Lipótmezőn lehet az új kórház
Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester és a kerületi polgármesterek többségének támogatását is élvezi az a javaslat, amely szerint Budán, az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén épülne fel a kormány által tervezett új egészségügyi központ. Budapest vezetői a napokban egyeztettek az ügyben. – Egyértelmű, hogy az új állami kórház helyszínét Budán, a Lipótmező és a Szent János-kórház tengelyében kell kijelölni – összegezte a Magyar Nemzetnek a kormány által kért egyeztetések első eredményeit Tarlós István.
2015. április 9. 08:54

Tarlós István szerint számos szempontot kell figyelembe venni, s az egyik legfontosabb, hogy a folyamatos ellátás fenntartása érdekében ne egy működő kórház területén, hanem egy fejleszthető ingatlanon épüljön meg az új, központi egészségügyi intézmény.

– Ennek a célnak az egykori OPNI II. kerületi Lipótmezőn található műemléki épülete és 40 hektáros területe megfelel. Ugyanakkor a tárgyalásokon az is felvetődött, hogy a lepusztult állapotú, szintén jórészt műemléki védettségű Szent János-kórházat, akár ütemezve, de felújítsák – mondta Tarlós István. Hozzáfűzte: természetesen az ügyben kikérik az egészségügyi szervezetek véleményét. Így a Magyar Kórházszövetségét is, amelynek elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Velkey György az előző ciklusban fideszes fővárosi képviselő is volt.

A főpolgármester szerint az, hogy mindenképpen budai helyszínt javasolnának az új központi kórháznak, nem jelenti azt, hogy más intézményeket be kell zárni. Kiemelte, hogy Óbudán például szükség van a Szent Margit-kórházra. – A konzultáció részeként tervezzük, hogy a fővárosban élők véleményét akár közvélemény-kutatás segítségével kikérjük, illetve végső álláspontunkat megerősíttetjük, de erről még nincs döntés – hangsúlyozta Tarlós István.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön jelentette be: a kormány a budapestiek körében szervezett konzultáció után dönt majd arról, hol legyen a tervezett új központi kórház. Ennek alapján Orbán Viktor miniszterelnök azt várja Tarlós Istvántól és a kerületi polgármesterektől, hogy választ adjanak a felvetődött kérdésekre. Többek között arra, hogy az itt élő emberek mit gondolnak a mai fővárosi egészségügyi ellátásról, és mi az elképzelésük, hol kellene fejleszteni az ellátást.

Az elmúlt hetekben találgatásbörze kezdődött a lehetséges helyszínekről. Kelenföldön épülhet meg a megaintézmény – írta csaknem egy hete a Figyelő. A hetilap azt is állította: a XII. kerületi Szent János-kórházat „kiürítik”, ám Lázár János mindent cáfolt. – Semmi nem dőlt el, egy kórház felépítése pedig korántsem jelenti azt, hogy egy másik bezárna – szögezte le a miniszter.

Korábban az Index írta, hogy a Déli pályaudvart zárják be, és a sínek helyén épül meg a nagy kórház. Az InfoRádió információja volt ezt követően a most tényleg favoritnak tűnő OPNI.

Az évekkel ezelőtt bezárt kórház funkciója a II. kerületi önkormányzat rendelete szerint amúgy is csak egészségügyi lehet. A XII. kerületnek viszont a Szent János-kórház felújítása a fontos, és a helyi képviselő-testület határozata szerint ahhoz évente ötvenmillió forinttal hozzá is járulnának.

Az új központi kórház beruházása még a Fidesz parlamenti frakciójának februári ülésén vetődött fel, akkor a költségeket legalább harminc-negyvenmilliárd forintra becsülték.

Az egészségügyfekete éve 2007

Nem csak az OPNI-ra került lakat a balliberális Gyurcsány-kormány egészségügyi ámokfutása idején, 2007-ben. Hasonló sorsra jutott a svábhegyi gyermekklinika és a Budai Gyermekkórház is. A Szent Margit-kórház működését előbb az ágyszámleépítéssel tették lehetetlenné, majd a Szent János-kórház telephelyévé degradálták. Utóbbiról Horváth Csaba akkori szocialista főpolgármester-helyettes azt mondta: „le kell dózerolni a jelenlegi Szent János-kórház épületeit, az értékes hegyvidéki ingatlant pedig eladná a fővárosi önkormányzat”. A II. és a XII. kerület, amilyen gyorsan csak lehetett, változtatási tilalmakat rendelt el a budai kórházak területére, amelyek végül megmenekültek a privatizációtól.

Magyar Nemzet
MTI Hírfelhasználó