Szijjártó: 26 magyart sikerült kimenteni
Nyolc magyar család huszonhat tagját sikerült kimenekíteni a háború sújtotta Jemenből a Nemzetközi Migrációs Szervezet repülőgépével vasárnap, így már csak hat magyar evakuálásáról kell gondoskodni - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter délután Dunakeszin, sajtótájékoztatón.
2015. április 12. 18:41

A most kimenekítettek útban vannak a szudáni fővárosba, Kartúmba - mondta Szijjártó Péter. A harcok kirobbanásakor 36 magyar tartózkodott a háború sújtotta övezetben, közülük 4-et húsvétkor már kimenekítettek - tette hozzá. Az ottmaradtak közül vasárnap 26-an szállhattak fel a migrációs szervezet gépére. A bonyolult jemeni helyzet, valamint az igen nehezen megszerezhető légtér- és reptérhasználati engedély miatt az érintettek evakuálására több forgatókönyvet is kidolgozott a minisztérium, ezek egyike a Terrorelhárítási Központtal végrehajtandó saját akció volt, de végül más megoldás született - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter többször hangsúlyozta, hogy a folyamatos harci cselekmények, a bombázások, illetve a repülési és leszállási engedély megszerzésének összetettsége miatt a kimenekítés hosszú és bonyolult előkészítő munka eredménye. Példaként említette: míg a légtér használatára Szaúd-Arábia ad engedélyt, addig a reptérhasználat engedélyezése a lázadók kezében van. A külügyi tárca ezért is dolgozott ki többféle forgatókönyvet az evakuálásra, miközben felvette a kapcsolatot a kimenekítésekben szerepet vállaló Amerikai Egyesült Államokkal és Oroszországgal, valamint a Nemzetközi Migrációs Szervezettel.

Mindhárom helyen regisztrálták a hazatérést kérő magyarokat, végül a migrációs szervezet gépe kapott repülési és leszállási engedélyt vasárnapra. A 8 magyar család 26 tagja Jemen több pontjáról érkezett Szaana repterére, ahonnan felszállhatott velük a gép, amely a Dzsibutiban való tankolást követően útban van Kartúmba - közölte Szijjártó Péter.

Tájékoztatása szerint mások mellett a kairói konzul várja az érkezőket, akik az ellátáson, szálláson és tolmácsoláson kívül konzuli kölcsönt is kapnak. Erre azért van szükség, mert Kartúmból mindenkinek magának kell megoldania a hazautazást. Hozzátette: a még Jemenben tartózkodó 6 magyar hétfőn hagyhatja el a háború sújtotta övezetet, a vasárnapihoz hasonló módon.

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy a kormány a szerdai ülésén jóváhagyta az evakuálás költségét, mely ,,milliós nagyságrendű", a pontos összeget később hozzák nyilvánosságra.

Szijjártó Péter az MTI-nek arra a kérdésére, hogy lehet-e valamit tudni a most kimenekítettekről, azt mondta: nem vizsgálták, kik ők, és miért tartózkodtak Jemenben. Az egészen kis gyermektől az idős emberig több korcsoport is képviselteti magát köztük, mindenki jól van - fűzte hozzá.

Jemenben síita húszi lázadók harcolnak a külföldre menekült elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi erői ellen. A húszik visszaszorítása és a törvényes hatalom helyreállítása érdekében március 26-án Szaúd-Arábia más térségbeli arab országokkal együtt katonai hadműveletet indított a lázadók ellen.

MTI nyomán
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó