Mikor ellenőrzi Demszky a 4-es metrót?
A Fidesz ügyvezető alelnöke megemlítette, hogy felszámolják a Questor-ügyet, bevezették az online pénztárgépek és az elektronikus árukövetés rendszerét. Utóbbi kettő az áfabevételek negyedét hozzák - érvelt a közrádióban Kósa Lajos , aki szerint a hétvégi kormányellenes tüntetéssorozat hecckampány volt. Azok szólaltak fel, akik korábban maguk is bevallották, hogy részesei voltak korrupciós ügyeknek. Annak kapcsán pedig, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök cége ellenőrizheti az uniós fejlesztéspolitikát több országban, úgy reagált: mikor bízzák meg Demszky Gábort, hogy ellenőrizze, a 4-es metró jól van-e megépítve?
2015. április 20. 09:31

Nagyon furcsán vette ki magát, hogy a hétvégi kormányellenes tüntetéseken olyanok szónokoltak, akik korábban magukat, illetve szövetségeseiket is korrupcióval vádolták – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hangsúlyozta: akár a Demokratikus Koalíció, akár az Együtt, akár Mesterházy Attila volt MSZP-elnök is arról beszélt korábban, hogy ők maguk korruptak. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mondta azt, hogy a szocialista pártba gyanús helyekről érkeztek a pénzek, ne tudjuk meg, honnan. Amikor pedig Bajnai Gordon miniszterelnök volt, azt mondta, hogy Magyarország 2010 előtt meglehetősen korrupciós hely volt. Mesterházy Attila többször emlegette azt, hogy nagyon sok a gondjuk az MSZP által elkövetett korrupciós ügyekkel – sorolta.

Kósa Lajos szerint ez magyarázza azt, hogy nagyon kevesen voltak a hétvégi demonstrációkon, 100-150 ember a vidéki nagyvárosokban. Ehhez képest egy helyi ügy, ami érdekli az embereket, sokkal több embert mozgósít – tette hozzá.

Úgy vélte: feltűnő volt, hogy egyetlen konkrét ügyet sem emlegettek a tüntetéseken, kivéve a Questor-ügyet. Ezt pedig pont a Fidesz-kormány számolja fel, vagyis mi teszünk a legtöbbet a korrupció ellen - fogalmazott.

Példaként említette az online pénztárgépek és az elektronikus árukövető rendszer bevezetését. Ezek a kinn lévő áfabevétel több mint negyedét behozzák – hangoztatta Kósa Lajos, aki szerint a Fidesz a politikai korrupciót fűtő alaphelyzetet is megszüntette. Hiszen ma minden párt el tud indulni a választásokon, alacsony az indulási küszöb, senkinek nincs szüksége semmiféle gazdasági támogatás elfogadására – érvelt.

Álláspontja szerint ezért a hétvégi demonstrációsorozat sokkal inkább politikai hecckampány volt, mint a valóság bármiféle megközelítése.

Annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság Gyurcsány Ferenc cégére, az Altusra bízza a fejlesztéspolitikai működésének ellenőrzését több országban, úgy reagált: ez egészen elképesztő! És még az Európai Bizottság és a magyar ellenzék beszél korrupcióról Magyarországon? Hát ez micsoda, ha nem az! Hiszen tudjuk, hogy az Altus Zrt. vezetői, tulajdonosai voltak a legnagyobb volumenű  korrupciós ügyeknek a főszereplői. Példaként említette a Motim privatizációját.

A kecskére bízzuk a káposztaföld ellenőrzését?! Mikor bízzák meg Demszky Gábort, hogy ellenőrizze, a 4-es metró jól van-e megépítve? – tette fel a kérdést.

Azért, mert a korábbi rablók nemzetközi színt öltenek magukra, ez minket most már megtéveszt? Annak az embernek a cégét preferálják, aki maga átverte az Európai Uniót a költségvetési elszámolással? Ő maga bukott bele ebbe, hazudott reggel, délben és este, mondta ezt a saját bűntársainak. Ezek után úgy néz ki, mintha valaki Brüsszelben azon dolgozna, hogy mindenképpen a legegyszerűbb esetekkel lejárassa saját magát a végtelenségig, mert egyébként ilyen döntést józan ésszel tényleg nem lehet hozni – fakadt ki a Fidesz ügyvezető alelnöke.

hirado.hu - Kossuth Rádió, 180 perc
  • Miért félnek Trumptól még mindig?
    Aki alternatív világértelmezési keretet és fogalom-készletet merészel használni, azt egész egyszerűen kitiltják minden létező platformról, és ezzel volt valóság, nincs valóság, egy gonddal kevesebb.
  • Vakcinaügyben lassú az EU, új beszerzés is szükséges
    A magyar oltókapacitás jóval nagyobb, mint amennyi koronavírus elleni vakcina van - mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök bejelentette azt is: legkésőbb 2022-től jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak.
  • A jég hátán (boldogan) élni
    Kupát szervezett az egykori műkorcsolya Európa-bajnok Gór-Sebestyén Júlia, miután szinte az összes nemzetközi versenyt törölték.
MTI Hírfelhasználó