A természet- és műszaki tudományok irányába terelnék a hallgatókat
Megmarad a kommunikáció szak a jövőben – erősítette meg a keddi bejelentést Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.
2015. április 22. 13:35

Ugyanakkor valószínűleg más tartalommal kell feltölteni, ami megfelelteti a szakot a mai kor követelményének.

A Felsőoktatási Kerekasztal keddi budapesti ülése után Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára jelentette be, hogy megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak, a Magyar Rektori Konferencia pedig koncepcionális javaslatot tesz arra, hogyan alakítsák át ezen szakok struktúráját. Ez a munka most kezdődik – mondta az M1 adásában az MRK elnöke. Bódis József, a rektori konferencia álláspontját ismertetve kifejtette: a kommunikáció szak népszerű, ezért maradnia kell, ugyanakkor – ahogy más szakok esetében is – szükség van a modernizálásra.

A felsőoktatási képzés piaci igényekhez való igazítását firtató kérdésre a Magyar Rektori Konferencia elnöke úgy válaszolt: a felsőoktatás feladata a társadalmi igények kiszolgálása, amelyek között gazdasági igények is szerepelnek. Más kérdés – folytatta –, hogyan lehet megváltoztatni a diákok orientációját, amely korábban jelentős volt a társadalomtudományok irányában – fogalmazott. Hozzátette: a közoktatás szintjén lenne szükség olyan változásokra, amelyek az arra alkalmas hallgatókat a természet- és műszaki tudományok irányába terelik. Ez a munka el is kezdődött – jegyezte meg.

Bódis József kitért arra is, hogy a felsőoktatási államtitkár megerősítette: a hallgatói létszámot és a finanszírozást nem befolyásolják a szakstruktúrával kapcsolatos változások.

A felsőoktatási szakképesítések számának tervezett 10-15 százalékos csökkentését a rektori konferencia elnöke jó trendnek nevezte. Indoklásul elmondta: az elmúlt tíz évben a szakok egyfajta túlburjánzása volt megfigyelhető, ráadásul nagy átfedésekkel. „Az a struktúraváltás, aminek most a közepén vagyunk, körülbelül ezt a nagyságrendű változást fogja hozni” – jelentette ki Bódis József a Ma reggelben.

Nem a tüntetés miatt marad a kommunikáció szak

Hosszú több hónapos egyeztetés után született javaslatról volt szó a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén, amelyet egyéb rendezvények nem befolyásoltak – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak Palkovics László államtitkár.

Nem volt igazán hatással a hétfő esti diáktüntetés a Felsőoktatási Kerekasztal kedd i ülésére. Az eseményen olyan javaslatról tárgyaltak, amely több hónapos egyeztetés után jött létre, a kormányzat, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és más szakmai szervezetek közötti hosszas megbeszéléseket követően – mondta a 180 percben Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a szakstruktúra átalakításáról - 180 percAz Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tisztségviselője annak kapcsán nyilatkozott, hogy a kerekasztal ülése után bejelentette, megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak. A tüntetés szervezői előző nap jelezték, ha a kormány szerdáig nem vonja vissza a felsőoktatási törvény tervezett, szakok megszüntetését is magában foglaló módosítását, ismét demonstrálnak. Palkovics László kedden azt is elmondta, a rektori konferencia koncepcionális javaslatot tesz arra, hogyan alakítsák át a nemzetközi tanulmányok szak struktúráját, és ugyanez a helyzet a kommunikációs képzés esetében is.

Az államtitkár szerint azonban a tíz éve alkotott szakstruktúrát át kell tekinteni, mert, ami 2005-ben megfelelt a munkaerőpiacnak, illetve a társadalmi folyamatokból fakadó követelményeknek, nem biztos, hogy 2015-ben is megfelel. A felülvizsgálat eredménye, hogy az első javaslatban az szerepelt, fontolják meg néhány szak kivezetését. A szakma azonban úgy döntött, inkább a szóban forgó szakok minőségi fejlesztését választja, és az igényeknek megfelelően átalakítja azokat – tette hozzá az államtitkár, aki szerint ez teljesen normális munkafolyamat, semmi különös nem történt.

M1 Ma reggel, Kossuth rádió 180 perc
  • Jogi bástyákkal is védeni kell a család intézményét
    Vejkey Imre: Minket azért akarnak kiközösíteni, mert megvédjük a családokat és a gyermekeket, mert nem engedjük a család relativizálását! Egyetértünk Ferenc pápával, aki budapesti látogatása során búcsúzóul azt üzente a magyaroknak és az egész világnak, hogy „a család apából, anyából és gyermekekből áll, pont”.
  • Megújul a pápai katolikus nagytemplom
    Jövő tavasszal megkezdődik a pápai katolikus nagytemplom megújítása. Elsőként a templom külseje újul meg, a tervek szerint 2023 tavaszára - közölte a Veszprémi Főegyházmegye érseke kedden a Veszprém megyei településen.
  • Bethlen István országépítő munkája
    Meggyőződésem, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának évtizedeken át méltatlanul zárójelbe tett, sőt, elhazudott országépítő munkája hasznos válaszokat adhat azokra a kérdésekre is, amelyekkel saját korunk kihívásai szembesítenek bennünket - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Bethlen-kormány megalakításának 100. évfordulója alkalmából szervezett keddi konferenciára írt köszöntőjében.
MTI Hírfelhasználó