Nőtt a természetes fogyás üteme az első negyedévben
A születések száma mintegy 3 százalékkal, a halálozásoké 15 százalékkal nőtt 2015 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest.
2015. május 27. 09:42

a természetes fogyás mértéke 6,5 ezrelékre emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A közlemény szerint 2015 januárja és márciusa között 22 014 gyermek jött világra, 703-mal, 3,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az év első három hónapjában 37 823-an hunytak el, ez a szám nagymértékben, 15 százalékkal (4828-cal) haladja meg a 2014. január-márciusi értéket. A jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott - írták.

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-márciusi 11 684-gyel szemben 2015 első három hónapjában 15 809 emberre nőtt, vagyis 1,7 ezrelékponttal, 6,5 ezrelékre emelkedett.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 15,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,3, az utóbbi 2 ezrelékponttal magasabb a 2014. január-márciusinál. Az év első három hónapjában ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-márciusihoz képest - közölték.

Az első negyedévben 4625 házasságkötést anyakönyveztek, ami 5,3 százalékkal, 231-gyel haladta meg a bázisidőszaki értéket. A házasságkötési arányszám 1,9 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

MTI
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Politikai háború bontakozik ki
    Az idei európai parlamenti választásokon erősödtek a szuverenisták: a Nemzet és Szabadság Európája frakció duplájára növelte képviselőinek számát, a frakció új neve: Identitás és Demokrácia.
  • A siker titka, hogy sikerült lejönni az izmus alapú politizálásról
    Azért sikeresek a mai napig a rendszerváltó politikusok Magyarországon, mert nem absztrakt elvek mentén, hanem az ország érdekében politizálnak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Balatonszárszón.
  • Kampányrajt - Megszólaltak a pártok
    Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi - jelentette ki Kósa Lajos.
MTI Hírfelhasználó