Kettős zürichi rajtaütés a FIFA-nál
Az egész világon korrumpálták a futballt
Vezető FIFA-illetékeseket vettek őrizetbe Zürichben, hogy korrupciós vádakra feleljenek, miután majd kiadják őket az Egyesült Államoknak. Sepp Blatter, a sportszövetség nagy hatalmú veterán első embere nincs köztük, sőt holnap a negyedik újraválasztására készül. Svájc eközben vizsgálja a 2018-as, illetve a 2022-es vb-k rendezési jogáról született döntéseket.
2015. május 28. 08:46

Kettős rajtaütést hajtottak végre a svájci hatóságok tegnap reggel, nyilvánvalóan a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénteki elnökválasztása, egyben a nagy hatalmú svájci futballvezető, Sepp Blatter várható újrázása elé időzítve.

Mint kiderült, a NOB mellett a világ legbefolyásosabb sportszövetségének Zürichben gyülekező illetékeseit is váratlanul érte, hogy tegnapra virradóra a svájci rendőrök – amerikai megkeresésre – hét tisztviselőt vittek el szálláshelyükről, hogy átadják őket az amerikaiak­nak. Köztük van két alelnök, Jeffrey Webb, az észak- és közép-amerikai országok szövetségeit tömörítő CONCACAF vezetője, illetve az uruguayi Eugenio Figueredo. A New Yorkban beadott vádirat összesen kilenc FIFA-tagot és öt sportmarketing- vezetőt vádol meg korrupcióval. Mindezzel párhuzamosan, de, mint hangsúlyozták, az őrizetbevételektől formailag függetlenül, a svájci ügyészség büntetőeljárást indított azzal kapcsolatban is, milyen körülmények között ítélték korábban a 2018-as és a 2022-es futball-vb rendezési jogát Oroszországnak, illetve Katarnak. Adathordozókat és dokumentumokat foglaltak le. Mint emlékezetes, e kandidálásokkal kapcsolatban korábban is felmerültek korrupciós vádak, Oroszország pedig Vlagyimir Putyin elnök rendszere, illetve a kiélezett ukrán válság nyomán különösen „bögyé­ben van” a nyugati államoknak.

A svájci őrizetbevételek alapjául szolgáló amerikai vádirat szerint a szóban forgó személyek több mint két évtizeden keresztül korrupt rendszert működtettek. Loretta Lynch amerikai igazságügy-miniszter szerint labdarúgó-vezetők legalább két nemzedéke tett szert csúszópénzekre. A történtek nyomán Walter De Gregorio, a FIFA kommunikációs igazgatója azt mondta: Blatter nem érintett az ügyben, s változatlanul készül a pénteki megméretésre. Ugyanakkor azt is hozzátette: most megtisztulás is végbemehet a nemzetközi szövetségben.

A 79 éves Blattert 1998-ban választották meg először a FIFA élére, Joao Havelange utódaként. Ezt követően háromszor újrázott, így ha holnap, ezúttal ötödször ismét diadalmaskodik, további négy éven át állhat majd a jelenleg 209 tagú, még 1904-ben alapított szövetség élén. Egyetlen ellenjelölt maradt mostanra állva, mégpedig Ali bin Hus­szein jordán herceg. A napokban a holland szövetséget vezető Michael van Praag után Luis Figo korábbi válogatott portugál játékos is visszalépett. Az egykori aranylabdás Figo azzal indokolta a visszavonulót, hogy Blatter diktatúrát épített ki, az ellenlábasokat a peremre szorítják, így abnormális elnökválasztásra kerül sor május 29-én, amihez nem kíván asszisztálni. Ugyancsak diktátornak nevezte Blattert az argentin futball-legenda, Diego Maradona a londoni The Daily Telegraphnak adott minapi nyilatkozatában. Nem véletlen, hogy a brit sajtó általában is szívesen ad teret a FIFA vezetésével szembeni véleményeknek. A britek, akik utoljára 1966-ban rendezhettek vb-t, úgy vélik, háttérbe szorultak a világ futballjának intézményrendszerében.

FIFA - Lynch: akár 20 évet is kaphatnak a bűnösök

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korrupciós botrányában érintett futballfunkcionáriusok akár 20 éves börtönbüntetést is kaphatnak. Ez a legmagasabb büntetési tétel a szervezett bűnözés kapcsán. - jelentette ki szerdai, New York-i sajtótájékoztatóján az igazságügyi tárcát irányító Loretta Lynch amerikai főügyész.

Hozzátette: a következő lépés a gyanúsítottak kiadatása és Egyesült Államokba szállítása.

Szerdán Zürichben, a csütörtök-pénteki tisztújító kongresszusra érkezett FIFA-tagok szállodájából hét tisztviselőt vittek el, köztük van két alelnök, Jeffrey Webb, az észak- és közép-amerikai országok szövetségeit tömörítő CONCACAF 50 éves, kajmán-szigeteki vezetője és a 83 esztendős, uruguayi Eugenio Figueredo. A letartóztatásokat eredményező amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest és öt sportmarketing vezetőt vádolnak korrupcióval.

A hét letartóztatott közül hat megtagadta, hogy az Egyesült Államokba szállítsák, egy viszont aláírta az erre vonatkozó papírt, őt így azonnal átszállíthatják. A hatóságoknak most negyven napjuk van arra, hogy hivatalosan kérjék a kiadatást, de szakértők szerint erre sokkal hamarabb sor kerül, a svájciak pedig gyorsan reagálnak majd a kérelemre.

A 47 pontot tartalmazó vádiratban többek között az áll, hogy az érintettek zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül.
"Az egész világon korrumpálták a futballt, hogy ők meggazdagodjanak" - mondta a vádlottakról Loretta Lynch. - "Újra és újra megtették. Évről évre, tornáról tornára."

Elmondása szerint az egyik vádlott az évek alatt közel tízmillió dollárral gazdagodott. Arra a kérdésre, hogy Joseph Blatter FIFA-elnök a nyomozók látókörében van-e, Lynch nem válaszolt.
Azt mondta: többek között a 2010-es, dél-afrikai világbajnokság és a 2016-os Copa America kapcsán is óriási kenőpénzek vándoroltak egyik zsebből a másikba - a kontinenstornát jövőre az Egyesült Államokban rendezik, története során először Dél-Amerikán kívül. A 2018-as oroszországi és a 2022-es katari vb kapcsán az amerikai hatóságok nem vizsgálódnak, Lynch ugyanakkor úgy fogalmazott: a FIFA-nak "mélyen magába kell néznie".

A New York-i ügyész, Kelly Currie kijelentette: a szerdai letartóztatások csak a kezdetet jelentik, ugyanis még több országban folyik a nyomozás.
"A korrupciónak ez a formája és a megvesztegetés a nemzetközi futballban két évtizede zajlik" - mondta Currie, hozzátéve, hogy minden vádlott megkárosította az amerikai kincstárat és megszegte az Egyesült Államok törvényeit.
"Ami mindannyiukban közös, az a mohóság" - fogalmazott az ügyész.

Napi Gazdaság Online - MTI
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A kormány a nemzeti össztermék, a GDP 18-20%-át csoportosítja át
    Tíz év megfeszített munkával egyenesbe jött a magyar gazdaság, de a koronavírus-járvány miatt most kezdhetjük elölről az építkezést, ami igazságtalan – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki arról is beszélt hogy egyszerre kell megküzdenünk a járvánnyal és a gazdasági következményekkel is.
  • Áltudósok a Helsinki Bizottságban
    Manapság jogtudósoknak kiáltották ki magukat a Soros-hálózathoz tartozó „jogvédő” szervezetek.
  • Az ötpontos program már a jövőt építi
    Olyan helyzetben van az ország, hogy a válságkezelést nem hitelből kell finanszíroznia, szemben például Romániával, ahol a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordultak segítségért – mondta a Magyar Nemzetnek Novoszáth Péter közgazdász, aki értékelte a kormány ötpontos akciótervét.
MTI Hírfelhasználó