A családbarát kormányzás meghozta az eredményét
Az elmúlt öt év családbarát kormányzása meghozta az eredményét, egyre több gyermek születik és folyamatosan nő a gyermekvállalási kedv - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2015. június 17. 12:57

Az államtitkár kiemelte: Magyarországon még mindig csökken a népesség, és a mostani az első kormány, amely kimondta, hogy szembe kell nézni ezzel a problémával, meg kell próbálni megállítani vagy legalább mérsékelni a népességfogyást, és ezért születnek családbarát intézkedések.

Kifejtette: a kormány családbarát környezetet igyekszik teremteni, csökkenti a családok gyermekvállalással járó anyagi terheit, támogatja az anyákat a munka és a magánélet összeegyeztetésében, hogy mindezzel hozzájáruljon a tervezett gyermekek megszületéséhez.

Átlagosan két gyermeket tervez egy pár, de nem biztos, hogy ezek a gyermekek meg is születnek - mondta.

Közölte: 2015 első negyedévében 22 014 ezer gyermek született, ami 3,3 százalékos növekedést jelent a tavalyi időszakhoz képest. 2014-ben 91 500 gyermek született, több, mint az elmúlt öt évben bármikor.

Novák Katalin a házasságkötések számával kapcsolatban elmondta: 2010-ben történelmi mélypontot ért el ez az adat, majd megfordult a tendencia, azóta 2014 végéig 9 százalékkal nőtt a házasságkötések száma. Mindemellett a válások száma 18 százalékkal csökkent ugyanebben az időszakban - tette hozzá.

Az államtitkár arra is kitért, hogy a terhességmegszakítások száma még mindig magas, de az elmúlt négy évben 20 százalékkal csökkent.

Hangsúlyozta: összességében minden demográfiai mutató - az elmúlt ötéves kormányzásnak is köszönhetően - kedvező irányban változott, és a mostani adótörvények, a jövő évi költségvetés újabb lépést jelent afelé, hogy még inkább családbarát legyen az ország.

Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: a Fidesznek a család és a gyermek az első, a statisztikai adatok pedig azt mutatják, hogy a magyarokkal közösen véget vetettek annak a helyzetnek, amikor hátrány volt Magyarországon családot alapítani, gyermeket vállalni, anyának lenni.

Közölte, a korábbi szocialista-liberális kormányok ideje alatt a gyermekvállalás szegénységi kockázatot jelentett, az akkori kormányok szélsőséges politikája veszélybe sodorta a gyermekes családok megélhetését, elvette a gyermekvállalási kedvet, a munka mellett gyermeket vállalókat magas adókulcsokkal sújtotta, megszüntette a kedvezményes otthonteremtési támogatásokat és devizahitelbe hajszolta a családokat.

"Minden kaput igyekeztek bezárni a családok boldogulása és megélhetése előtt", és növelték a terheiket - vélekedett.

A képviselő közlése szerint mindezzel szemben a Fidesz célja, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek és több gyermeket vállaljanak a családok. A gyermekvállalás nem jelenthet szegénységi kockázatot, nem lehet teher a szülők vállán, nem lehet, hogy azon kelljen gondolkodniuk, hogy vállalhatnak-e gyermeket, fel tudják-e nevelni - hangoztatta.

Úgy látja, a kormány az elmúlt években is mindent megtett a családok támogatásáért, olyan biztos háttér megteremtéséért, hogy a családok vállalhassanak gyermekeket. Dunai Mónika az ezt segítő intézkedések között említette az alacsony egykulcsos személyi jövedelemadót (szja), a családi adókedvezmény visszaállítását, a gyed extra kibővítését, valamint a munkahelyvédelmi akciót, amellyel az anyák foglalkoztatását is támogatják.

Közölte: jövőre tovább csökken az szja, így hat év alatt 3600 milliárd forint marad az embereknél, és ezen összegből 1300 milliárd forint családi adókedvezmény formájában marad a családoknál. Emellett növelik a kétgyermekes családok adókedvezményét: négy év alatt a duplájára emelik a családoknál maradó adókedvezményt, ami 350 ezer kétgyermekes családot érint. Júliustól életbe lép a családi otthonteremtési kedvezmény, továbbá az óvodai helyek számát is bővítik - fűzte hozzá.

Dunai Mónika azt mondta: remélhetőleg így még bátrabban és könnyebben vállalnak gyermeket a családok.

hirado.hu - MTI
  • Gulyás: második gazdaságvédelmi akciótervet kíván a kormány elfogadni
    Várhatóan öt százalék körül alakul a magyar gazdaság idei növekedése - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
  • A hősök nem halhatnak meg
    Meghalt az Öregisten, és mi öltük meg – állapítja meg Nietzsche a 19. század végén. Lassan meghalnak a hőseink is, és mi hagyjuk lemészárolni őket, ha engedünk a liberálfasizmus végtelen terjeszkedésének, ha tétlenül nézzük a szabadosság antikultúrájának hegemóniáját az ifjúság körében. Pesszimista kultúrdiagnózis a nyugati létforma jövőjéről.
  • Reneszánszát éli a gyógynövénytermesztés Magyarországon
    A gyógynövények gyűjtésének, termesztésének és feldolgozásának több évszázados hagyományai vannak hazánkban. Az egészségtudatos életmód elterjedésével a gyógynövénykészítmények reneszánszukat élik.
MTI Hírfelhasználó