A Deka az MTI-hez eljuttatott közleményében arról is beszámolt, hogy az 5. plenáris ülésükön hozott döntés értelmében a Deka-Főnix változatlanul magáénak vallja a Deka alapelveit, alapértékeit, és folytatja az eddigi, a munkacsoportokban, internetes felületeken végzett szakpolitikai tevékenységet. Az új mozgalom nem lép fel azonban azzal az igénnyel, hogy az összes magyar demokratikus csoportosulást integrálja, illetve azok közös fóruma legyen – hangsúlyozták.

Deák Dániel, a Deka-Főnix egyik képviselője az MTI-nek telefonon azt mondta: az új mozgalom egységesebb, összetartóbb lehet. Létrehozása „nyereség és veszteség is egyszerre” – tette hozzá, arra utalva, hogy bizonyosan kevesebben lesznek, de az új mozgalomhoz csatlakozók nézetei közelebb állnak majd egymáshoz.

Budapesten, a Wesley János Lelkészképző Főiskolán tartott ülésen mintegy harmincan vettek részt (300 meghívót küldtek ki), de a döntés meghozatala előtt széles körben konzultáltak.

A Demokratikus Kerekasztal elnevezésű társadalmi, szakpolitikai párbeszéden alapuló fórumot idén január végén hozták létre ismert baloldali közéleti szereplők azzal a céllal, hogy más hasonló, nemzeti minimumot kidolgozó kerekasztalokkal együtt közös jövőképet alakítsanak ki Magyarországról. Első plenáris ülésükön a felszólalók arról beszéltek, hogy a demokrácia és a köztársaság helyreállítását, új választójogi törvényt, továbbá a gyermekszegénység felszámolását, az ország anyagi javainak igazságosabb elosztását akarják elérni. A kerekasztal létrehozását Ferge Zsuzsa szociológus, Iványi Gábor lelkész, Horváth András volt adóhatósági munkatárs és Lovas Zoltán újságíró kezdeményezte.