Meghirdette a Családbarát Vállalat díjat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Sikeresebbek azok a cégek, ahol elégedettek a dolgozók, így "mérhető, forintosítható" is a családbarát szemlélet.
2015. július 2. 22:35

A civil szervezet képviselői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, mára bebizonyosodott, hogy sikeresebbek azok a cégek, ahol elégedettek a dolgozók, így "mérhető, forintosítható" is a családbarát szemlélet. A díjat azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy "házon belül" is elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, a munka és a magánélet összegegyeztetését.

Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, évről évre nő a családbarát munkahelyek és kezdeményezések száma, és egyre inkább teret nyer a családbarát közgondolkodás.

Emlékeztetett arra, tárcája is minden évben meghirdeti hasonló, Családbarát Munkahely pályázatát, amelyre a cégek mellett költségvetési intézmények, önkormányzatok is jelentkezhetnek. Jelezte, az idén félezernél több pályázó közül választották ki a több mint ötven nyertest.

A mozgalomhoz hasonló civil szervezetek tevékenységét értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban ezeken, illetve ezek programjain keresztül jut el a családokhoz az őket érintő kormányzati intézkedések híre. Ujvári Enikő a mozgalom képviseletében arról beszélt, hogy egy befogadó társadalom megteremtéséhez a szemléletmód formálására van szükség és ebben nagyon jó partnerekre találtak a vállalati szférában.

Elmondta, nemzetközi felmérések szerint a munkavállalóknak csak a 35 százaléka kötődik valamennyire a saját vállalatához, ez pedig hatással van munkájuk hatékonyságára, végső soron pedig a cégek eredményére. A mozgalom mostani, harmadik alkalommal kiírt pályázatát három kategóriában hirdették meg: kis-, a közép- és a nagyvállalatoknak. A nyertesek a következő évben használhatják a Családbarát vállalat elismerés logóját. Pályázni október 20-áig lehet, de a programban indulni kívánóknak szeptember 5-éig kell regisztrálniuk.

Az idei pályázat újdonsága, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek családbarát programot akarnak indítani, a mozgalom - egy helyzetfelmérés után - saját fejlesztési projektet javasol.

A sajtótájékoztatón a tavalyi nyertes vállalatok közül több ismertette saját családbarát programját. Révész Bálint, a K and H bank főosztályvezetője elmondta, székházukban családbarát munkahelyi szobát nyitottak, ahol azok a szülők dolgozhatnak, akik éppen nem tudták megoldani gyermekük elhelyezését. Arról is beszélt, fontosnak tartják, hogy a náluk dolgozó kismamák visszatérjenek hozzájuk, és anyagilag is támogatják a lombikbébiprogramban részt vevő munkatársaikat.

Schmidt Dominika, a Fornax Ict Kft. HR-menedzsere pedig arról beszélt, vállalati programjuk részeként pihenőszobát alakítottak ki, továbbá gyerekbarát munkanapokat tartanak, amikor a dolgozóik magukkal vihetik a gyerekeiket.

A mozgalom, amelyet Kopp Mária orvos, a Népesedési Kerekasztal szervezője 2009-ben alapított, abban kíván szerepet vállalni, hogy a tervezett gyerekek megszülethessenek Magyarországon. Társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó pályázataikkal, a kormányzatoknak tett szakmai javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a párok bátrabban merjenek gyerekeket vállalni.

Felmérések szerint a fiatalok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból.

MTI
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Seregünk harckészségének a legjobbnak kell lennie - videó
    „Már velünk vannak" a Leopardok. Nemrég mutatták be a Lynx páncélozott harcjárművet, amely csúcstechnológiát képviselő, első alkalommal a magyar hadseregben rendszeresített és Magyarországon gyártott eszköz is lesz. A légvédelemhez pedig még idén megérkeznek azok a radarrendszerek, amelyek a híres izraeli Vaskupolának is részét képezik – mondta a miniszter.
  • A Székelyföld jellegzetes magyar régió
    Ugyanolyan globális kihívásoknak van kitéve a Székelyföld is, mint Európa bármelyik régiója, a székely embert is sokféle hatás éri, és ezzel együtt sokat változik. Ezeket a folyamatokat, változásokat próbálom íróként is „letapogatni”. Úgy vélem, a székely emberről alkotott sztereotípiák jórészt érvényüket vesztették – véli Zsidó Feremc.
  • Barcsay Jenő szellemiségének eleven értékei
    Barcsay Jenő, a mester életműve egyedülálló egyetemes értékeivel teszi gazdagabbá az erdélyi magyar képzőművészetet, s a teljes magyar képzőművészetet – fogalmaz Feledy Balázs.
MTI Hírfelhasználó