A kommunista bűnösök „nürnbergi pere”
Bár a Tanácsköztársaság 133 napja alatt elkövetett vérengzések, fosztogatások, vagyonelkobzások miatti felelősségre vonás elől a főkolomposoknak sikerült elmenekülniük, de a Magyarországon maradt tíz úgynevezett népbiztost még sikerült bíróság elé állítani.
2015. július 12. 09:17

Az 1919. március 21-e és augusztus 1-je közötti időszak a magyar történelem egyik legsötétebb szűk négy hónapja volt, amely nemcsak a későbbi trianoni békediktátum igazságtalanságaihoz járult hozzá azáltal, hogy Magyarországot teljességgel szalonképtelenné tette a vörös forradalmaktól rettegő nyugati hatalmak szemében, hanem közvetlenül is óriási károkat okozott és szenvedést hozott az első világháború által kivéreztetett ország népére.

Forradalmi terror és bukás

A Tanácsköztársaságot – korabeli nevén „Magyar Sovietköztársaságot” – Károlyi Mihály lemondatása után kiáltotta ki Kun Béla és Garbai Sándor, az új, kommunista állam irányítószerve a Forradalmi Kormányzótanács lett, amelynek miniszteri hatalommal bíró vezetői a népbiztosok lettek. Április 7-én valamiféle választással próbáltak legitimitást szerezni kormányuknak, ám ezen csak a szocdemek és a kommunisták egyesüléséből létrejövő Magyarországi Szocialista Párt jelöltjei indulhattak.

A Tanácskormány története közismert: a proletárdiktatúra velejárója, a fosztogatás és államosítás, gyilkosságsorozatok és az ellenállás véres kezű megtorlása, eközben az ország katonai védelmére való teljes alkalmatlanság után következett az elkerülhetetlen bukás a román csapatok bevonulásával. A románok kivonulása és Horthy Miklós hatalomátvétele alatt a tiszti különítményesek már megkezdték a tisztogatásokat, jórészt a mintegy 600 áldozatot követelő vörösterror végrehajtói, a Vörös Őrség, a rettegett Lenin-fiúk, illetve a vidéki kommunista vezetők falhoz állításával, de a megtorlásoknak antiszemita éle is volt. Bár a népbiztosok nagy része, köztük Kun Béla is elmenekült, a Magyarországon lefülelt tíz kommunista funkcionáriust viszont végül sikerült bíróság elé állítani, bár közülük többen a hatnapos átmeneti, szocdem Peidl-kormány tagjai is voltak.

Bíróság előtt a bűnösök

Az 1949 utáni szocialista történetírás előszeretettel faragott mártírt a tíz népbiztosból, akiket e szerint törvénytelen eljárások keretében, koncepciós perben ítéltek el, visszamenőleges törvénykezéssel olyan bűnökért, amelyek az elkövetésük idején nem számítottak bűnöknek. Ugyanakkor az 1919-es forradalmi terror olyan helyzetet teremtett, amelyre a békebeli magyar törvénykezés egyszerűen nem volt felkészülve. Ahogy Tőkéczki László történész az MNO-nak elmondta: a monarchiabeli liberális-konzervatív berendezkedés számára elképzelhetetlen totalitárius rendszer és elképesztő bűnök sorozata késztette őket unortodox jogi megoldások alkalmazására.

Szocialista mártírok és a jogalap

Sem az őszirózsás forradalommal hatalomra került Károlyi-kormány, sem a Tanácsköztársaság nem rendelkezett valós választói legitimációval (előbbit is csak addig tekintették legitimnek az emberek, ameddig a párizsi békekonferencián előnyösebb feltételek kiharcolásával kecsegtettek). Itt ütközött a kommunista történetírás mítosza a valósággal, hiszen az 1949 és 1990 közötti történelemszemlélet szerint ezek a kormányok legitim felhatalmazással bírtak, ezért a kormánytagok hatalombitorlókként való megbüntetése például Rév Erika A népbiztosok pere című 1969-es könyvében is koncepciós eljárásként szerepel (megjegyezve, hogy politikai bűnök közül egyedül a király megöléséért járt halálbüntetés).

Emellett – bár a bíróság elé állított népbiztosok közül csupán Bokányi Dezső munkaügyi és népjóléti népbiztos kezéhez tapadt közvetlenül vér, aki a Jászberényben tüntető éhező parasztok közé géppuskáztatott – a rendszerben a hatalom birtokosaiként a többi népbiztost is terheli a felelősség a legyilkolt több száz emberért. Ugyanakkor fontos adalék ehhez, hogy már maguk Leninék is ódzkodtak a parancsok írásba adásától, az ilyen jellegű ügyekben főleg telefonon adtak utasítást, amelynek nem maradt nyoma. Ez a két elv, a hatalom felelőssége és a visszamenőleges jogalkotás az, amely később, az 1946-os nürnbergi perben is visszaköszön a nemzetiszocialista főbűnösök elítélése kapcsán, amikor a korabeli jogi keretek, illetve a közvetlen érintettség bizonyíthatóságának hiánya szintén nem tették volna lehetővé a példátlan kegyetlenkedések megbüntetését.

Kik is voltak ezek a népbiztosok?

Azt Tőkéczki is fontosnak tartja leszögezni, hogy a későbbi kommunista propaganda-történetírás állításaival ellentétben a népbiztosok javarészt nem a „nép gyermekei” voltak: autóval jártak, luxuskörülmények között éltek az úgynevezett proletárdiktatúra ideje alatt. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy csak cinikus haszonlesők voltak: tényleg hittek a kommunizmus eszméjében, amelyet egyfajta pótvallásként éltek meg saját feladott nemzeti, illetve vallási identitásuk helyett. Voltak persze, akik kevésbé voltak elkötelezettek, Haubrich József kereskedelmi és hadügyi népbiztos például csaknem hozzájárult a proletárdiktatúra bukásához.

Tény, hogy a népbiztosok nagyobb része zsidó származású volt – mint például Kalmár (Kohn) Henrik, Kelen (Klein) József, a rettegett Szamuely Tibor vagy maga Kun (Kohn) Béla –, ugyanakkor a vagyonos zsidóság semmi jóra nem számíthatott a proletárdiktatúra alatt: a vörösterror 600 halálos áldozatából 34 „zsidó burzsuj” volt. Az is igaz ugyanakkor, hogy a zsidóság egy elvallástalanodott része szimpatizált a kommunizmussal – akár mert a népek testvéri együttélésének eljövetelét várta tőle –, ezzel alapvetően megrontva a magyar–zsidó viszonyt, és legitimitást adva a későbbi zsidótörvényeknek.

Halál a bűnösökre!

Maga a népbiztosok elleni per Simonyi-Semadam Sándor, illetve Teleki Pál első kormánya alatt zajlott, a közvélemény teljes támogatása mellett.

A vörösterror sokkja után az egész társadalom szorgalmazta a népbiztosok felelősségre vonását, hiszen a mintegy 600 áldozat bő fele még csak nem is arisztokrata vagy nagypolgár, hanem egyszerű parasztember volt, aki kevéske vagyonát védte a fosztogatóktól, ezért ellenforradalmárként kivégezték.

Az 1920. július 5-én kezdődő, Kun Béla és társai, majd – miután Kunt nem adta ki a szociáldemokrata kormányzattal rendelkező Ausztria – Vántus Károly és társai elleni perben a vádindítványt Váry Albert főügyész nyújtotta be, a később pontosított vád felségsértés, lázadás, gyilkosságra való felbujtás és pénzhamisítás volt. A gyorsított tárgyalás 97 napig tartott, az ítélethirdetésre december 28-án került sor. Ennek eredményeként a 10-ből négy népbiztost halálra, a többi hatot életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.

Soha végre nem hajtott ítéletek

Bár négy halálos ítéletet is kiszabott a bíróság, már akkor tudta a magyar kormány, hogy ennek végrehajtására nem kerül sor: sok magyar katonatisztet tartottak túszként fogva a sikeres forradalmat letudó szovjet bolsevikok, így végül ebben a kényszerhelyzetben 1921–22-ben belementek abba, hogy kiadják a népbiztosokat a szovjeteknek, cserébe több tucat magyar hadifogolyért, a közvélemény nagyobbik része pedig ebben a döntésben meg is nyugodott.

Nem menekülhettek

Így az elvtársak hamarosan már a Szovjetunióban találkozhattak a bukott diktatúra többi főemberével, magával Kun Bélával is. Megmenekülésük azonban csak arra volt jó, hogy némi haladékot kapjanak, és életüknek legtöbbször épp a csodált szovjet kommunizmus, a sztálini terror vessen véget az 1938-as nagy, párton belüli tisztogatások idején.

------------------------------

Az ítélet

A bíróság döntése alapján Bokányi Dezső munkaügyi és népjóléti biztosra, Ágoston Péter külügyi népbiztoshelyettesre, Haubrich József kereskedelmi és hadügyi népbiztosra és Vántus Károly földművelésügyi biztosra akasztófa várt volna, míg Bajáki Ferenc szociális termelési népbiztost, Dovcsák Antal tanácselnök-helyettest, Nyisztor György földművelésügyi népbiztost, Kalmár Henrik német ügyi népbiztost, Kelen József szociális termelési helyettes népbiztost és Szabados Sándor közoktatásügyi népbiztost pedig életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság.

Veczán Zoltán

MNO
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Deutsch: A brüsszeli bürokrácia „hülyét csinált" magából
    A brüsszeli bürokrácia „hülyét csinált" magából, és kiderült, hogy semmilyen normatív jogi szempont nem támasztja alá a Brüsszelből érkező jogállamisági kritikákat és kifogásokat. Ezek mögött kizárólag durva politikai szándék áll, az európai baloldal és magyar "dollárbaloldal" politikai támadási szándéka - mondta Deutsch Tamás.
  • Támadás a magyar egyetemek ellen
    Végtelenül aljas és felháborító a korrupciótól átszőtt EU parlamentje, valamint elnöke miatt feddhetetlenséggel ugyancsak nem jellemezhető bizottságának újabb aknamunkája Magyarország ellen – rögzíti Alvincz József.
  • Csurka megjövendölte a mai fejleményeket
    A „mainstream", a média fősodrata azt sugallja, hogy el kell vetni a régit, a nemzeti érték nem érték, a multikulti a trend. Ehhez a véleményhez Csurkának volt néhány szava, ami persze kiverte a biztosítékot az ellenfeleinél. Egy biztos: jóslatai beváltak, félelmetes előrelátással bírt. A mainstream média szemében Csurka ma nem divatos, sőt veszélyes – fogalmaz Bakos Katalin filmrendező.
MTI Hírfelhasználó