Brüsszel is kíváncsi az Altus-ügyre
Noha korábban az Európai Bizottság regionális és várospolitikai fejlesztésért felelős főigazgatósága többször szabályszerűnek minősítette a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló cég kiválasztását, az Európai Parlament illetékes bizottsága mégis feltenne néhány kérdést az Altus Zrt. vezette konzorcium szerződésének ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet.
2015. július 14. 09:32

Az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottsága az Európai Bizottság (EB) regionális és várospolitikai fejlesztésért felelős főigazgatóságának vezetőjét hallgatná meg a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló cég uniós megbízásának ügyében. Információink szerint a közelmúltban erről állapodtak meg írásban a képviselőcsoportok koordinátorai. Amennyiben Walter Deffaa elfogadja a bizottság meghívását, a zárt ajtók mögötti meghallgatásra leghamarabb szeptemberben kerülhet sor. Jövő héttől ugyanis nyári szünetet tart az EP.

Ismeretes, Lázár János június elején Brüsszelbe utazott, hogy személyesen egyeztessen Walter Deffaa-val. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról a magyar véleményről tájékoztatta a bizottságot, hogy a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök cégével kötött szerződés tiltott pártfinanszírozásnak minősül. A találkozón azonban nem közeledtek az álláspontok. Az EB azt közölte, bár szívesen beszélgetnek a kormány képviselőjével az ügyben, szerintük nincs igazán miről. Az Altus kiválasztása a nemzetközi konzorcium vezetésére szerintük ugyanis szabályos volt. Mint korábban írták, a cég által vezetett nemzetközi konzorciumot a bizottság illetékes főigazgatósága nyilvános pályázat nyomán választotta ki azzal a céllal, hogy készítsen tanulmányokat az unió felzárkóztatási és regionális politikájának további alakításáról.

A találkozó után Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő – aki egyébként tagja a költségvetési ellenőrző bizottságnak – jelezte, nem hagyják annyiban a dolgot, és az Európai Néppárt frakciója úgy határozott, hogy ezt „a botrányos ügyet” az EP költségvetési ellenőrző bizottságának napirendjére kell tűzni. Kérdésre közölte: az Altus szabálytalanságának azzal a következménnyel kell járnia, hogy az Európai Bizottság visszavonja a megbízást.

A magyar parlament június végén elfogadta a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló határozati javaslatot, amelyet fideszes képviselők terjesztettek az Országgyűlés elé, hogy megvizsgáltassák a kormánnyal: a történtek nyomán felfüggeszthető-e a Demokratikus Koalíció (DK) állami támogatása.  A határozatban úgy fogalmaztak: „Mivel Gyurcsány Ferenc (korábbi miniszterelnök és a DK jelenlegi elnöke – a szerk.) az Altusból származó jövedelmét pártjának a támogatására is fordítja, az Európai Bizottság illetékes intézményének döntése felveti a közvetett pártfinanszírozás lehetőségét, sérti a politikai pártok közötti esélyegyenlőséget, megkérdőjelezi az ellenőrzés objektivitását, alkalmas az Európai Unió tekintélyének és az európai polgárok uniós intézményekbe vetett bizalmának aláásására.”

Tuzson Bence, a párt szóvivője július elején egy sajtótájékoztatón a Fidesz nevében arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy kezdeményezze cége, az Altus Zrt. európai uniós szerződésének felbontását, és fizesse vissza a felvett pénzt.

Az Altus vezette konzorcium ötmillió eurós megbízást kapott az uniós pályázati rendszer felülvizsgálatára.

Magyar Nemzet
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Piliscsaba: Hazai nemzetiségek konyhaművészete
    A nemzetiségek példát jelentenek, mert őrzik a hagyományaikat, szokásaikat minden területen, a kultúrában és a konyaművészetben is, erősítik országunkat, társadalmunkat - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a szombaton kezdődött Magyarországi nemzetiségek szakácsművészeti bemutatóján és szüreti felvonulásán Piliscsabán.
  • Felsőpulyán a nemzetpolitikai eredményekről
    A nehéz politikai és gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy megőrizzük az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek.
  • Születésnapot ünnepelt a Lámpás'92 Alapítvány
    Közösen ünnepelte születésnapját szombaton a 30 éves Lámpás'92 Alapítvány és a 25 éves ÉTA Országos Szövetség Gödön a L'Art Fest keretében.
MTI Hírfelhasználó