Aláírhatják a szerződést a metrókocsik felújításáról
Leharcolt, zajos és fülledt – többek között ezeket róják fel leggyakrabban a 3-as metrón utazók. A 35-40 éves szerelvények minden kétséget kizáróan megértek a korszerűsítésre.
2015. július 21. 10:45

Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke kiemeli, hogy a folyamatos karbantartás már nem jelent megoldást a problémára.

A leggyakrabban felkapott dolog a tűzveszély, hiszen volt egy nagyon súlyos tűzeset, amikor kiégett egy vonat az alagútban. Nyilván ez a legveszélyesebb, ilyenkor az utasok kimenekítése nagyon nehéz. Ezért nem lett volna szabad az elmúlt időszakban hagyni ennyire lehasználni ezeket a vonatokat, illetve az alagutat. A másik, amit az utasok sokszor hallanak, fékezéskor a rendszer berezonál, és elég csúnya hangot hallat. Ez pedig az elhasználódás. A fékrendszer egyes elemei már olyan szinten elkoptak, hogy nem lehet azokat rendesen beállítani – érvelt.

Hozzáteszi, annak ellenére, hogy a közlekedési hatóság csak biztonságos járműveket enged forgalomba, nem ez az a színvonal, ami Magyarország legforgalmasabb vasútvonalától elvárható.

Minden nap egy győzelem, amikor sikerül az üzemet fenntartani, és tényleg nagyon küzdenek a kollégák. Egyszer azonban mindennek eljön a vége, reméljük, minél hamarabb dűlőre jutnak a közbeszerzésekkel, és érkezhetnek az új, vagy felújított járművek, mert ezekkel már nem sokáig lehet húzni az időt – fogalmazott.

A BKV Zrt. július 8-án jelentette be, hogy a Metrovagonmas nyert a tenderen, és az orosz cég újíthatja fel a 3-as metró vagonjait. A tenderen ugyancsak induló, de végül kizárt észt Skinest Rail viszont panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz.

Csárdi Antal, az LMP politikusa bírálta az orosz pályázat elfogadását.

A fővárosiak érdekét sokkal jobban képviselné, ha nem használt, közel 40 éves szerelvényeket újítanának fel, hanem új szerelvények érkeznének. Másrészt, ha megtörtént a szerződéskötés, én mindenképp megpróbálnék betekinteni abba. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez az összeg nem fog még feljebb kúszni, ami már teljesen vérforraló – hangoztatta.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője már azzal sem értett egyet, hogy felújításra írtak ki pályázatot új szerelvények beszerzése helyett.

A Fővárosi Közgyűlés nem is vizsgálhatta azt, mennyivel lenne gazdaságosabb, ha új kocsikat vennénk. Meglátásom szerint egyértelműen az orosz cégre lett kiírva ez a pályázat. Furcsa, hogy nagyon sok pályázót már az elején kizártak, a végén pedig az észt ajánlatot érvénytelenítették, holott ők minden szempontból jobb ajánlatot tettek, mint a végül nyertes orosz cég – mondta a politikus.

A 3-as metró szerelvényeinek modernizálására és felújítására kiírt közbeszerzési pályázatra először hét cég nyújtotta be a jelentkezését. Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója kiemelte: mivel végül csak az orosz cég nyújtott be érvényes ajánlatot, értelmezhetetlen bármilyen összehasonlítás más pályázók ajánlatával.

Ne gondolja senki úgy, hogy volt egy jó ajánlat, meg egy kevésbé jó ajánlat, és az utóbbit fogadta el a BKV. Egy ajánlat volt. Érvénytelen ajánlatot mindenki tud adni, az más kérdés, hogy az észt ajánlat sok helyen nagyon jó volt, viszont összességében nem lehetett a végén lepontozni, mert nem felelt meg a kiírás feltételeinek – szögezte le.

Az észt Skinest Rail a múlt hétvégén nemcsak az Európai Bizottsághoz, hanem a magyar közbeszerzési hatósághoz is fordult felülvizsgálatért.

A közbeszerzési hatóság dönt arról, engedélyezi-e a vizsgálat alatt a szerződéskötést, egyébként ettől függetlenül a hatóság dönt arról is, hogy a vizsgálatot lefolytatja-e, s ennek eredményeképp nyilvánosságra hozza, megalapozottan döntött a BKV, vagy pedig nem. Ha a hatóság mentesít minket a szerződéskötés tilalma alól, akkor akár már a héten aláírjuk a szerződést. Ha nem mentesít, akkor sajnos meg kell várni a vizsgálat végét, ami nyilvánvalóan hónapokig is elhúzódhat – tette hozzá.

A szerződéskötést követően a modernizálást végző cég 16-18 hónap múlva szállítja az első felújított szerelvényeket. Majd a prototípusok sikeres próbái után havonta két-két megújult járművet állítanak forgalomba. Az átalakítások pedig minden főalkatrészt érintenek.

Ki lesz cserélve nyilvánvalóan a teljes belső burkolat, az ülések, a szellőzőrendszer, a vezetőfülke klimatizálva lesz, az utasfülkékbe pedig nem a menetszél fogja bevinni a szelet, hanem egy ventilátor. Sokkal komfortosabb lesz az utastér, energiavisszatápláló rendszer lesz az új kocsikban, és természetesen a kaszni is megújul – mondta Bolla Tibor.

A menetrendet nem befolyásolja a járműrekonstrukció, hiszen amíg a kívül-belül megújult kocsik megérkeznek, addig a korábban a 2-es metró vonalán szolgált tartalékszerelvényeket helyezik üzembe. A régi-új 3-as metró pedig továbbra is kék marad.

Bolla Tibor az M1 aktuális csatornájának is nyilatkozott. Ott azt mondta: a tervek szerint jövő év végén állhatnak forgalomba az első felújított kocsik a 3-as metró vonalán.

A prototípus ősszel készül el, és amennyiben sikeres vizsgát tesz, megkezdődhet a felújítás; ennek befejezése után 25 évig működnek majd a rekonstrukción átesett szerelvények - közölte a BKV elnök-vezérigazgatója.

hirado.hu - Kossuth Rádió 180 perc
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó