A szabadságért dolgozott és küzdött egész életében
Szabad György azt vallotta, a hazát csak a nemzet szabadsága, a polgári szabadságjogok érvényesülése teheti naggyá; ezért a szabadságért dolgozott és küzdött egész életében – mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, a Fiumei úti Sírkertben Szabad György temetésén.
2015. július 21. 12:38

„Ma egy olyan magyar hazafinak adunk végtisztességet, aki tudósként, politikusként minden szívdobbanásával éltetni igyekezett azt a kossuthi gondolatot, amely így szól: »a haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz«” – fogalmazott az államfő az első szabadon választott Országgyűlés elnökének gyászszertartásán.

„Érdemem kevés, ezt a feladatot nem kerestem, de vállalom” – idézte Szabad György szavait, amelyekkel a történész, akadémikus 1990-ben elvállalta a házelnöki megbízatást. Áder János hangsúlyozta, az elhunyt életútja azt üzeni: az ember életének nem a pénz, nem a rang, nem a hatalom, hanem csakis a szabadság és a tisztesség képes méltóságot adni.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy Szabad György a rendszerváltoztató időkben Antall József miniszterelnök mellett a Magyar Demokrata Fórum legmeghatározóbb egyéniségei közé tartozott.

Nem tért ki a kihívás elől

Szerénységével, felkészültségével, emberi tisztességével képes volt rangot és tekintélyt adni első szabadon választott Országgyűlésünknek – idézte fel, megjegyezve, azon politikusok közé tartozott, akik a rájuk bízott hatalmat a nemzet és a demokrácia szolgálatának tekintették.

Mint mondta, életében házelnökként nem tért ki a kihívás elől, ahogyan akkor sem, amikor származása miatt lett kitaszítottá a vészterhes nyilas időkben, és akkor sem, amikor polgári származása miatt lett osztályidegenné a kommunista diktatúra beköszöntével, vagy amikor az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt ismét a hatalom zaklatásával kellett szembenéznie.

Ő minden megpróbáltatás ellenére hű maradt hazájához, hű maradt magyarságához, hű maradt demokratikus elveihez. Egész életében. Azokban az időkben is, amikor ehhez a hűséghez emberi bátorság kellett. Bátorsága mellett pedig szerénysége, szolgálni és segíteni akarása volt jellemében a legrokonszenvesebb – fogalmazott Áder János.

„Bár most búcsúzni jöttünk, szívünkben mégis szorítsunk helyet a reménynek: életerős az a nemzet, amelynek olyan fiai teremnek, mint amilyen Szabad György volt hosszú, dolgos, sorsfordulókban gazdag és kihívásokkal teli életében” – mondta az államfő.

Nagy hatású történetíró és iskolateremtő tanár

Nagy formátumú gondolkodót gyászol a társadalom és a Magyar Tudományos Akadémia. Nagy hatású történetíró és iskolateremtő tanár volt, aki több generáció történeti gondolkodásán hagyta rajta a kézjegyét - mondta Lovász László, az MTA elnöke.

Kitért arra, hogy a Széchenyi-díjas akadémikus történészi életműve két hatalmas pilléren nyugodott, mindkettőnek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc képezte az alapját, és a 19. század két legsúlyosabb sorsproblémája ihlette: a jobbágyfelszabadítás, illetve a nemzeti függetlenség kérdése.
Hozzátette, az 1867-es kiegyezésről Szabad György azt hangsúlyozta, a végső eredőt nem szabad összetéveszteni a folyamattal, és téved az, aki a végeredmény ismeretének birtokában eleve a történelmi szükségszerűséggel ütközőnek tekint minden más irányú tendenciát. „Ez a következtetés az 1956-os forradalomban tevékenyen részt vállaló tudós tollából egyértelmű állásfoglalás volt az 1956-os események és a kádári konszolidáció viszonyát latolgató generációjának kérdésfeltevésében” – szögezte le Lovász László.

Felidézte, hogy Szabad György már 1983-ban, az MTA levelező tagjaként mondott első székfoglalójában hitet tett Magyarország függetlensége mellett.

Iránytű volt

Erdődy Gábor, az ELTE rektorhelyettese, egykori tanítvány arról beszélt, hogy Szabad György karizmatikus személyisége, széles műveltségre alapozott európai látóköre, hiteles küldetéstudattal párosuló szenvedélyes elkötelezettsége generációk képviselőit ragadta magával. „Iránytű volt, nem csupán a múlt rejtélyeiben, hanem az értelmiséggé válás folyamatában, a jelen problémáiban is segített eligazodni, jövőbe mutató érvényességgel” – hangsúlyozta Erdődy Gábor.

Kónya Imre, az MDF volt frakcióvezetője arról beszélt: a sors ajándéka, a nemzet különös szerencséje, hogy „a demokratikus Magyarország megszületésénél két, sziklaszilárd jellemmel megáldott nagy ember, két igaz hazafi és demokrata bábáskodott: Antall József és Szabad György”.

„Mindazok, akik a kormányfői és a házelnöki tisztséget utánuk betöltötték, és akik a jövőben fognak a helyükbe lépni, példájukat meg nem kerülhetik” – folytatta beszédét az egykori politikus, felidézve, hogy Szabad György az első pillanattól kezdve meghatározó szerepet játszott a diktatórikus rendszer lebontásában, legyen szó az MDF megalakulásáról, az Ellenzéki Kerekasztalról vagy „a rendszerváltó megállapodásról”.

„Azt tanultam tőled, Gyuri bácsi, mondtam elhomályosult szemekkel, hogy nemzet és demokrácia” – idézte fel utolsó találkozásukat Kónya Imre, megjegyezve: a szókapcsolatban a hangsúly az „ésen” van, mint azt Szabad György haláláig vallotta.

A július 3-án, életének 91. évében elhunyt Szabad Györgyöt a történelmi egyházak és felekezetek nevében Spányi Antal római katolikus püspök, Bogárdi Szabó István református püspök, az egyház zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija búcsúztatta.

A sírnál elhelyezte az emlékezés virágait – mások mellett – Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. Az Országgyűlés által, a Nemzeti Örökség Intézetének közreműködésével szervezett szertartáson egykori és jelenlegi közjogi méltóságok, pályatársak vettek részt.

-------------------------------------------------------

Szabad Györgyről, a polgári demokrácia hívéről jelenidőben

Nehéz búcsúzni Szabad Györgytől. És ez nem a szokásos kegyeleti szófordulat. Legfőképpen azért, mert ha valakitől idegen a színpadias búcsúzkodás, tőle biztosan az. Hogy is lehetne elköszönni, amikor el sem távozott igazán, hiszen itt hagyta gazdag életművét.

Azt a maradandó művet, amely csak látszólag kétosztatú, s bomlik történész-akadémikusira, valamint politikaira. Az első szabadon választott országgyűlés elnöke ugyanis következetes életpályáját koherens egészként élte meg. Valahogy még parlamenti munkássága is a történettudományos előképek gyakorlati kiteljesítése volt. Valósággal kivirult, amikor elfoglalta helyét a házelnöki poszton. Mint akinek az addigi élete nyert valódi értelmet. Mintha felkészülési periódus lett volna az egyetemi katedrán eltöltött hosszú időszak. Visszahozta a régi képviselőházi naplók nívóját, levegőjét. Ami addig csak sárguló papíron létezhetett számunkra, az valósággá vált. Az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásoktól kezdve az országgyűlési tevékenységéig aktív formálója volt a legfontosabb jogszabályoknak, s hozzájárult a rendszerváltás demokratikus viselkedéskultúrájának megteremtéséhez.

Persze, aki ismerte egy kicsit is, pontosan tudja: világéletében idegenkedett a protokolláris szólamoktól, a harsány dicséretektől. Mindent és mindig objektíven szemlélt, mint megoldandó feladványt, és kerülte a túlzó, elfogult kitételeket. Feltehetően e sorokkal kapcsolatban is számos meglátása lett volna, amit szóról szóra meg kellett volna vele beszélni, mérlegre téve minden hangsúlyt, tényt, jelzőt, hogy aztán egy hasonló, majdnem ugyanilyen és mégis alaposabb, átgondoltabb írás szülessen. Arra próbált nevelni mindenkit, tanítványait, politikustársait egyaránt, hogy minden változatnál lehet egy még tökéletesebb, és nekünk az a dolgunk, hogy a fajsúlyos mondatokban, a politikai hitvallásokban, a programokban, a kormányzásban, bármilyen tevékenységben ezt a még tökéletesebbet, még igazabbat keressük. A szó legnemesebb értelmében volt maximalista.

Azért is lehetetlen visszavonhatatlanul búcsút venni tőle, mivel azok a demokratizációs közjogi folyamatok, amelyeknek egyik fő motorja, elindítója volt, most bontakoznak ki igazán. Akár egy olyan szobrásznak a munkája, akinek az anyaga nem a bronzba álmodott agyag, hanem a humanitárus matéria, a morál, a közélet világa. Mint aki szellemi tartalmakból hoz létre eleven emlékműveket. Nem fellengzős a meghatározás: a polgári demokrácia művésze volt. Aki nála tanult az egyetemen, annak egészen plasztikus, precíz fogalmai lettek a jogállamiságról már a masszív diktatúra idején. Anélkül, hogy a direkt aktuálpolitikai tartalmak ingoványos talajára tévedt volna. Ami megint csak nagy művészet volt. Ezért is tartották veszélyesnek.

Külön nehezteltek rá amiatt, mert nem tudtak fogást találni rajta. Bosszúból rásütötték, hogy túl tanáros. Pedig csak a humánum ütött át a cselekedetein, gesztusain a leglehetetlenebb helyzetekben is. Nem annyira teátrális volt, mint inkább méltóságteljes. Újra tartalmat adott ennek a kispolgárinak bélyegzett, kigúnyolt jelzőnek a politikában. Hisz lassanként már el is felejtjük, milyen sótlan figurák voltak a káderek az MSZMP-ben, akik megszállták a médiát, közéletet. Már elképzelni sem tudtuk, hogy létezhet olyan politikai szereplő, aki nem olyan, mint a kommunista bádogember a hibásan felolvasott vagy unalmasan elnyökögött, előre bemagolt brosúraszövegeivel. El is feledtetnék velünk, hogy itt hosszú évtizedekre megszűnt a parlamentarizmus, a jogállamiság. Ahol az Országház olyan sivatagi uszodához volt hasonlatos, amelyet víz helyett homokkal töltöttek föl, mégis azt kellett róla hazudni, hogy kellemes benne megmártózni.

Hát ebbe a testet-lelket elsatnyító nihilbe törtek be olyan személyiségek, mint Szabad György és Antall József, akit előbbi mindig legszorosabb szövetségesének, fegyvertársának tekintett.

Az ünnepélyességet tisztította meg a mesterkélten képmutató elemektől. Visszaadta a többpárti parlamentarizmus, a plurális demokrácia rangját. Egy olyan történelmi helyzetben, a rendszerváltás kezdete, az 1990-es első szabad választás után, amikor azonnal dühödt támadások, lejárató kampányok indultak az ország ellen a régi rend háttérerői részéről. Ma, amikor szinte mindenen kötelező ironizálni, heherészni, ami nem a liberális értékrendnek nevezett posztkommunista katyvaszhoz, kiüresedéshez kötődik, kiváltképp nagyra becsülhetjük, megsüvegelhetjük azt a karakán, bátor kiállást, kérlelhetetlenséget, amit Szabad György tanúsított a kilencvenes évek elejétől a nemes konzervatív, polgári demokratikus hagyományok védelmében. E tekintetben a rendszerváltás nyitánya óta sok minden nem változott. Emlékezhetünk, mekkora össztűz zúdult a köztiszteletnek örvendő akadémikusra, amikor nem fogott kezet 2006. március 15-én az akkori utódpárti miniszterelnökkel a Széchenyi-díj átvételekor. Az addigi élcelődés nyílt rosszallásba fordult a magát papíron liberálisnak valló média és közéleti szereplők, álbaloldali zug- és bulvárpolitikusok részéről. Mint annyiszor, akkor is vátesznek bizonyult. Tudta, hogy a posztjára méltatlan személlyel nem lehet megalkuvónak lenni. Pár hónap múlva az 1956-os forradalom és szabadságharc ünneplőinek véres szétverésével az illető rá is bizonyított a nemzetközi elismertségű akadémikus elzárkózásának helytálló voltára.

Van abban valami sorsszerűen szimbolikus, hogy annyi idősen távozott, mint Kossuth Lajos, akinek az életművével behatóan foglalkozott, s akinek a hagyatékát megszabadította a rárakódott kultikus sablonoktól. Kossuth politikai pályája című híres alapművét a nagy magyar államférfitól származó idézettel indítja: „(...) ki korát megelőzi, csak halála után él, míg aki korától elmarad, élve is halott.” Schöpflin Aladár azt írta a turini remetéről, hogy puszta létezésével tényezője maradt a magyar közéletnek. Ezeket a meglátásokat, idézeteket érvényesnek fogadhatjuk el a volt országgyűlési elnökre is. Amit ő alkotott, az most fejlődhet ki, érhet be igazán a rendszerváltás befejezésével, a közeli jövőben. Szabad Györgynek pedig a puszta létezése erőt adott sokaknak, hogy érdemes egyenes gerinccel, vaskövetkezetességgel, a jogállamisághoz sírig hűen munkálkodni egy mesterségesen cinikusra deformált, megtévesztéssel falsra hangolt világban is. S miként Kossuth Lajos halála után még magasabbra ívelt a személyét övező tisztelet, nimbusz, úgy a legendás történésztudós is előkelőbb helyre kerülhet a magyar történelmi arcképcsarnokban.

„A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely van, s lesz” – írta Kossuth 1861-ben. Ez a felfogás az, amit közvetett politikai stafétabotként átvett Szabad György, s a mai generációkra hagyományoz.

Közismert volt kiváló humora, magával ragadó, derűs életszemlélelete, amit állandóan sugárzott magából, erőt kölcsönözve környezetének. Ő viszont – Karinthy Frigyes mondását újraépítve – nemcsak a humorban, de a polgári parlamentarizmusban sem ismerte a tréfát. A polgárosodás az ő felfogásában egy folyamat, amely a magyar hagyományokból szervesen következik és mindmáig tart, s a jövőben mutatja meg legfontosabb érté­keit. Az igazi hazafinak pedig ezt a fejlődést elő kell segítenie. Élő cáfolata volt annak az erőszakosan terjesztett téveszmének, hogy nálunk megszűnt a középosztály, s kihalt a konzervatív gondolkodás a kommunista diktatúra alatt. Ám azt is demonstrálta, milyen volna valóban, a szó nemes értelmében liberálisnak lenni. Már ha valaki nem csupán panoptikumi viaszfigurának, hamisított politikai áruvédjegynek használja Kossuth Lajost, Deák Ferencet és Eötvös Józsefet. Kevés olyan életpálya van, amely ennyire egyenes, s nélkülözi az elvtelen kompromisszumokat, a megalkuvásnak még a látszatát is.

Mindenekelőtt ez az útravaló az, aminek követésével megtarthatjuk és továbbvihetjük az egykori országgyűlési elnök életművét.

Szabad György nagy hatású tanulmányában idézi Kossuth Lajost, aki saját szerepét az óramutatóéhoz hasonlította, amely „jelzi az időt, mely jönni fog, melynek jönni kell, ha a magyar nemzet számára tartottak fel jövőt a végzetek, és annak a jövőnek a neve: szabad haza Magyarország szabad polgárainak.” A történészprofesszor azzal zárja művét: Kossuthot nem lehetett olyan mélyre temetni, majd nem lehetett olyan díszes mauzóleumba zárni, hogy ne maradt volna részese népe továbbfolyó küzdelmeinek.

Ugyanezt immár elmondhatjuk Szabad Györgyről is.

Megyeri Dávid

MTI
  • Magas lengyel állami kitüntetést kapott Kövér László Varsóban
    A lengyel-magyar parlamenti együttműködésben és a két ország viszonya fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemekért a lengyel államfő által adományozott kitüntetést Kövér Lászlónak a lengyel alsóházi elnök, Elzbieta Witek adta át.
  • Hollómese
    Mindenki ismeri La Fontaine meséjét, melyben a róka kiravaszkodja a holló csőréből a sajtot. Ha az ifjabbak közül valaki mégsem, akkor sürgősen pótolja. Alapsztori.
  • A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális
    A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális, például a kereszténydemokrata megközelítés közösségben: családban, nemzetben gondolkodik – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
MTI Hírfelhasználó