Őszig előzetes letartóztatásban maradhat Tarsoly Csaba, a Quaestor-cégcsoport korábbi tulajdonosa és vezetője, valamint két társa – értesült a lap. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megkeresésünkre elmondta, az ügyészség a Quaestor-ügy mindhárom előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottja esetében indítványozta a kényszerintézkedés további két hónapos meghosszabbítását. Így Tarsolyék – akiket különösen nagy kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítanak – a bíróság napokban várható döntése nyomán szeptember végéig maradhatnak rács mögött.

Eközben szombaton a pénzintézet több tízezer károsultja nevében hatszázan tüntettek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) központi épülete előtt. A belvárosi Hold utca és Bank utca sarkán felállított színpadon 32 ezer ember teljes kártalanítását, valamint „valódi kárrendezést" követeltek. Ez szerintük azt jelentené, hogy az érintettek nemcsak hatmillió forint értékhatárig, hanem harmincmillióig kapnák meg a cégcsoportnál eltűnt befektetésüket. A kárrendezést lehetővé tevő törvényt még áprilisban fogadta el a parlament. A tüntetés szervezői egy, a kormányzati illetékesek korábbi nyilatkozataiból összeállított filmmel támasztották alá követeléseik jogosságát.

Mint ismeretes, a Quaestor-nyomozás március 11-én kezdődött. Az MNB egy nappal korábban részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki a céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Mindehhez a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cégének, a Quaestor Financial Hrurira Kft.-nek az öncsődje vezetett. Kiderült: 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátottak ki, ebből 150 milliárd forint fiktív lehet.

Számos magánszemély mellett a Quaestornál fektetett be a Külgazdasági és Külügyminisztérium is, a tárca korábban ki tudta menteni vagyonát. A Quaestor-károsultak Kárrendezési Alapja és a Befektetővédelmi Alap (Beva) múlt csütörtöki közlése szerint eddig több mint tízezer károsult közel 28 milliárd forintot vett fel a Beva megbízásából eljáró OTP-fiókokban.