Akár egymillióan érkezhetnek Szerbián át
A több segítség több nyomorúságot generál – idézte fel Lomnici Zoltán Roland Tichy német gazdasági szakíró szavait, hozzátéve, ha mi befogadjuk a bevándorlókat és komoly anyagi segítséget nyújtunk nekik, ők ennek a pénznek egy részét hazaküldik a hátrahagyott rokonoknak, amely újabb bevándorlási hullámot generál. Az alkotmányjogász kifejtette álláspontját a migránsokkal kapcsolatos, heteken belül esedékes Btk.-módosításról is
2015. augusztus 22. 13:58

– Jelentősen megnövekedett az illegális határátlépők száma, ebben a tekintetben azonban jobb esetben csupán uniós direktívák, rosszabb esetben semmilyen támpont nem állt a hazai jogalkotó rendelkezésére – mondta a Napi Gazdaságnak Lomnici Zoltán alkotmányjogász, hozzátéve, a kormánynak felelősen nem volt más lehetősége, mint hogy első körben megvizsgálja, hogyan lehet érdemi szelekciót végrehajtani a migránsok vonatkozásában, és hogyan lehet felgyorsítani a menekültügyi eljárást a valóban háborús helyzet elől menekülők esetében.

Az alkotmányjogász szerint az augusztus 1-jén hatályba lépett menekültügyi módosítások megteremtették a a bevándorlás visszaszorításának fizikai, illetve eszközjellegű hátterét, a biztonsági határzár technikai és jogi hátterét, illetve létrehozták a határzár védelmére hivatott személyi és tárgyi feltételeket, például a határvadász századok létrejöttével. Lomnici Zoltán úgy véli: a schengeni határok védelmét szabályozó 562/2006-os EK rendelet az illegális határátlépés vonatkozásában a jogkövetkezmények terén semmilyen érdemi támpontot nem ad, a magyar jogalkotó szabad kezet kapott. Bár a schengeni határvédelemre létrehozott uniós szerv, a Frontex elvileg jelen van a szerb–magyar határszakaszon is, Brüsszel sajnos elkésetten, a hírek szerint csak augusztus 7-én utasította a Frontexet konkrét határvédelemre, és szinte kizárólag a tengeri útvonalon érkező migránsokra, illetve Görögországra, Olaszországra és Spanyolországra koncentrálva – fűzte hozzá a szakértő.

– Németország első fél évi statisztikái rávilágítanak arra, mennyire csalóka a Frontex rendszere – folytatta Lomnici Zoltán. – Az EU a rendelkezésre álló adatok szerint elsősorban a szíriai, a pakisztáni és az afgán bevándorlókra koncentrál, miközben a Spiegel szerint Németországba az idei első fél évben 32 ezer szíriai, 11 ezer afgán és pakisztáni, valamint 60 ezer koszovói, szerbiai és albán érkezett. Utóbbiak kapcsán a lap is megjegyzi, hogy ők nem politikai menekültek. Lomnici Zoltán emlékeztetett: a szerb szociális miniszter nemrég a Sternnek azt nyilatkozta, hogy Szerbia egymillió, az országon keresztülmenő bevándorlóval számol.

Magyarországnak tehát nincs más lehetősége, mint a kerítés, amely a közelebbről érkező bevándorlókat képes megfékezni – szögezte le az alkotmányjogász, emlékeztetve, Michéle Coninsx, az Eurojust, azaz az európai igazságügyi együttműködés elnöke azt állítja, hogy az Iszlám Állam is a migránsok között csempészi be a terroristáit. Ez innentől súlyos, összeurópai nemzetbiztonsági kérdés.

Azért kell különválasztani az illegális határátlépést és a határzár megrongálását, mert illegális határátlépést a kijelölt határátkelőhelyeken is el lehet követni – érvelt a jogász –, hiszen a hatóság elől elrejtett módon, hamis papírokkal is be lehet lépni az országba. Az embercsempészet bűncselekményének módosítása kapcsán Lomnici Zoltán elmondta, jelenleg az embercsempészet és a jogellenes tartózkodás elősegítése két önálló Btk.- tényállás, az embercsempészetnél nem szükséges a vagyoni haszonszerzés, ha valaki szívességből segítséget nyújt, az is büntetendő, ugyanis ha nem bizonyítható a felek közötti pénzforgalom, akkor is szankcionálni kell ezt a cselekményt. A jogellenes tartózkodás elősegítése csak anyagi ellenszolgáltatás fe­jében valósulhat meg – mondta Lomnici Zoltán. Utóbbinak a minősített esete, ha bűnszövetségben követik el, ennek szankcióját az évek száma tekintetében nagy valószínűséggel felemeli a törvényhozó, miközben kiterjeszti a minősítő körülményeket is, hogy elérje a megfelelő hatást az embercsempészettel összefüggésben.

Roland Tichy német gazdasági szakíró a Bild am Sonntagban azt írta két héttel ezelőtt, hogy a több segítség több nyomorúságot generál – idézte fel Lomnici Zoltán. Ha mi befogadjuk a bevándorlókat és komoly anyagi segítséget nyújtunk nekik, ők ennek a pénznek egy részét hazaküldik a hátrahagyott rokonoknak, ami újabb bevándorlási hullámot generál. Röviden: a humánus hozzáállás olyan láncreakciót vált ki, ami még a már letelepedett bevándorlók életét, munkalehetőségeit is megnehezíti – emelte ki az alkotmányjogász.

Napi Gazdaság Online
MTI Hírfelhasználó