Jók a szerb kapcsolatok, a horvátokkal mélyponton
Magyarország és Szerbia között minden idők legjobb politikai, gazdasági és kereskedelmi együttműködését sikerült létrehozni az elmúlt időszakban.
2015. szeptember 18. 13:38

kár lenne az egyáltalán nem kétoldalú bevándorlási kérdéssel tönkretenni a kétoldalú együttműködést - mondta újságíróknak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, egy sajtótájékoztató után, mielőtt Belgrádba utazott volna tárgyalni.

Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a bevándorlási kihívás ne tegye tönkre a kétoldalú kapcsolatokat Közép-Európában, és megjegyezte, hogy belgrádi tárgyalásain szeretné tisztázni az esetleges félreértéseket. "Nehogy a kétoldalú kapcsolatrendszer szenvedje meg a kárát annak, hogy az Európai Unió egyelőre a közelében sincs annak, hogy hatékony választ adjon a bevándorlási kihívásra" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Mint hangsúlyozta: a közép-európai kapcsolatokat tovább kell fejleszteni, már csak azért is, mert a felmerülő kihívásokat közösen kell kezelni, főleg ha nincs közös európai válasz.

Szijjártó Péter a horvát reakciókkal kapcsolatban azt mondta: jobb lett volna, ha a horvát miniszterelnök "nem Magyarország alaptalan támadásával, vádolásával" töltötte volna az idejét, hanem felkészült volna a bevándorlási nyomásra. Horvátország bevándorlóellátási rendszere egy nap alatt összeomlott, és arról döntöttek, hogy Szlovénia és Magyarország irányába közvetlenül és szándékosan továbbküldik a bevándorlókat - mondta.

A kormány ezért döntött úgy, hogy kiterjeszti további megyékre a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet - emelte ki Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy ennek megfelelően a Belügyminisztérium megkezdte a fizikai akadály megépítését a megfelelő határszakaszokon.

Pénteki belgrádi tárgyalásain Szijjártó Péter a következő időszak hosszú távú együttműködéséről egyeztet, mivel a bevándorlási hullám nyilvánvalóan hosszú ideig folytatódni fog.

Szólt arról is, hogy Horvátországgal egyelőre nem tárgyal a magyar kormány, mert "már a bevándorlási hullám előtt jóval a mélypontjukra kerültek a magyar-horvát politikai kapcsolatok, ezért nem látom értelmét semmifajta tárgyalásnak" - fogalmazott. Horvátországban ki kell várni a parlamenti választásokat - tette hozzá.

Magyarország felé indulnak a buszok Pélmonostorról?

Az M1 helyszíni tudósítója úgy tudja, a járművek Illocska felé mennek, és hamarosan meg is érkezhetnek Magyarországra. Nem sokkal ezelőtt a horvát miniszterelnök bejelentette: Magyarország felé irányítják tőlük a migránsokat.

Magyarország felé indulnak a buszok a horvátországi Pélmonostorról - jelentette az M1 helyszíni tudósítója. Illocska felé mennek, és hamarosan meg is érkezhetnek Magyarországra. Nem sokkal ezelőtt egyébként a horvát miniszterelnök is bejelentette: Magyarország felé irányítják tőlük a migránsokat.

MTI, hirado.hu
  • A Fidesznek az online térben kell meghódítania a magyar fiatalokat
    Egy újabb generáció nőtt fel a ­2006-os brutális rendőrterror óta, az új politikai tömeg meghódítása pedig akár el is döntheti a 2022-es országgyűlési választás kimenetelét. A fiatalok ­online térben történő meggyőzésére inkább a baloldali pártok törekednek.
  • Jelentős béremelés jön az igazságszolgáltatásban
    A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: január 1-jétől a bírák átlagosan 32 százalékos, az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnek, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos emelésben - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
  • Most éppen az Index oktat ki kereszténységből…
    A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 75. évfordulója kapcsán a balliberálisok ismét elővették a szakállas „bezzegkereszténydemokrata” mantrájukat.
MTI Hírfelhasználó