Ferenc pápa beszéde a Capitoliumban
Szeptember 24-én történelmi eseményre került sor: Ferenc pápa a katolikus egyházfők közül elsőként mondott beszédet a washingtoni Capitoliumban az Egyesült Államok Kongresszusának képviselői előtt. A Szentatya angol nyelven elmondott beszédének magyar fordítását teljes terjedelmében közöljük.
2015. szeptember 25. 18:00

Alelnök Úr!
Képviselőházi Elnök Úr!
A Kongresszus Tisztelt Tagjai!

Kedves Barátaim!

Nagyon hálás vagyok, amiért meghívtatok, hogy beszédet mondjak a Kongresszus Plenáris Ülésén „a szabadok földjén és a bátrak hazájában”. Szívesen gondolom, hogy e meghívást az indokolta, hogy én is ennek a nagy földrésznek a gyermeke vagyok, amelytől mindannyian oly sokat kaptunk, és amelyért közös felelősséggel tartozunk.

Egy adott nemzet gyermekeinek küldetése, személyes és társadalmi felelőssége van. Nektek mint a Kongresszus tagjainak az a felelősségetek, hogy lehetővé tegyétek, hogy ez az ország – törvényhozó munkálkodásotoknak köszönhetően – mint nemzet növekedjen. Ti vagytok ennek a népnek az arca, a képviselői. Az a feladatotok, hogy védelmezzétek és biztosítsátok polgártársaitok méltóságát a közjóért való fáradhatatlan és munkát igénylő törekvésben, hiszen a közjó minden politika célja.

Egy politikai társadalom akkor áll fenn tartósan az időben, ha hivatásszerűen arra törekszik, hogy kielégítse a közös igényeket, ösztönözve az összes tag növekedését, különösen azokét, akik leginkább sebezhetők és fenyegetettek. A törvényhozás mindig a személyekről való gondoskodáson alapszik. Erre szól megbízatásotok, erre hívtak és hívtak egybe azok, akik megválasztottak titeket.

Munkátok Mózes alakjára emlékeztet, két szempontból is. Egyfelől Izrael népének pátriárkája és törvényadója a népeknek azt az igényét jelképezi, hogy az igazságos törvénykezés eszközeivel elevenen tartsák egységérzésüket. Másfelől Mózes alakja közvetlenül Istenhez vezet minket, vagyis az emberi lény transzcendens méltóságához. Mózes jól összefoglalja munkánkat: az a feladatotok, hogy a törvény eszközeivel megvédjétek Istennek minden emberi arcon megformált képét és hasonlatosságát.

Ma nemcsak hozzátok szeretnék szólni, hanem rajtatok keresztül az Egyesült Államok egész népéhez is. Itt, együtt e nép képviselőivel, szeretném megragadni az alkalmat, hogy párbeszédet folytassak azzal a sok ezer férfival és nővel, akik nap mint azon fáradoznak, hogy tisztességesen elvégezzék napi munkájukat, hazavigyék a mindennapi kenyeret, megtakarítsanak egy kis pénzt és – egy lépést előrehaladva – jobb életet teremtsenek családjaik számára. Olyan férfiakról és nőkről van szó, akik nem egyszerűen arról gondoskodnak, hogy befizessék az adókat, hanem az őket jellemző tapintatos módon – fenn is tartják a társadalom életét. Tevékenységeikkel szolidaritást vállalnak másokkal, és olyan szervezeteket hoznak létre, amelyek segítik a rászorulókat.

Szeretnék párbeszédet kezdeni a számos idős emberrel is, akik a tapasztalat szülte bölcsesség nagy kincsestárát jelentik, és akik sokféle formában, különösen az önkéntes munkán keresztül igyekeznek megosztani történeteiket és tapasztalataikat másokkal. Tudom, hogy közülük sokan nyugdíjasok, de még aktívak, és továbbra is beleadják magukat ennek az országnak az építésébe. Szeretnék párbeszédet folytatni az összes fiatallal is, akik azon vannak, hogy megvalósítsák nagy és nemes álmaikat, akiket nem tévesztenek meg a felületes javaslatok és akiknek nehéz helyzetekben kell helytállniuk, olyanokban, amelyek gyakran sok felnőtt éretlenségének következményei. Szeretnék párbeszédet folytatni mindnyájatokkal, és ezt népetek történelmi emlékezetén keresztül szeretném tenni.

Látogatásom olyan időpontra esik, amikor jó szándékú férfiak és nők néhány nagyformátumú amerikai személy évfordulóját ünneplik. A történelem bonyolultsága és az emberi gyengeség valósága ellenére ezek a férfiak és nők, minden különbözőségük és korlátjukkal együtt, képesek voltak kemény munkát végezni és személyes áldozatot hozni – némelyek életüket is áldozni –, hogy egy jobb jövőt építsenek. Olyan alapértékeket testesítettek meg, amelyek örökre megmaradnak az amerikai nép szellemiségében. Egy ilyen szellemiségű nép át tud hidalni válságokat, feszültségeket és konfliktusokat, és erőt tud meríteni, hogy előrehaladjon és azt méltósággal tegye. Ezek a férfiak és nők a valóság látásának és értelmezésének egyik útját nyitják meg előttünk. Amikor fejet hajtunk emlékük előtt, arra kapunk indíttatást, hogy konfliktusok közepette is, a mindennapi élet konkrétságában a legértékesebb kulturális tartalékainkból merítsünk.

Négy amerikait szeretnék megemlíteni: Abraham Lincoln, Martin Luther King, Dorothy Day és Thomas Merton.

1. Erre az évre esik Abraham Lincoln elnök meggyilkolásának százötvenedik évfordulója, ő a szabadság őre volt, aki fáradhatatlanul dolgozott annak érdekében, hogy „ez a nemzet, Isten oltalma alatt, újraszülessen a szabadságban”. A szabadság jövőjének építéséhez a közjó iránti szeretetre van szükség, továbbá együttműködésre a szubszidiaritás és szolidaritás szellemében. Mindnyájan ismerjük a világ mai aggasztó társadalmi és politikai helyzetét, és mindnyájan aggódunk miatta. Világunk egyre inkább erőszakos konfliktusok, gyűlölködések és brutális atrocitások színtere, mely utóbbiakat ráadásul Isten és a vallás nevében követnek el. Tudjuk, hogy egyetlen vallás sincs védve a személyes félrevezetés vagy az ideológiai szélsőség formáitól. Ez azt jelenti, hogy különösen oda kell figyelnünk a fundamentalizmus minden formájára, legyen az vallási vagy bármilyen más jellegű. Kényes egyensúlyra van szükség, hogy legyőzzük a valamely vallás, ideológia vagy gazdasági rendszer nevében elkövetett erőszakot, ugyanakkor megmentsük a vallásszabadságot, a szellemi szabadságot és a személyes szabadságot. De van itt egy másik kísértés is, amelytől óvakodnunk kell: a leegyszerűsítő redukcionizmus, amely csak jó vagy rosszat, ha tetszik, csak igazat és bűnöst lát. A mai világ – nyílt sebeivel, melyeket oly sok testvérünk és nővérünk hordoz – megkívánja, hogy szembenézzünk a polarizálás minden formájával, amely erre a két területre oszthatja a világot. Tudjuk, hogy miközben igyekszünk megszabadulni a külső ellenségtől, előfordulhat, hogy tápláljuk a belső ellenséget. A zsarnokok és a gyilkosok gyűlöletének és erőszakának az utánzása a legjobb módja helyük elfoglalásának. Ez olyasmi, amit ti mint nép elutasítotok.

Nekünk viszont reményt és gyógyulást adó, békét és igazságosságot biztosító választ kell adnunk. Az a feladatunk, hogy használjuk bátorságunkat és értelmünket a sok mai gazdasági és geopolitikai válság megoldására. Még a fejlett világban is túlságosan is nyilvánvalóak az igazságtalan struktúrák és tettek hatásai. Arra kell törekednünk, hogy helyreállítsuk a békét, helyrehozzuk hibáinkat, teljesítsük vállalásainkat, és így előmozdítani az egyének és a népek jólétét. Együtt kell előrehaladnunk, mint akik összetartozunk, a testvériség és a szolidaritás megújult szellemében, nagylelkűen együttműködve a közjóért.

A kihívások, melyekkel ma szembe kell néznünk, ennek az együttműködő szellemiségnek a megújítását kívánják, amely oly sokat eredményezett az Egyesült Államok történelmében. E kihívások összetettsége, súlyossága és sürgőssége megköveteli, hogy bevessük erőforrásainkat és képességeinket, hogy segítsük egymást, tiszteletben tartva különbözőségeinket és lelkiismereti meggyőződéseinket.

Ezen a földön a különböző vallások nagymértékben hozzájárultak a társadalom építéséhez és megerősítéséhez. Fontos, hogy ma – miként a múltban is – a hit hangját folyamatosan meghallgassuk, mert ez testvériségről és szeretetről szóló hang, mely mindenkiből és minden társadalomból a legjobbat akarja kihozni. Az ilyesfajta együttműködés hatalmas erőforrás a rabszolgaság globális, súlyos igazságtalanságból születő új formáinak megszüntetésére irányuló küzdelemben; e formákat egyedül új politikáknak és a társadalmi egyetértés új formáinak köszönhetően lehet csak legyőzi.

Gondolok itt az Egyesült Államok politikatörténetére, ahol a demokrácia mélyen gyökerezik az amerikai nép szellemiségében. Bármely politikai tevékenységnek az emberi személy javát kell szolgálnia és előmozdítania, és mindenki méltóságának a tiszteletben tartásán kell alapulnia. „Magától értődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert Teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről nem mondhat le, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvéshez” (Függetlenségi nyilatkozat, 1776. július 4.). Ha a politikának valóban az emberi személy szolgálatában kell állnia, akkor nem állítható a gazdaság és a pénzvilág szolgálatába. A politika viszont azon elfojthatatlan szükségünk kifejeződése, hogy egységben éljünk, hogy együtt tudjuk építeni a legnagyobb közjót: olyan közösséget, amely feláldozza részleges érdekeit, hogy megoszthassa – igazságosságban és békében – jótéteményeit, érdekeit és társadalmi életét. Nem értékelem alá az ezzel járó nehézségeket, de bátorítom erőfeszítéseiteket.

2. Martin Luther King menetére is gondolok, amelyet Selmából Montgomerybe vezetett ötven évvel ezelőtt: ez része volt annak a kampánynak, amelynek célja azon „álmának” elérése volt, hogy az afroamerikaiak teljes polgári és politikai jogokat kapjanak. Az az álom továbbra is inspirál minket. Örülök, hogy Amerika továbbra is – sokak számára – az „álmok” földje. Az álmoké, amelyek tetthez, részvételhez, elkötelezettséghez vezetnek. Az álmoké, amelyek felébresztik azt, ami a legmélyebb és legigazabb az emberek életében. Az utóbbi évszázadokban emberek milliói érkeztek erre a földre, hogy megvalósítsák álmukat: a szabadságban megélt jövő építését. Mi, e földrész lakosai, nem félünk az idegenektől, mert mi is sokan egykor idegenek voltunk. Mint bevándorlók gyermeke mondom ezt nektek, annak tudatában, hogy közületek is sokan bevándorlók leszármazottai. Tragikus módon azoknak a jogait, akik sokkal korábban itt voltak előttünk, nem mindig tartották tiszteletben. Azoknak a népeknek és nemzeteknek az amerikai demokrácia szívéből szeretném ismételten kifejezni mély megbecsülésem és tiszteletem. Azok az első érintkezések gyakran zavarosak és erőszakosak voltak, nehéz azonban megítélni a múltat a jelen kritériumaival. Mindenesetre amikor a körünkben lévő idegenek kérdőre vonnak minket, nem szabad megismételnünk a múlt bűneit és hibáit. Most kell eldöntenünk, hogy a lehető legnemesebben és legigazságosabban élünk, ahogyan az új nemzedékeket is arra neveljük, hogy ne fordítsanak hátat mellettük lévő felebarátaiknak és semminek, ami körülveszi. A nemzetépítés annak felismerését kéri tőlünk, hogy állandóan kapcsolatra kell lépnünk másokkal, el kell utasítani az ellenséges gondolkodásmódot, hogy magunkévá tegyük a kölcsönös szubszidiaritást, állandóan azon igyekezve, hogy a legjobbat nyújtsuk magunkból. Bízom abban, hogy képesek vagyunk rá.

Világunk olyan arányú menekültválsággal néz szembe, amilyet a második világháború óta nem láttunk. Ez a valóság nagy kihívásokat állít elénk, és sok kemény döntést kell meghoznunk. Ezen a földrészen is emberek ezrei kényszerültek arra, hogy Észak felé utazzanak jobb megélhetési lehetőségeket keresve. Vajon nem ez az, amit gyermekeinknek akartunk? Nem szabad meglepődnünk a számukon, hanem inkább személyként kell őket kezelnünk, az arcukra kell tekintenünk, és meg kell hallgatnunk történeteiket, és azon kell lennünk, hogy a lehető legjobban válaszoljunk helyzetükre. Mindig emberségesen, igazságosan és testvériesen kell válaszolnunk. El kell kerülnünk azt a mai általános kísértést, hogy kidobjuk mindazokat, akik zavarnak minket. Emlékezzünk az aranyszabályra: „Azt tedd mással, amit akarsz, hogy mások tegyenek veled” (Mt 7,12).

Ez a szabály világos irányt mutat számunkra. Ugyanazzal a szenvedélyes szeretettel [passion] és együttérzéssel [compassion] bánjunk másokkal, amellyel szeretnénk, hogy velünk bánjanak. Ugyanazokat a lehetőségeket keressük másoknak, amelyeket magunknak keresünk. Segítsünk másokat növekedni, ahogyan mi is szeretnénk, hogy segítsenek minket. Egyszóval: ha biztonságot akarunk, akkor adjunk biztonságot; ha életet akarunk, adjuk életet; ha kedvező alkalmat akarunk, adjunk kedvező alkalmat. Az általunk mások irányában használt mérték lesz az a mérték, amelyet az idő irányunkban használ. Az aranyszabály azt a felelősségünket is szemünk elé állítja, hogy óvjuk és védelmezzük az emberi életet fejlődésének minden szakaszában.

Ez a meggyőződés vezetett engem – szolgálatom kezdetétől fogva –, hogy minden szinten támogassam a halálbüntetés eltörlését az egész világon. Meg vagyok győződve, hogy ez a legjobb út, mivel minden élet szent, minden ember elidegeníthetetlen méltósággal van felruházva, és a társadalomra csak jótékonyan hathat a bűncselekményekért elítéltek rehabilitációja.

Nemrégiben püspöktestvéreim itt, az Egyesült Államokban ismételten felhívást tettek közzé a halálbüntetés eltörléséért. Nemcsak őket támogatom, hanem felajánlom segítségemet mindazoknak, akik meg vannak győződve arról, hogy az igazságos és szükséges büntetés soha nem zárhatja ki a remény dimenzióját és a rehabilitációt mint célt.

3. Ezekben az időkben, amikor a társadalmi aggodalmak annyira fontosak, muszáj megemlítenem Isten szolgája Dorothy Dayt, aki a Katolikus Munkásmozgalmat alapította. Szociális elkötelezettségét, szenvedélyes szeretetét az igazságosság és az elnyomottak ügye iránt az evangélium, személyes hite és a szentek példája ihlette.

Mekkora utat meg tettünk már ezen a téren a világ sok részén! Milyen sokat tettünk a harmadik évezrednek ezekben az első éveiben, hogy kivezessük az embereket a szélsőséges szegénységből! Tudom, osztoztok meggyőződésemben, hogy még sokkal többet kell tenni, és hogy gazdasági válság és nehézségek idején nem szabad elveszíteni a globális szolidaritás szellemét. Ugyanakkor szeretnélek bátorítani titeket, hogy ne feledkezzetek meg a körülöttetek élő emberekről sem, akik a szegénység ördögi körének fogságában vergődnek. Ők is igénylik, hogy reményt adjunk nekik. A szegénység és az éhség elleni küzdelmet állandóan több fronton kell folytatnunk, de legfőképpen okaikat kell megszüntetnünk. Tudom, hogy – miként a múlt is – ma sok amerikai dolgozik azon, hogy megoldják ezt a problémát.

Magától értődik, hogy ennek az erőfeszítésnek része a vagyon megteremtése és elosztása is. A természeti erőforrások helyes használata, a technológia megfelelő alkalmazása és a vállalkozói szellem helyes irányításának képessége lényegi elemei egy olyan gazdaságnak, amely modern, inkluzív és fenntartható kíván lenni. „A vállalkozói tevékenység nemes hivatás, amelynek célja, hogy gazdagságot hozzon létre és jobbá tegye a világot mindenki számára; nagyon termékeny módja lehet azon térség fejlesztésének, ahová telephelyeit építi, különösen, ha megérti, hogy a munkahelyteremtés a közjó szolgálatának nélkülözhetetlen része” (Laudato si’ enciklika, 129.). Ez a közjó magában foglalja a földet is, amely központi témája az enciklikának, amelyet nemrég írtam annak érdekében, hogy „mindenkivel párbeszédet kezdjek közös otthonunkról” (uo., 3.). „Olyan megbeszélésre van szükség, amely valamennyiünket egyesít, mert a környezettel kapcsolatos kihívás, melyet megélünk, és annak emberi gyökerei mindannyiunkat érdekelnek és érintenek” (uo., 14.).

A Laudato si’ kezdetű enciklikában bátor és felelős erőfeszítésre bátorítok, hogy „irányt változtassunk” (uo., 61.) és elkerüljük az emberi tevékenység által okozott környezeti pusztulás legsúlyosabb következményeit. Meg vagyok győződve, hogy képesek eltérően cselekedni, és nincs kétségem afelől, hogy az Egyesült Államok – és ez a Kongresszus – fontos szerepet játszik ebben. Eljött a bátor tettek és a közvetlen stratégiák ideje, hogy meghonosítsuk a „gondoskodás kultúráját” (uo., 231.) és az „átfogó megközelítést, hogy legyőzhessük a szegénységet, visszaadhassuk a kirekesztettek méltóságát, és ezzel egyidejűleg gondját viselhessük a természetnek” (uo., 139.). Megvan a szükséges szabadságunk, hogy korlátozzuk és irányítsuk a technológiát (vö. uo., 112.), hogy kitaláljunk értelmes módokat arra, „hogyan irányítsuk, gyakoroljuk és korlátozzuk hatalmunkat” (uo., 78.), és hogy a technológiát „egy másfajta, egészségesebb, emberségesebb, szociálisabb, átfogóbb haladás szolgálatába állítsuk” (uo., 112.). E tekintetben bízom abban, hogy az amerikai kutató- és akadémiai intézmények jelentősen hozzá tudnak ehhez járulni az elkövetkező években.

4. Egy évszázaddal ezelőtt, a XV. Benedek pápa által „hasztalan mészárlásnak” nevezett „nagy háború” kezdetén született egy másik rendkívüli amerikai: Thomas Merton ciszterci szerzetes. Sok embernek ő ma is spirituális inspiráció forrása és vezetője. Önéletrajzában így ír: „Világra jöttem. Természetnél fogva szabadon, Isten képmásaként, mégis saját erőszakosságom és önzésem foglya voltam, annak a világnak képére, amelyben születtem. Az a világ a pokol hasonmása volt, teli olyan emberrel, mint én, akik szeretik Istent, mégis gyűlölik; akik arra születtek, hogy szeressék, mégis kétségbeesett és ellentmondásos vágyak félelmében élnek.” Merton elsősorban az ima embere volt, olyan gondolkodó, aki megkérdőjelezte e világ bizonyosságait, és új horizontokat nyitott a lelkeknek és az egyháznak. A párbeszéd embere is volt, a népek és a vallások közötti béke előmozdítója.

A párbeszédnek ebben a perspektívájában szeretném elismerni az utóbbi hónapokban tett erőfeszítéseket, amelyek a múlt fájdalmas epizódjaihoz kötődő történelmi különbözőségeken való felülemelkedésre irányultak. Az a kötelességem, hogy hidakat építsek, és hogy minden lehetséges módon segítsek minden férfit és nőt, hogy ők is ugyanezt tegyék. Amikor korábban nem egyetértésben lévő nemzetek újrakezdik a párbeszéd útját – azét a párbeszédét, amelyet akár a legjogosabb okokból szakítottak is meg –, akkor új pozitív lehetőségek nyílnak mindenki előtt. Ez bátorságot és merészséget kért és kér, ami nem felelőtlenséget jelent. A jó politikai vezető mindenki érdekét figyelembe veszi, és megragadja az alkalmat nyitott lélekkel és gyakorlati érzékkel. A jó politikai vezető mindig arra törekszik, hogy „inkább folyamatokat indítson el, mint tereket birtokoljon” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 222–223.).

A párbeszéd és a béke szolgálata azt is jelenti, hogy ténylegesen elhatározzuk, hogy csökkentjük a sok fegyveres konfliktust a világon, és hogy hosszú távon véget vetünk nekik. Itt fel kell tennünk magunknak a kérdést: miért adunk el halálos fegyvereket olyanoknak, akik azt tervezik, hogy kimondhatatlan szenvedéseket okoznak egyéneknek és társadalmaknak? A választ sajnos mindnyájan jól ismerjük: egyszerűen a pénzért. Olyan pénzért, amelyhez vér, gyakran ártatlanok vére tapad. Látva ezt a szégyenletes és bűnös hallgatást az a feladatunk, hogy szembenézzünk a problémával és megállítsuk a fegyverkereskedelmet.

E föld három fia és egy lánya, négy egyén és négy álom: Lincoln, szabadság; Martin Luther King, szabadság a sokféleségben és a nemkirekesztés; Dorothy Day, szociális igazságosság és az emberek jogai; és Thomas Merton, készség a párbeszédre és nyitottság Istenre.

Az amerikai nép négy képviselője.

Földeteken tett látogatásomat Philadelphiában fejezem majd be, ahol részt veszek a családok világtalálkozóján. Azt szeretném, ha látogatásom folyamán a család témája állandóan előkerülne. Milyen lényegi fontosságú volt a család ennek az országnak a felépítésében! És mennyire megérdemli támogatásunkat és bátorításunkat! Mégsem rejthetem el aggódásomat a családért, amely olyannyira fenyegetett, amilyen talán korábban soha, mind belülről, mind kívülről. Manapság alapvető kapcsolatokat kérdőjeleznek meg, így a házasságnak és a családnak alapjául szolgáló kapcsolatot is. Csak ismételten hangsúlyozni tudom a családi élet fontosságát, és főképpen gazdagságát és szépségét.

Különösen is szeretném felhívni a figyelmet a család legsérülékenyebb tagjaira, a fiatalokra. Sokuk előtt gazdag lehetőségekkel teli jövő nyílik, de sokan mások irányvesztettnek és céltalannak tűnnek, olyan reménytelen labirintus foglyaivá váltak, amelyre erőszak, visszaélés és kétségbeesés nyomra rá pecsétjét. Az ő problémáik a mi problémáink. Nem kerülhetjük meg őket. Együtt kell velük szembenéznünk, beszélnünk kell róluk, és hatékony megoldási lehetőségeket kell keresnünk, ahelyett hogy hasztalan vitatkozásokba vesznénk bele. A banalizálás kockázatával azt mondhatjuk: olyan kultúrában élünk, amely arra készteti a fiatalokat, hogy ne alapítsanak családot, mert nincsenek jövőbe mutató lehetőségeik. De ugyanez a kultúra másoknak olyan sok választási lehetőséget kínál, hogy őket is lebeszéli a családalapításról.

Egy nemzetet akkor lehet nagynak tartani, ha védelmezi a szabadságot, miként Lincoln tette; ha előmozdítja azt a kultúrát, amely lehetővé teszi, hogy az emberek teljes jogokról „álmodhatnak” minden testvérük és nővérük számára, miként Martin Luther King próbálta tenni; ha harcol az igazságosságért és az elnyomottak ügyéért, miként Dorothy Day tette fáradhatatlan munkájával, mely olyan hit gyümölcse volt, amely párbeszéddé válik és béke magvait veti el Thomas Merton szemlélődő stílusában.

Ezekkel az ismertetőjegyekkel szerettem volna bemutatni kulturális örökségeteknek, az amerikai nép szellemiségének néhány kincsét. Azt kívánom, hogy ez a szellemiség egyre jobban kibontakozzon és növekedjen, hogy lehetőleg minél több fiatal tudja örökölni azt, és élhessen olyan földön, amely oly sok embert ihletett álmodni.

Isten áldja Amerikát!

-------------------------------------------------------------------

Ferenc pápa beszéde a washingtoni hajléktalanokhoz: Isten Fia hajléktalanként jött a világra

Ferenc pápa Washingtonban, a Szent Patrik-plébánián szeptember 24-én hajléktalanokkal találkozott. Miután beszédet mondott nekik, velük maradt az étkezőben, leült az asztalukhoz, sokakat üdvözölt és megáldott. Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk a Szentatya beszédét.

Örülök, hogy találkozhatok veletek. Jó napot! Két beszédet mondok nektek: egyet spanyolul, egyet angolul!

Az első szó, amit mondani szeretnék nektek, hogy köszönöm. Köszönöm, hogy fogadtok, és köszönöm az erőfeszítéseket, amelyeket megtettetek, hogy megvalósulhasson ez a találkozás.

Eszembe jut rólatok egy ember, akit nagyon szeretek, és aki nagyon fontos volt az életemben. Támasz volt és forrás. Hozzá fordulok, ha egy kicsit bajban vagyok. Ti Szent Józsefre emlékeztettek engem. Arcotok az ő arcát juttatja eszembe.

Szent Józsefnek nehéz helyzetekkel kellett szembenéznie élete során. Az egyik ilyen az volt, amikor Máriánál elkezdődött a szülés, Jézus születése. Azt mondja a Biblia: „Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,6–7). A Biblia nagyon világosan mondja: nem kaptak helyet a szálláson. Elképzelem Józsefet, akinek a felesége mindjárt szül, és nincs fedél a feje felett, nincs háza, nincs szállása. Isten Fia úgy jött erre a világra, mint egy hajléktalan. Isten Fia tudta, mit jelent fedél nélkül kezdeni az életet. El tudjuk képzelni, milyen kérdések éltek Józsefben abban a pillanatban: Hogyan? Isten Fia feje felett nincs fedél? Miért nincs lakásunk? Miért nincs fedél a fejünk felett? Olyan kérdések ezek, amelyeket sokan közületek feltehetnek nap mint nap, és fel is teszitek. Mint József, ti is azt kérdezitek: Miért nincs fedél a fejünk felett, miért nincs lakásunk? És nekünk, akiknek van fedél a fejünk felett, akiknek van lakásunk, nekünk is jót tesz, ha feltesszük ezeket a kérdéseket: Ezeknek a testvéreinknek miért nincs lakásuk, ezeknek a testvéreinknek miért nincs fedél a fejük felett?

József kérdései ma is jelen vannak, ott vannak azoknak az életében, akik a történelem során megélték, hogy nincs lakásuk.

József olyan ember volt, aki kérdéseket tett fel, de legfőképpen a hit embere volt. A hit által volt lehetséges József számára, hogy rátaláljon a fényre abban a pillanatban, amely teljesen sötétnek tűnt. A hit volt az, ami megtartotta élete nehézségei közepette. József a hite miatt tudott előrehaladni akkor is, amikor úgy tűnt, hogy minden egy helyben áll.

Az igazságtalan, fájdalmas helyzettel szemben a hit adja nekünk azt a fényt, amely eloszlatja a sötétséget. Ahogyan Józseffel is történt, a hit megnyit Isten csendes jelenléte felé minden életet, minden embert, minden helyzetet. Ő jelen van mindannyiatokban, mindannyiunkban.

Nagyon világosan akarom elmondani: nincs semmi ok, nem létezik semmiféle társadalmi, erkölcsi vagy másfajta indok, ami miatt el lehetne fogadni, hogy valakinek nincs lakása. Igazságtalan helyzetek ezek, de tudjuk, hogy Isten velünk együtt szenvedi el, mellettünk éli meg ezeket a helyzeteket. Nem hagy minket egyedül.

Jézus nem csak szolidáris akart lenni minden emberrel, nem csak azt akarta, hogy senki ne érezze, ne élje meg jelenlétének, segítségének, szeretetének hiányát. Ő maga azonosult mindenkivel, aki szenved, sír, bármiféle igazságtalanságot elszenved. Világosan megmondja: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok engem.” (Mt 25,35)

A hit azt mondja nekünk, hogy Isten veletek van, Isten köztünk van, és jelenléte a segítő szeretetre ösztönöz. Arra a szeretetre, amely egy olyan Isten hívásából születik meg, aki szüntelenül kopogtat az ajtónkon, mindenkinek az ajtaján, hogy a szeretetre, az együttérzésre, az egymásnak való önátadásra hívjon minket.

Jézus ma is kopogtat az ajtónkon, az életünk kapuján. Nem mágikus módon, nem trükköket alkalmazva, nem fényreklámokat vagy tűzijátékot használva. Jézus mindig a testvér, a szomszéd, a mellettünk álló ember képében kopogtat az ajtónkon.

Kedves barátaim, a segítség leghatékonyabb módját az imádságban találjuk meg. Az imádság egyesít minket, testvérré tesz, megnyitja a szívünket, és emlékeztet minket egy szép igazságra, amelyről olykor megfeledkezünk. Az imádságban mindannyian megtanuljuk azt mondani, hogy Atya, Apa, és amikor azt mondjuk, Atya, Apa, akkor felfedezzük, hogy testvérek vagyunk. Az imádságban nincsenek gazdagok és szegények, csak gyermekek és testvérek vannak. Az imádságban nincsenek első- és másodrangú emberek, hanem testvériség van.

Az imádságban a szívünk erőre lel, hogy ne váljunk érzéketlenné, hideggé az igazságtalan helyzetekkel szemben. Az imádságban Isten mindig hív és ösztönöz minket a segítő szeretetre.

Milyen jót tesz nekünk, ha együtt imádkozunk! Milyen jót tesz nekünk, ha abban a térben találkozunk, ahol testvérként nézünk egymásra, és felfedezzük, hogy szükségünk van egymás támogatására. Ma veletek szeretnék imádkozni, hozzátok akarok csatlakozni, mert szükségem van a támogatásotokra, a közelségetekre. Arra szeretnélek hívni benneteket, hogy imádkozzunk együtt, egymásért, egymással. Így támaszai lehetünk egymásnak, és ez segít megélni annak örömét, hogy Jézus köztünk van. Jézus segítsen megoldani azokat az igazságtalan helyzeteket, amelyeket elsőként Ő ismert meg. Van kedvetek együtt imádkozni? Én kezdem spanyolul, és ti folytatjátok angolul.

Miatyánk…

Mielőtt elköszönök tőletek, szeretném Isten áldását adni rátok:

Áldjon meg az Úr, és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, és legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és adjon neked békét! (Szám 6,24–26)

Kérlek, ne feledkezzetek meg imádkozni értem! Köszönöm!

---------------------------------------------------------------------------------

Ferenc pápa váratlan látogatást tett a Szegények Kis Nővéreinél Washingtonban

Ferenc pápa egyesült államokbeli apostoli útja során szeptember 23-án, szerdán Washingtonban váratlan látogatást tett a Szegények Kis Nővérei rendházában, mely a Szeplőtelen Fogantatás-bazilika közelében található.

Szegények Kis Nővérei több idősgondozó, illletve egészségügyi intézményt üzemeltetnek az Egyesült Államok területén. A kongregáció jelenleg éppen perli a kormányt, mivel Obama új egészségbiztosítási rendszere kötelezővé teszi számukra, hogy alkalmazottaik részére biztosítsák az ingyenes fogamzásgátlást, illetve amennyiben nem biztosítják, arról nyilatkozniuk kell, és abban az esetben biztosítótársaságok teszik ezt meg helyettük – amivel közvetve ugyan, de mégis olyat kénytelenek tenni a nővérek, ami ellentétben áll hitbeli meggyőződésükkel.

A látogatás nyilvánvalóan a pápa támogatását jelzi, peres ügyükben is – nyilatkozott Federico Lombardi SJ szentszéki sajtószóvivő. – Ebben az értelemben pedig köthető Ferenc pápának az Egyesült Államok püspökeit támogató szavaihoz, melyek Obama elnökhöz intézett beszédében hangzottak el.

„Kicsit lett csak hosszabb ettől a program, de azt hiszem, nagy jelentősége van a jelen helyzetben” – fogalmazott Federico Lombardi.

Szegények Kis Nővérei (Congregatio Parvarum Sororum Pauperum, CPSP, PSP): női szerzeteskongregáció. 1840-ben, a franciaországi Saint-Servanban alapította Jeanne Jugan. 1907-ben nyertek pápai jóváhagyást. Az ágostonos regula szerint, kizárólag adományokból élnek, elhagyott öregeknek tartanak fönn otthonokat. 2006-ban 211 házban 2957 nővér élt.  Magyarországon egy házuk volt, Rákospalotán (Istvántelki út 52.). Károlyi Sándor gróf 1905-ben adományozta nekik az épületet, melyben Stefaneum néven „aggmenhelyet” rendeztek be; 1929-ben 90 öreget gondoztak. 1948-ban áttelepedtek Franciaországba. (Magyar katolikus lexikon)

A rendalapítót, Jeanne Jugant 2009. október 11-én avatta szentté XVI. Benedek pápa.

Magyar Kurír
MTI Hírfelhasználó