Az új irodalmi Nobel-díjas: Szvetlana Alekszijevics
A fehérorosz Szvetlana Alekszijevics kapta idén az irodalmi Nobel-díjat. Többszólamú írásaiért kapta az elismerést, melyekben korunk szenvedésének és bátorságának állít emléket.
2015. október 8. 15:58

A díj mellé 8 millió svéd korona (266,3 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Kicsoda Szvetlana Alekszijevics?

A valóság mindig mágnesként vonzott, kínzott és hipnotizált, ezt szerettem volna megragadni a papíron, foglalta össze ars poeticáját egy korábbi interjújában Alekszijevics. Az írónő a világot egyéni hangok kórusaként és a mindennapos, apró-cseprő dolgok kollázsaként érzékeli, könyveiben a második világháborúról, a szovjet-afgán háborúról, és a csernobili katasztrófáról mesél, olyan pontosan és alaposan, ahogy csak egy oknyomozó újságírótól telik.

Szvetlana Alekszijevics fehérorosz apától és ukrán anyától született 1948-ban, az ukrán Ivano-Frankovsk városában. Miután katona apja leszerelt, a család egy belorusz faluban telepedett le, ahol a szülők tanítóként dolgoztak. Nagyon korán az írás felé fordult, már iskolai évei alatt írt verseket, és cikkei jelentek meg az iskolaújságban. 1967-ben beiratkozott  a minszki egyetem újságírói szakára, egyetemi évei alatt számos díjat nyert. Diploma után a nyugat-fehéroroszországi Bereza városába küldték, hogy a helyi újságnál dolgozzon.Abban az időben Alekszijevics a helyi iskolában is tanított, és kétféle karrierlehetőség állt előtte. Választhatott, hogy továbbviszi-e szülei hivatását, vagy teljesen az újságírás felé fordul, ám az élet döntött helyette. Kapott egy felkérést egy minszki újságtól, néhány évvel később pedig már a Neman című irodalmi folyóirat tudósítója volt, és hamar a non-fiction rovat vezetője lett.

Számos különböző műfajban kipróbálta magát, írt esszét novellát, riportot, végül az ismert fehérorosz író, Ales Adamovics könyvei segítettek a döntésben. Alekszijevics egy olyan irodalmi módszert keresett, amellyel a lehető legvalóságosabban írhatná le a történéseket, Adamovics pedig teremtett  I'm from the Fiery Village és  The Book of the Siege című könyveivel épp g ilyen új műfajt teremtett. Az új műfajra a szerző  többek között a „kolletívregény”, „regényoratórium”  és az „emberek beszélnek magukról” kifejezést használta. Alekszijevics máig őt tartja a fő tanárának, aki segített megtalálni a saját útját.

1983-ban befejezte A háború nem asszonyi dolog című könyvét, de két évig egyetlen kiadó sem kért belőle. Az írónőt pacifizmussal, naturalizmussal és a hősi szovjet asszonyok semmibevételével vádolták, az ilyen vádaknak pedig azokban az időkben nagyon súlyos követezményei voltak.(A könyvből később nagysikerű színházi előadás, és dokumentumfilm-sorozat készült, utóbbi elnyerte a lipcsei filmfesztivál Ezüst Galamb-díját)  A helyzetet súlyosbította, hogy I've Left My Village című első kötetéért már antiszovjet érzelműnek bélyegezték meg.  A Kommunista Párt Belorusz Központi Bizottságának parancsára a kötetet megsemmisítették, Alekszijevicset pedig  kormányellenes és antikommunista nézetei miatt munkája elvesztésével fenyegették. Annak sem örültek, hogy az írónő nem tagja a pártnak. Gorbacsov hatalomra kerülése után azonban új szelek fújtak, és A háború nem asszonyi dolog 1985-ben egyszerre jelent meg Minszkben és Moszkvában, és tette híressé szerzőjét. Az Alekszijevics által „regény-kórusnak” hívott kötetben asszonyok vallanak második világháborúról.

Szintén 1985-ben jelent meg a The Last Witnesses: 100 Unchildlike Stories, amelyben Alekszijevics a kritikusok szerint felfedezte a „háborús próza műfaját”. A publikálás ennél a könyvnél sem volt egyszerű, hiszen a gyermekek és asszonyok háborús beszámolói sem feleltek meg a korszak ideológiai szabályainak.

Könyveit 35 nyelvre lefordították, magyarul eddig A háború nem asszonyi dolog és a Fiúk cinkkoporsóban című regénye jelent meg. Előbbi a Zrínyi Katonai Kiadónál 1988-ban, utóbbi az Európánál 1999-ben. Az Európánál hamarosan megjelenik Elhordott múltjaink című kötete.

könyvesblog
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • A kormány célja, hogy megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot
    A kormány célja, hogy szeptember 30-áig megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot, és csaknem háromezer új hely megteremtésével felszámolja a börtönbizniszt - fogalmazott az igazságügyi miniszter hétfőn Veszprémben, tíz büntetés-végrehajtási intézet új épületszárnyainak közös átadórendezvényén.
  • Szegénységi bizonyítvány a sorozatos baloldali vereség
    Az ellenzéki pártok egy évtizede tartó, permanens politikai sikertelensége egyfelől szétesett világképükre, választási és kormányzati stratégiájuk hiányára, másrészt arra vezethető vissza, hogy képtelenek válaszokat adni a nemzeti együttműködés rendszerére és egységes jövőképet kínálni a választóknak – olvasható a XXI. Század Intézet elemzésében.
  • Szobrok, rasszok, alkotmányok, átírt történelem
    Ne legyen kétségünk afelől, hogy a most elindult folyamatok a világháború után – a nyugati blokkban – felépített demokratikus társadalmi rend alapjait kezdhetik ki végleg.
MTI Hírfelhasználó