Már a lányok is egyre korábban isznak
Már a tízes éveik elején, közepén megkóstolják az alkoholt a fiatalok. Nem magyar sajátosság a korai italozás - mondják a szakemberek.
2015. október 11. 14:07

A következmények pedig sokkal súlyosabbak a fiatal szervezet működésére: emlékezetkihagyás, a mozgáskoordináció csökkenése. Nagyobb eséllyel lesz valakiből alkoholista, ha korán találkozik a szesszel. A Kossuth Rádió Napközben című műsora szakemberek bevonásával mutatta be a hazai alkoholfogyasztás elszomorító helyzetét.

Szórakozóhelyeken olyan ismerősökkel mennek bulizni a fiatalok, akik már betöltötték 18. életévüket, így könnyen juthatnak alkoholhoz a gyerekek is. Ha nem szórakozóhelyen, akkor házibulikon szeszelnek az ifjabbak, annak ellenére, hogy sok felvilágosítást kapnak az iskolában, de a társadalmi minták és a kortárs csoportok nyomásának nehéz ellenállni – számoltak be a megszólított fiatalok a Kossuth Rádió riportjában.

"Azok a szülők, akiknek a gyerekeikkel probléma van, el sem jönnek szülői értekezletre. Föl vannak háborodva, ha mondjuk nekik a problémát. A szülő felé is példa lehet, ha a gyereken keresztül próbálkoznak megoldani a helyzetet"  – mondja egy tanár.

A középiskolások is már főiskolai, egyetemi szinten buliznak

Fiatalon próbálják ki az italt, ami sok gyerek életében már a tízes éveik elején megjelenik – mondja Demetrovics Zsolt addiktológus, pszichológus. A szakember azt is elmondta, hogy olyan esetben, ha már korán kialakul az alkoholfüggőség, rendszerint háttérprobléma miatt menekülnek a szeszhez, ezért a háttérproblémát kell észrevenni és kezelni.

Leginkább a főiskolán, egyetemen kezdenek el „nagyban inni”, azaz egy-egy alkalommal nagy mennyiségű alkoholt bevinni a szervezetbe, többnyire kikapcsolódás céljából, a fiatal felnőtt korba érők. A probléma az, hogy ez egyre korábbra tolódik, középiskolás korban is elharapóztak az ilyen ivászatok. Nő ennek a jelenségnek aránya a lányok körében is; korábban a fiúkra volt jellemző.

Demeter Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy eközben továbbra is elterjedt a részegeskedő lányok stigmatizálása, ami azért rossz, mert a nők így nagyobb eséllyel fognak titokban inni, és a probléma ugyanúgy megmarad.

Nem érdemes tiltani vagy megengedni a berúgást

Hídvégi Zsófia mentálhigiénés és életvezetési tanácsadó arra hívta fel a figyelmet, hogy a megoldás az lehet, ha felkészítjük a fiatalokat, hogyan kell az alkohollal bánni. „Tudjon dönteni arról, hogy mit szeretne és hogy annak milyen következményei lehetnek. Nem az a jó a megoldás, ha hagyjuk a lerészegedést, de a kemény tiltás sem vezet eredményre” – tette hozzá. A szakértő olyan családi beszélgetéseket, kibeszélő jellegű tanórákat tartana megoldásnak, ahol felnőttként kezelik a fiatalabbakat, beszélnek az alkoholfogyasztás kultúrájáról, például arról, milyenek a minőségi italok vagy melyek a jó hazai borok.

Napközben/Kossuth Rádió
  • Gulyás: indul a vakcina-előjegyzési kampány
    A koronavírus elleni vakcina előjegyzésére vonatkozó kampány elindulását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a miniszterelnök konzultációi után születik döntés a december 11. utáni intézkedésekről.
  • Donald Trump: Ha igazam van, Joe Biden nem lehet elnök
    A mainstream média szinte teljesen mellőzte, a Facebook és a Twitter pedig az üzenet valóságtartalmát firtató címkékkel látta el Donald Trump minapi beszédét, amit a hivatalban lévő elnök az eddigi legfontosabb felszólalásaként jellemzett.
  • Tisztifőorvos: decemberre várható a második hullám tetőzése
    Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó