Ferenc pápa: az egyháznak kerülnie kell a "kettős élet" csábítását
Az egyházat is átszövő karrierizmus és korrupció veszélyéről beszélt Ferenc pápa, most először utalva a Vatikánban kirobbant botrányra.
2015. november 6. 14:28

A botrány egy magas rangú vatikáni pap őrizetbe vételéhez vezetett.

Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott reggeli mise homíliájában arról beszélt, hogy az egyháznak el kell kerülnie annak a csábítását, hogy "kettős életet" éljen. Mint mondta, azokra gondolt, akik az egyház szolgálata helyett az egyházat használják fel saját céljaikra. Papként  "úgy mutatkozom, mintha másokat szolgálnék, miközben valójában másokat használok ki" - fogalmazott az egyházfő.  "Szomorúnak" nevezte az "üzletelő" egyházat és a "karrierista, a pénzhez ragaszkodó" papokat, püspököket.

Megjegyezte: az okoz számára örömet, ha - mint fogalmazott -   Amazóniában negyven éve misszionáriusként szolgáló pappal találkozik, vagy apácával, aki évtizedek óta fogyatékosokat ápol kórházakban.

"A közéletben mindig van korrupció, a politikai és az egyházi életben is" - mondta Ferenc pápa a Straatnieuws holland hajléktalan-utcaújság pénteki számában megjelent interjúban. Hangsúlyozta: "Hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él".

Ferenc pápa először reagált azokra a napokban Olaszországban megjelent könyvekre, amelyek a pápai államból kilopott dokumentumokkal kevéssé átláthatóként mutatják be a Vatikán pénzügyi működését és a jelentős egyházi vagyon kezelését. A könyvek szerint egyes vatikáni bíborosok luxuséletet élnek.

A feltételezések szerint a több száz bizalmas dokumentumot Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátus, a vatikáni  gazdasági ügyek prefektúrájának titkára adta át a sajtónak. Őrizetbe vételét a Vatikán november 2-án jelentette be. A vatikáni fogdában fogva tartott Vallejo Baldát az utóbbi napokban már többször meghallgatták a vatikáni ügyészek. Az ugyanezzel gyanúsított világi    

Francesco Immacolata Chaouqui szabadlábon védekezik.

MTI
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó