Kieshet a parlamentből az MSZP
Nem a fiatalítással, a teljesítmény hiányával van a baj a szocialistáknál
A következő választáson kieshet a MSZP a parlamentből – jelentette ki a Magyar Időknek Kovács László, a szocialisták volt elnöke. – Olvasom a közvélemény-kutatási adatokat, 10 százalék alá ment az MSZP, lassan az MSZP parlamentbe jutása is kérdésessé vált – fogalmazott a szocialista politikus.
2015. november 19. 08:20

Mint ismert, a párt korábban 35-40 százalékos támogatottsággal bírt, azóta az európai parlamenti választásokkal együtt összesen öt választást bukott el. A politikus szerint ez a pártban lévő idősebb szakemberek háttérbe szorításának is köszönhető. Emlékeztetett, hogy 2012-ben Mesterházy Attila volt pártelnök azt kérte, az idősebbek álljanak egy kicsit hátrébb, engedjék előre a fia­talokat. Kovács László kikerült az elnökségből és a parlamentből is. Kérdésünkre, hogy sértődöttség van-e benne emiatt, annyit közölt: inkább azt lehet mondani, nem érzi jól magát. – Ha arra jó vagyok, hogy nemzetközi konferenciákon, Európát érintő kérdésekben állást foglaljak, nem esik jól, hogy a saját pártomban nélkülözik a tanácsaimat, pedig az MSZP-t többször is választási győzelemre segítettem – panaszolta a volt külügyminiszter. Mint mondta, nincs pozícióéhsége, csak hisz egy ügyben.

A fiatalításról szólva kiemelte: jelenleg olyan emberek vannak vezető pozícióban a pártban, hogy a választópolgárok legtöbbje fel sem tudja sorolni, kik az elnökség tagjai, és azzal sincsenek tisztában, hogy a parlamenti képviselők milyen pozícióban vannak. Szerinte nem önmagával a fiatalítással van gond, hanem azzal, hogy a legutóbbi két tisztújításon kikerültek a pártvezetésből olyan emberek, akik tapasztaltak és van mögöttük teljesítmény. Véleménye szerint a tehetségnek, a felkészültségnek, a tapasztalatnak és a teljesítménynek kellene számítani a pártban, mert ezek nélkül nem lehet jól működtetni a szervezetet. A volt szocialista pártelnök azt is kiemelte, nagyon fontos, hogy a pártvezetés hitelessége, tisztessége megkérdőjelezhetetlen legyen, ne kerüljenek gyanús, zűrös ügyekbe és megalapozott gyanú se merüljön fel velük kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban azonban nem kívánt senkit és semmit konkrétan megnevezni.

Kovács László a M1-nek adott interjújában is nehezményezte, hogy nem kérik ki a tapasztalt volt pártvezetők tanácsát a fiatalok.

Tóbiás József pártelnök nem kívánt nyilatkozni.

magyaridok.hu
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó