Magyarország felkészült a biológiai támadásra
Magyarország felkészült egy esetleges biológiai terrortámadásra – tudta meg a Magyar Idők. Annak kapcsán kerestük meg az ügyben érintett szolgálatokat, hogy Franciaországban komoly veszélynek tartják, hogy a terroristák ilyen jellegű csapásra is készülhetnek.
2015. november 24. 09:18

Magyarország felkészült egy esetleges biológiai terrortámadásra – tudta meg a Magyar Idők. Lapunk annak kapcsán kereste meg az ügyben érintett szolgálatokat, hogy Franciaországban komoly veszélynek tartják, hogy a terroristák ilyen jellegű csapásra is készülhetnek. Azt is fontos azonban leszögezni, hogy eddig nagyon ritkán fordult elő, hogy terroristacsoportok sikeres támadást hajtottak végre biológiai fegyverekkel, és ezeknek csak kevés áldozatuk volt.

Ahhoz ugyanis, hogy egy terrorista sikeres biológiai támadást hajtson végre, kórokozó törzshöz kell jutnia, azt tudnia kell biztonságosan használni, s nagy mennyiségben előállítani és tárolni. A veszély viszont azért nagy, mert a mikroorganizmusok már kisebb mennyiségben képesek lehetnek akár egy várost kiirtani, ha eljutnak a célpontjukig. Lapunk megkeresésére a katasztrófavédelem és az Országos Epidemiológiai Központ is azt válaszolta, hogy felkészültek az ilyen helyzetekre, és ebben együttműködtek a terrorelhárítással is.

A Fővárosi Vízművekkel közösen kialakított különleges víztisztító modullal egy esetleges vegyi támadás idején a katasztrófavédelem akár napi 225 ezer liter szennyezett vagy mérgezett vizet tudna ivóvíz-minőségűre megtisztítani – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. A tűzoltó alezredes elmondta: egy esetleges biológiai terrortámadás idején a katasztrófavédelem azonnal képes lenne országszerte egyidejűleg beavatkozni terepjárókra szerelt mobil laborjaival.

A húsz gépkocsival és laborral a katasztrófavédelem a helyszínen pontosan meg tudja határozni, hogy milyen veszélyes anyag jutott a környezetbe, annak milyen a koncentrációja és a terjedési iránya. Ezek a mobil laborok radiológiai, biológiai és vegyi anyagok felderítésére is alkalmasak. Több ezer vegyi anyagot, számos biológiai ágenst és sugárzó anyagot lehet gyorsan kimutatni és beazonosítani velük.

A gyorstesztekre képes laborok a tio­éter (kénmustár), foszgén, hidrogén-cia­nid, arzén-hidrogén, szerves arzénvegyületek, szerves nitrogénvegyületek, klór-cián és foszforsav-észterek gyors detektálására és beazonosítására is alkalmasak. A mobil laborok eszközeivel nyolcféle súlyos biológiai ágens gyors kimutatására van lehetőség: anthrax (lépfene), ricin toxin, botolinum toxin A/B, Francisella tularensis (tularémia), Yersina pestis (pestis), Brucella spp. (brucellózis), Burkholderia mallei (takonykór) és Staphylococcus enterotoxin B.

A szabadba kijutó veszélyes anyag ismeretében a szakemberek meg tudják hozni azokat az intézkedéseket, amelyekkel megvédhetik a lakosságot. A szervezetnek a vegyvédelmi öltözékeken kívül több olyan speciális sátra is van, amelyekben egy óra alatt akár 250 ember mentesíthető a vegyi anyagoktól.

A veszélyes anyag jellege, terjedése és az időjárási tényezők együttes figyelembevétele után dönt a katasztrófavédelem arról, hogy milyen intézkedés indokolt az emberi élet védelmében. Amennyiben a környezetbe jutó anyag veszélyessége kisebb mértékű, akkor elegendő, ha a környéken élők a lakásuk ajtaját és ablakait bezárva otthonukban várják meg, amíg a hatóságok felszámolják a veszélyes helyzetet. Vészhelyzet idején a katasztrófavédelem valamennyi közszolgálati és a nagyobb kereskedelmi műsorszóró televízióban és rádióban megszakíthatja az adást, és azonnal üzenetet tehet közzé, amelyben felszólítja a lakosságot, hogy mit kell tenni az adott helyzetben.

Minden jelenleg ismert veszélyes, vegyi vagy biológiai fegyverként is alkalmazható kórokozó kimutatására felkészült az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) – közölte a Magyar Idők érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az úgynevezett Nemzeti Biztonsági Laboratóriummal hazánk a legmagasabb biztonsági követelményeket is kielégíti, speciális védelmi rendszerekkel rendelkezik. Ebben a járványügyi csúcslaboratórium, illetve a többi referencialabor alkalmas a legveszélyesebb kórokozók elkülönítésére, tenyésztésére, valamint biokémiai tesztek elvégzésére, a gyógyszerekkel szembeni rezisztenciájuk meghatározására. A szakemberek saját készítésű, nemzetközi körvizsgálatokban igazolt diagnosztikai eljárások, tesztek előállítására is képesek. A kiemelten veszélyes kórokozók által megfertőzött betegek ellátására – tették hozzá – az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézetet jelölték ki, de a kórházak toxikológiai osztályai is képesek a fertőzött betegek kezelésére.

Biológiai harcászati célra jelentős számú kórokozó, illetve méreg használható, ezek akár súlyos, nagy kiterjedésű járványokat is okozhatnak. Ezért egy vegyi, biológiai fegyver bevetése rengeteg közegészségügyi, járványügyi problémát vet fel. Ezek között az első, hogy az elkövetés pillanatában nem ismert a felhasznált kórokozó, toxin, általában csak a megbetegedések halmozódásából, jellegéből lehet gyanakodni terrorcselekményre. A gyors reagálás alapja azonban a kórokozó, illetve a halmozott megbetegedések korai felismerése, a terjedés megakadályozása, a lakosság felvilágosítása, tájékoztatása.

A tárca emlékeztet: a biológiai terrorcselekmény, illetve az azt követő járványveszély idején az Egészségügyi válsághelyzetek kezelésének országos tervé­ben foglaltakat lehet és kell alkalmazni. Ennek része, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, az Országos Epidemiológiai Központ és a fővárosi és megyei kormányhivatalok népegészségügyi szervei szükség esetén zárlatot rendelnek el, mentesítőhelyet jelölnek ki, intézkednek a mentesítés végrehajtásáról, a karantén megszervezéséről.

magyaridok.hu
MTI Hírfelhasználó