Az Iszlám Állam célkeresztjébe került Németország és Közép-Európa
A német hatóságok hetente egy-két "relatíve konkrét" nyomot tárnak fel arra vonatkozóan, hogy terrorakciókat tervez végrehajtani a dzsihadista szervezet az országban.
2015. november 27. 20:34

Ezt közölte Hans-Georg Maassen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetője.

A német belső elhárítás igazgatója egy bécsi háttérbeszélgetésen az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint azt is kiemelte, hogy az IÁ súlyosabb fenyegetést jelent, mint korábban az al-Kaida terrorhálózat. Az IÁ esetében "harcedzett profikról" van szó, akik képesek gépfegyverrel támadni, és egy időben több helyen lecsapni, ahogy tették azt Párizsban, ez pedig a terrorveszély "új minőségét" jelenti.

Maassen felhívta a figyelmet, hogy az Európába érkező menekültek 70-80 százaléka fiatal férfi, akik közül sokan részt vettek a harcokban Szíriában és Irakban, sőt egyesek az IÁ oldalán foghattak fegyvert, és erre "oda kell figyelni". Ugyanakkor a menekültáradatot az IÁ nem próbálja célzottan felhasználni arra, hogy azon keresztül terroristákat csempésszen Európába - tette hozzá.

Azonban azt is aláhúzta, hogy Németországban mintegy 7900 szalafista muszlim él, akik támogatják a dzsihádot, és megpróbálják a menekülteket is megnyerni az ügynek. Az iszlamisták növekvő száma jelentette veszélyt a társadalmi integráció javításával kell mérsékelni - mondta.

Maassen hangsúlyozta, hogy 2014 óta az IÁ egyáltalán nem gyengült meg, sőt belülről stabilizálta magát. Az általa uralt szíriai és iraki területeken a szervezet stabil pénzügyi rendszert alakított ki, jóléti szolgáltatásokat nyújt, és egy olyan oktatási rendszert állított fel, amelyben a gyerekeket már kis koruktól fogva "agymosásnak vetik alá".

Az IÁ a közeljövőben nem fog széthullani, és még úgy sem lehetne kivéreztetni, ha az által uralt olajmezőket megsemmisítenék. A dzsihadista szervezetet csak szárazföldi erők bevetésével lehet legyőzni - vélte a német belső elhárítás vezetője. A háttérbeszélgetésen, amelyen Maassen osztrák kollégája, Peter Gridling is részt vett, azt is kiemelték, hogy a menekültválság kapcsán Európában ismét nőtt a szélsőjobboldal jelentette veszély.

Ausztriában az év első kilenc hónapjában annyi szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmény történt, mint az azt megelőző három évben - közölte Gridling, bár hozzátette, hogy eddig szerencsére súlyosabb incidensek nem történtek. Maassen úgy vélte, hogy egyre többen vannak a társadalom középrétegeiben, akik készek lennének bűncselekményeket elkövetni, ami "veszélyt jelent a demokráciára nézve".

MTI
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó