Európa-érem: Simon János
A tizenhetedik alkalommal nyújtották át a magyar alapítású nemzetközi újságíródíjat, az Európa-érmet. A medált ez alkalommal Simon János közíró, politológus vehette át.
2015. december 8. 14:37

A Szabadelvű Médiaműhely – korábban Magyar Média Műhely – 17 éve rendezi meg szokásos évzáró nemzetközi médiakonferenciáját. Ez alkalommal nyújtják át a kitüntetettnek az Európa-érmet, Ligeti Erika alkotását.

Ez év december 3-án M. Szabó János újságíró a Kossuth Klubban nyújtotta át a 2015-ös év kitüntetettjének, prof. Simon János szociológusnak az Európa-érmet.   Molnár Pál alapító újságíró, az est házigazdája bevezetőjében megemlítette, hogy többek között Balázs Géza, Oplatka András, Kondor Katalin, Jonathan Sunley, Fricz Tamás, Gregorz Gorny tulajdonosa ennek az elismerésnek.

Molnár Pál hangsúlyozta, hogy az európai szellemiségű, demokratikus elkötelezettségű politológus tanulmányaiból, könyveiből, televíziós nyilatkozataiból sokat tanultak a magyar média munkatársai az utóbbi másfél évtizedben.

Prof. Simon János laudációját dr. Fricz Tamástól halhatták a Szabadelvű Médiaműhely konferenciájának résztvevői. A meditatív laudáció alább olvasható.

Fricz Tamás laudációja

A Szabadelvű Médiaműhely Európa-érmét évről évre azok kaphatják meg, akik újságírói, publicisztikai munkásságukkal megtestesítik, óvják, védik és továbbfejlesztik azt a valamit, amit európaiságnak, európai kultúrának, európai értékrendnek nevezünk.

Ebben az évben dr. Simon János habilitált egyetemi tanár, politológus, szociológus kapja meg a díjat, s bár mi már Jánossal hosszú évek óta barátok vagyunk és együtt próbáljuk – hogy József Attilát (pontatlanul) idézzem - „forgószélben megállni helyünket”, mégis, abszolút elfogultság nélkül mondhatom Önöknek, hogy nagyon jó kezekbe kerül az Európa-érem. Nagyon jó kezekbe kerül, mert János mind kutatásai során, mind megírt köteteiben és monográfiáiban, mind az egyetemi katedrán, nemzetközi és hazai konferenciákon, s nem utolsósorban a tudományos publicisztikáiban abszolút és természetes módon európai gondolkodónak bizonyul, aki elkötelezett a hagyományos európai értékrend mellett. De ami még talán ennél is fontosabb: ő elsősorban és mindenekelőtt magyar, másodsorban közép-európai, s ezeken keresztül európai; európaisága tehát nem egy nemzetállamok és nemzetek felett álló kozmopolitizmus és multikulturalizmus, hanem a magyarságában és közép-európaiságában megtestesülő, abban színt valló európaiság.

Másként fogalmazva, Simon János publicisztikáiban és tudományos műveiben, előadásaiban és személyes közéleti fellépései során soha nem abból indult ki, hogy nekünk, szegény kelet-európaiaknak valahogyan fel kell zárkózni az ájultan csodált Nyugat-Európához, s akkor majd megsimogatják a fejünket, s azt mondják nekünk: na, jól van, most már európaiak vagytok. Nem, Simon számára az a kiindulópont, hogy eleve, természetes módon vagyunk európaiak, nekünk nem kell senkinek megfelelnünk, nekünk nem kell senki előtt hajbókolnunk. Mi, közép-európaiak, sajátos módon, sajátos vonásainkkal és sajátos politikai kultúránkkal együtt vagyunk Európa szerves része; ahogyan Európát alkotja Churchill és De Gaulle, Robert Schumann és Adenauer, Helmut Schmidt és Helmut Kohl, ugyanúgy szerves részei Európának Vaclav Havel és Lech Walesa, Svejk, a derék katona és Bibó István, Vitautas Landsbergis és Orbán Viktor – és még sorolhatnám.

Simon János egész tevékenysége azt szimbolizálja, hogy mi, magyarok és közép-európaiak a magunk módján, de mindig is őriztük az európai eszmeiséget, ezért nincs szükségünk arra, hogy bárki is kioktasson bennünket európaiságból: mi itthon vagyunk.

Sőt, még ennél is többről van szó: az elmúlt negyven év, a kommunista diktatúra negyven éve sajátos módon nyitotta ki az ollót Nyugat-Európa és Közép-, valamint Kelet-Európa, a Nyugat-Balkán között. A még ki nem nyílt ollót a második világháború borzalmából felébredt Európa jelentette, amikor, ha csak egy pillanatra is, de a totális diktatúrák után Európa nyugati és keleti fele is egy szabad, demokratikus és keresztény Európában reménykedett. Ehelyett lehullott az először Churchill által emlegetett vasfüggöny Európa közepén, létrejött a hidegháború korszaka, s míg Nyugat-Európa élvezhette a szabadság, a demokrácia és a jólét örömeit, addig Kelet-Európának a kommunista diktatúra alatt csak az álom maradt, hogy egyszer talán még bebocsáttatnak bennünket is a nyugati paradicsomba.

S lám, az álmok 1989-1990-ben mégiscsak megvalósultak, a Nyugat térdre kényszerítette a Szovjetuniót, s egyszerre azon kaptuk magunkat, hogy immáron az egységesen szabad és demokratikus Európa részei lehetünk ismét. Boldogok voltunk, hogy végre, negyven év diktatúra után, a hagyományos és álmainkban féltve őrzött európai értékek mentén szervezhetjük meg az életünket – persze, Nyugat-Európa hathatós segítségével és támogatásával.

A rendszerváltás után 25 zavaros, átmeneti, bizonytalan évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy szembenézzünk a döbbenetes tapasztalattal: Nyugat-Európa már nem az, amelytől 1945 után elszakítottak, s amelyről a kommunizmus évtizedei alatt zárt szobáinkban, titkos beszélgetéseinkben álmodoztunk. Nyugat-Európa alapjaiban, gyökeresen megváltozott, s miközben mi végig a negyven esztendő során álmainkban rájuk gondoltunk, addig ők nem kis mértékben elvesztették értékeiket, elvesztették a kereszténységüket, elvesztették kötődésüket a hagyományokhoz, kiveszett belőlük a patriotizmus, a családszeretet, s végül elvesztették hitüket saját magukban is. Az identitás-hiány, az értékek relativizálódása felerősítette Nyugat-Európában a másság, az új kultúrák és hitek iránti feminim kiváncsiságot, aminek egyenes következménye lett a korlátlan befogadás iránti vágy. Nos, napjaink valósága, hogy Nyugat-Európa a menekült-invázió során kedvére megélheti a más vallás, kultúra és civilizáció már-már erotikus, de egyben halálos befogadásának élményét.

De vajon mindez véletlenül történt a Nyugattal?

Korántsem. Voltak és vannak erők, akik Európa átalakítását tűzték ki célul. Ezek a globális piac urai, akik kezdettől abban érdekeltek, hogy Európa meggyengüljön és elveszítse tartását. Mi adta Európa erejét és tartását, amivel ellent tudott állni egészen a nyolcvanas-kilencvenes évekig a globális piacnak, vagyis a mindent az útjából elsöpörni akaró profitéhségnek? Ez három dolog: a közjó iránt elkötelezett állam, a nemzettudat és a keresztényi, jézusi alapokon nyugvó erkölcs. Európa alapértékei, amelyek az ötvenes-hatvanas-hetvenes években csodálatos jólétet teremtettek Nyugat-Európában.

A globális piac ezeknek az alapértékeknek a megtörését egyfelől gazdasági válságot inspiráló konkrét lépésekkel indította el – gondoljunk a hetvenes évek olajválságára, valamint a dollár aranyfedezetének megszűntetésére -, másfelől pedig eszmei mozgalmak beindításával. Utóbbiak egyik fő vonulata a neoliberális gazdasági elmélet, amely fellépett a keynesiánus, a közjót előtérbe állító, aktív állami tevékenységre épülő szociális piacgazdasággal szemben, meghirdette a piac – a globális piac! – mindenhatóságát az állam felett, s a kilencvenes évekre elsöprő sikereket aratott. A másik vonulat a frankfurti iskolából elindult kulturális marxizmus, amelyet olyan értelmiségiek képviseltek, mint Adorno, Horkheimer, Walter Benjamin, Marcuse, Habermas, de ide sorolható Lukács György is. Ők az értékek relativizmusát hirdették, minden hagyományt megkérdőjeleztek, s meg akarták szabadítani a nyugati embert minden izmustól, így a patriotizmustól, a szexizmustól, s természetesen a vallásosságtól is. A Frankfurti Iskola által képviselt nihilizmus először az Egyesült Államokat hódította meg, szellemi hátterét jelentette a 68-as diáklázadásoknak (gondoljunk Daniel Kohn-Bendit-re), s az ezredfordulóra kifordította önmagából Nyugat-Európát.

E bonyolult, de nagyon is tudatos folyamatok összhatásaként az áhított és mintának számító Nyugat gyökeresen megváltozott. Mi, közép-európaiak, itt, belülről, féltve őriztük az európaiságot, s mormoltuk magunk elé évtizedeken át Bereményi Géza Weörös Sándor alapján írt sorait, amelyek így szólnak:

„Aki előtt a kaput becsukják / És azt kiáltják: rosszkor születté / Megáll a csöndben és arra vár még / Hogy tán kiszólnak, talán csak játék”

És 1989-1990-ben, lám, mégis kinyíltak a kapuk előttünk, s azt hittük, mindez talán tényleg csak játék volt. De most, 25 év után kell ráeszmélnünk: egy új játék kezdődött Európában. Szabadságot vártunk, de szabadosságot kapunk helyette, totális individualizmust, a Carpe Diem szellemiségét, nihilizmust. Demokráciát vártunk, de helyette megkapjuk a globális pénzhatalom által az Európai Unió élére, illetve egyes tagállamok élére delegált bankárokat (lásd Papalekas, Monti stb.), s a markukban lévő „Muttit”. Újra meg akarjuk élni nemzetállamiságunkat, patriótizmusunkat, mint egykoron, a 18.-20. században a Nyugat tette, ám helyette megkapjuk a globális piac nemzetállamok feletti uralmát, Schumann és Adenauer által elképzelt keresztény Európa helyett a Coudenhove Kalergi Páneurópa-koncepciójába rejtett, vegyes lakosságú, kevert Eurábiát, nemzetek Európája helyett a Világkormányzás gondolatát és lassan gyakorlatát. Kereszténység helyett ateizmust kapunk, de olyan ateizmust, amely valamilyen bornírt, öngyűlölő, rejtett kíváncsiságot mutat az iszlám iránt, s végül családokra épülő Európát vártunk, ám kaptunk helyette LMBTI-csoportokat, a „mindig a más a szép” alapelvét és a svéd semleges vécéket. Igen, ez lett Európa.

Pontosabban: igen, ez lett Nyugat-Európa. Mert Közép-Európa, s részben Kelet-Európa, a Nyugat-Balkán közben valamit, s nem is keveset megőrzött az elmúlt kétszáz év hagyományos európai értékeiből. Lehet, hogy ismét szét fognak válni az útjaink, lehet, hogy immáron a saját utunkat kell követnünk, hogy másoknak is mutassunk utat, ha még lehetséges ez.

Simon János ennek a közép-európai álomnak a megtestesítője és hirdetője. Amikor ír, beszél, nyilatkozik, előad konferenciákon vagy tévében és rádióban nyilatkozik, esetleg demokráciát védő tüntetéseken vesz részt és beszédet mond, egyesül benne a nemzeti öntudat, a közép-európaiság, a klasszikus európaiság, s egyben jellemzi a globális látásmód – de nem a kozmopolitizmus. Beszél az összes világnyelven – na jó, a franciát kivéve, de ezt egy kis kurucos szellemmel és „trianonos”daccal meg tudom érteni -, beszéli a közép-európai szláv nyelveket, de mégis a magyar nyelv a szerelme, hiszen irodalmár is. Jól érzi magát Mexikóban és Spanyolországban, feltalálja magát New Yorkban és Oxfordban, rengeteg barátja van Varsóban, Prágában, Kolozsvárott és Nagyváradon, és éppen a napokban szervezett nemzetközi konferenciát 25 éve szabadon Közép-Európában címmel, amelynek első napja a parlament felsőházában zajlott. (Itt kell megemlítenem János hű társát, feleségét, Kossuth-Simon Borbálát, aki Kossuth-leszármazottként tudatosan és büszkén vállalja az örökséget, és vállalja Simon Jánost. Nehéz munka mindkettő.)

Ámde – visszatérve – Jánosnak mit sem számít Barcelona és Washington, London és Berlin ahhoz képest, hogy a megpihenés és a béke szigete mégiscsak szűkebb pátriája, nevezetesen Józsefváros, ott is egy kicsike söröző, amelyet még véletlenül is úgy hívnak, hogy Svejk… Személyes érintettség okán ki kell jelentenem: valóban jó kis hely ez, ha nem is zongoráznak benne, de ahonnan már sok jó gondolat és néhány nehéz kő is elindult már vándorútjára…

Zárszóként: ha valaki a magyar tudományos élet és újságírás terén hűen képviseli és követi a klasszikus, patrióta európaiságot, az Simon János. Rajta biztos nem fog múlni, hogy Közép-Európa elkerülhesse azt a sorsot, amelyet a már részben idézett Bereményi-Weörös versben van. Ez így szól:

Aki előtt a kaput becsukják
És azt kiáltják: rosszkor születtél
Megáll a csöndben és arra vár még
Hogy tán kiszólnak, talán csak játék

Ott álldogál még amíg az este
Az ő estéje leszáll a földre
Kisétál csendben, kettős fasorban
Végén kilép az üres világba

Fejébe húzva kerek kék sapka
Simára húzva körbe leszegve
Az úton nem szed mellé virágot
Holtáig hordja égboltsapkáját

Tündérszemekkel üres mezőkre
Határ határát ahol elveszti
Mindig van onnan tovább hova menni
Ottan többé már nem ismeri senki…

 

Szívből gratulálok János a kitüntetéshez!

Fricz Tamás
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Eltüsszentett forradalom
    Tényleg feltámadt a baloldali ellenzék, legalábbis sok éves tespedését felszámolva mintegy varázsütésre in concreto a tettek mezejére lépett.
MTI Hírfelhasználó