Ipsos: a magyarok 60 százaléka örülne a budapesti olimpiának
A magyar lakosság 60 százaléka örülne, kétharmadát (66 százalék) pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát.
2015. december 9. 15:55

Ez derül ki az Ipsos december elején végzett közvélemény-kutatásából.

A személyes megkérdezéssel végzett, az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős felmérés szerint a rendezés mellett kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik azt (60, illetve 29 százalék, ami 4,8 millió, illetve 2,3 millió főt jelent), és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően. Az is kiderül az Ipsos kutatásából, hogy a társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben. A diplomások körében háromszoros, a húszas-harmincas korosztályban négyszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.

A rendezéssel legkevésbé azonosuló csoportok, az idősebbek és alacsonyabb státuszúak körében is több mint másfélszer többen állnak az itthoni olimpia mellett, mint szemben vele (52-30 százalék, illetve 51-29 százalék). Az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya, és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás, és csökken a bizonytalanság.

A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek (60-34 százalék, illetve 61-28 százalék). További jellegzetesség, hogy a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében az átlagosnál jóval nagyobb a bizonytalanság: 20-22 százalékra jellemző.

A felmérés arra is rámutatott, hogy a magyar társadalom kétharmada büszke lenne arra, ha Budapest adna otthont a 2024-es ötkarikás játékoknak, a 18-33 évesek körében az átlagosnál nagyobb az érzelmi azonosulás: 77 százalék válaszolt igennel.

MTI
  • EURO-2020 - Bravúros döntetlen a világbajnok ellen
    A társházigazda magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok francia csapattal szombaton a Puskás Arénában a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában.
  • Orbán Viktor: Mi történt a mi Európai Uniónkkal?
    A miniszterelnök értékelése szerint a nemzetek Európája helyett európai szuperállamot építenek Brüsszelben, ezért ma a nemzeti alapon álló demokraták állnak szemben a birodalomépítőkkel, akik valójában a demokrácia ellenfelei is.
  • Áder: a történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van
    A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van, ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát - jelentette ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki Borsiban, ahol Zuzana Caputová szlovák államfővel közösen részt vett és beszédet mondott a magyar állami támogatással felújított Rákóczi-várkastély átadásán szombaton.
MTI Hírfelhasználó