Ők kaphatnak útdíjkedvezményt
Nem lesz több a fizetős út, és a díjak sem változnak jövőre, a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak olcsóbban autózhatnak. A családi kisbuszok után eddig drágább matrica kellett, és a családok csak utólag igényelhették vissza a különbözetet. Januártól viszont a 7 személyes autókra is a legolcsóbb: D1-es matricát kell megvenni.
2015. december 20. 08:37

Egy rendelettervezet szerint januártól csak D1-es útdíjat kell fizetniük azoknak, akik négy gyerek után kapnak családi pótlékot, vagy mozgáskorlátozott parkolási igazolványuk van. Ez a támogatás azonban csak a hétszemélyesnél nagyobb autókra vonatkozik.

A közlekedésért felelős helyettes államtitkár az M1-en azt mondta: az érintett családoknak eddig magasabb kategóriájú matricát kellett venniük, a különbözetet pedig visszakérhették. Kiépítettük jogszabályi és informatikai szinten is, hogy ha valaki jogosult erre, és regisztrálja magát a kormányhatóságnál, D2-es kocsival is nyugodtan mehet D1-el, a rendszer ezt érzékelni fogja, és nem kell se vissza téríteni különbséget, sem büntetéssel nyűglődni – fogalmazott Becsey Zsolt.

Jelentős különbség van a heti, illetve a havi matrica árában a D1-es legfeljebb 7 személyes gépkocsik és az ennél nagyobb D2 kategóriába tartozó autóknál. Az éves díj jelenleg mindkét kategóriában azonos, 42 980 forint. A heti díj a D1 kategóriában 2975, míg a D2-ben 5950 forint. A havi díj az előbbi sorrendben 4780, illetve 9560 forint. A megyei "matrica" pedig 5000, illetve 10 000 forint jelenleg.

hirado.hu - MTI
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
  • Sorszámozott birodalmak
    Angela Merkel nem más, mint a negyedik német birodalom „szoft” végfelszámoló biztosa...
  • Brüsszeli meghallgatás - leplezett ideológiai kampány
    Az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában - képünkönt a testület székháza, a Justus Lipsius Brüsszelben - Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatás egy könyörtelen jogi eljárásnak leplezett ideológiai kampány - állapította meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az About Hungary honlapján megjelent írásában.
  • Techóriások a kormányok ellen
    Digitális szuverenitás: XXI. századi államiság a globális adatpókok hálójában.
MTI Hírfelhasználó