A liberalizmus és Schöpflin György felvidékisége
Hiába lett európai parlamenti képviselő, Schöpflin György továbbra sem tud szakítani egykori múltjával.
2015. december 24. 11:14

A London School of Slavonic and East European Studies egykori politológia professzora 2004 óta ugyan a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, de kifejezetten kedvel ma is egy-egy politikai témát tágabb elméleti keretben elemezni, esetleg meg is vitatni.

Annyira, hogy a nacionalizmuskutatás nemzetközileg is jegyzett professzora azóta sem hagyott fel nemzetközi tudományos konferenciák szervezésével és miután a véletlen egyszer úgy hozta, hogy erre akkor kerített sort, amikor néhány éve születésnapja volt, vagyis november második felében, amikor ezt megismételte, kiderült, hogy sikerült hagyományt teremtenie. Az idén, 76. születésnapja alkalmából ezt a hagyományt folytatta, amikor a Magyarság Házában az európai identitás válságáról és benne a liberalizmus szerepéről kezdeményezett vitát.

Mivel a felesége észt, Schöpflin György Budapest és Brüsszel mellett Tallinnban tölti a hétvégéit, de többször látogatott felmenői régi lakóhelyére, a Felvidékre is, mivel szülei mindkét ágon ide valósiak. Alighanem ennek a múltnak is szerepe van abban, hogy a születésnapja alkalmából rendezett nemzetközi konferencián is szóba kerültek a kisebbségek, valamint a liberalizmus velük kapcsolatos ambivalens attitűdje is.

- Amikor néhány hete az Ön által az Európai Parlamentben kirobbant vitát követően beszélgettünk, Ön elmondta, azért is érzi indokoltnak, ha felvidéki – akár magyar, akár szlovák ügyekben – foglaljon állást, mert a családja erről a vidékről származik. Ha valaki ma a Felvidék fogalmat használja, gondolhat egész Szlovákiára, de gondolhat arra a területsávra, amelyet 1938-ban Magyarországhoz visszacsatoltak és ahol akkor még a városokban is alig lehetett szlovákokkal találkozni…

- Amikor én Felvidéket mondok, akkor én a szlovákiai magyar életre gondolok. Természetesen, ha szlovákokról van szó, akkor Szlovákiáról, vagy a szlovákokról beszélek. A Felvidék számomra azt jelenti, hogy Szlovákia területén él majdnem félmillió magyar és korántsem mindegy, hogy milyen életformát alakítanak ki. Természetes, hogy más lesz, mint a magyarországi, ahol szintén sokfajta életforma van. És az is természetes, hogy az a magyar életforma, ami Szlovákiában, a Felvidéken alakul ki, az ottani szlováksággal együtt vagy velük szemben is formálódik.

- Igen, csak azokban a városokban, amelyek 1938 és 1945 között 80-90%-ban magyarok voltak, drámaian megváltozott a magyarság aránya. Rimaszombat szlovákká is vált, nem beszélve Kassáról, ahol a 10 vagy 20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, amikor 15%-nyi magyar volt, most nincsenek többen 7%-nyinál. Vagyis pont az történt, ami Pozsonyban, ahol elhanyagolhatóvá vált a magyarok aránya. De ha egy Érsekújvárra gondolok, amely majdnem színmagyar volt és most jó, ha 30%-a magyar, még nyomasztóbb a helyzet. Talán az egyetlen Révkomáromon és a Csallóköz olyan városain kívül, mint amilyen Dunaszerdahely, ahol továbbra is masszív a magyar többség, mindenütt tapintható a magyar fizikai jelenlét térvesztése. Galántán éppúgy, mint Nyitrában.

- Szociológiailag természetes, hogy a szlovák lakta vidékek lakossága lassan betelepül a városokba. Sokkal vonzóbb ugyanis a dél-szlovákiai sáv, ami 1938 után Magyarországhoz került, mint a hegyvidék. Mert kétségtelen, hogy a hegyvidék nagyon szép és romantikus, de ott nincs megélhetés. Mondhatjuk, hogy Pozsonyt felduzzasztották, de fogalmazhatunk úgy is, hogy olyan feltételeket teremtettek, hogy a vidéki szlovákság komoly része költözzön a fővárosba. Korábban, a két háború között Pozsony lakossága valamennyire német, valamennyire magyar, valamennyire szlovák volt. De a városok lakosságának összetétele mindig változik és ez nem szlovákiai specialitás.

- Sőt, sokak számára okoz meglepetést, hogy a két világháború között Pozsonyban voltak évek, amikor nőtt a magyarság részaránya is!

- Valamelyest igen. A városi lakosság cserélődésének van egy mesterséges, és van egy természetes előidézője. Én ezért próbáltam arra utalni, hogy bár kisebbségben nehéz, de mégsem lehetetlen kisebbségi városi magyar létet kialakítani! Megélheti az ember az életét kisebbségiként is úgy, hogy döntően magyarul beszél, ugyanakkor tisztában van vele, hogy nagyon sok minden körülötte szlovákul történik. Tudom, hogy nem olyan könnyű így élni az életet magyarként Pozsonyban, mint mondjuk Budapesten, Békéscsabán vagy Szombathelyen.

- Professzor úrnak melyek a konkrét felvidéki gyökerei? Mert múltkori beszélgetésünk alkalmával arra utalt, hogy azért is meri bátran kritizálni a szlovákiai állapotokat, mert bizonyos mértékig odavalósi és így köze van hozzá.

- Schöpflin nagyapám Manigán, szlovák nevén Malženicében született. Ez egy poros kis, síkvidéki falu Nagyszombat és Pöstyén között, a Vág völgyében. A dédapám intéző volt az egyik grófi birtokon, édesanyám ágán pedig a család egy igen komoly része szepességi volt. Édesanyám például a lengyel határ mentén található Szepesófaluban született, ami nagyon szép és vonzó hely, amit a turisták kifejezetten értékelnek. Ami viszont a megélhetést illeti, az az egész Szepességre jellemző. Nem lévén iparosítva, a kisebb városok a turizmusból valamennyire tudnak ugyan boldogulni, de mint tudásközpontok – talán az egyetlen Poprádot leszámítva – nem funkcionálnak. Egyébként Szlovákiának változatlanul vannak olyan részei, ahol senkinek sincs valódi megélhetési lehetősége. Ezért költöznek a szlovákok a dél-szlovákiai városokba, ahol a boldogulás könnyebb.

- A magyarok ezen a területen viszont arra panaszkodnak, hogy ezt a régiót elhanyagolja a szlovák politika. Nyilván itt főként a falvakra gondolnak, de nemcsak. Egyébként pedig szinte nyomasztó az erős frusztráció, ami az emberekkel beszélgetve szinte árad belőlük.

- Abban kétségtelenül igaza van, hogy a szlovák baloldal kifejezetten magyarellenes politikát folytatott. Hogy ezt a területet Pozsony mennyire tudatosan hanyagolja el, erre én nem tudok válaszolni, de az mindenképpen sokat mondó, hogy a felsőoktatásban részt vevő szlovákok részaránya 17-18 %, miközben a magyaroké ennek legjobb esetben a fele! Ez olyan diszkrimináció vagy diszkriminatív helyzet, amivel a szlovák állam látványosan nem foglalkozik, vagyis adott egy komoly probléma, amire jóhiszeműen azt mondhatjuk, hogy a szlovák állam elhanyagolja magyar nemzetiségű állampolgárait.

- A terület, ahonnan Schöpflin György ősei származnak, szinte kizárólag a Felvidék. Ott is van mindenki eltemetve?

- Amikor dédapám meghalt, akkor dédanyám Pozsonyba vitte a családot, de az 1890-es években szinte mindannyian Budapestre költöztek, ezért többnyire Budapesten, a Kerepesi úton nyugszanak.

- Akkor a dédanyjáék hogy kerültek Pozsonyba?

- Számukra 1880 körül ez volt a közvetlen nagyváros. Dédanyám rokonainak többsége még ott lakott és ők még jobban ismerték Pozsonyt, mint Budapestet, ezért szívesebben is jártak oda. De mivel édesapám már Pesten született, az én közvetlen gyökereim inkább pestiek, pontosabban budaiak.

- De a felvidéki múlt elég élénk lehet továbbra is, ha Schöpflin György másról beszélve is hajlamos szóba hozni…

- Mindenképpen számít. 15 évvel ezelőtt a feleségemet elvittem Szlovákia mind a magyar-, mind pedig a szlovák lakta részeire. Az utazásunk végén a következőket mondta: jó temetőlátogatás volt ez a szlovákiai út. Számodra itt főleg a temetők a legfontosabbak? Végül is hol vannak főként eltemetve a rokonaid? Mindenütt – válaszoltam. Tehát, elfogadom, hogy komoly felvidéki gyökereim vannak, de inkább áttételesen. A közvetlen gyökereim inkább budaiak.

- Szlovákia mint téma, miképp foglalkoztatja, ha az Európai Parlamentben beszélnek róla, vagy akár másutt? Melengeti a szívét? Bár az, amit Szlovákia magyar szempontból produkál, az gyakran inkább maga a rémálom.

- Szlovákia végül is egy létező állam, egy létező nemzet. Mi hajlamosak vagyunk lenézni, hogy ez nem egy valódi nép, de nekem nem ez a véleményem. Együtt kell velük élni. Ami az Európai Parlamentet illeti, én megpróbáltam jó viszonyt fenntartani a szlovák képviselőkkel. Van, akit jól ismerek, van, akit kevésbé. Van, akivel egyáltalán nincs gond, de van, akivel van.

- Az egyetlen olyan nemzet a Kárpát-medencében, amely a városiasodást az utóbbi hatvan évben a többieket megelőzve – a magyarokhoz hasonlóan – produkálni tudta, a szlovák. És talán ezzel is magyarázható a magyarság ottani drasztikus asszimilációja, főként az utolsó két népszámlálás tükrében.

- Valóban kialakult egy szlovák modernség, amely a karrier létráját felkínálva képes azt szuggerálni, hogy alkalmazkodni kell. És ő maga talán még nem, de a gyermekei már szlovákosodnak, vagyis egyre kevésbé beszélnek magyarul. Mondok egy példát. Szilveszterre elmentünk a feleségemmel Máltára és ott egy pincérlányról kiderült, hogy felvidéki. Kérdeztem tőle, hova valósi, amire a válasz az volt, hogy ő „szlovákiai”. Nagyon jó, mondtam, én a szomszéd államból való vagyok, magyar. Ó mondta erre hirtelen magyarul, hogy ő beszél magyarul. Megkérdeztem tőle: akkor ön magyar? A válasz ez volt: „a szüleim magyarul beszélnek”. Tehát nem mondta magáról azt, hogy magyar. Nem tagadta le, hanem azt mondta, hogy szlovákiai, ami végül is egy köztes állapot. A fő kérdés, hogy az ő gyermekei milyen nyelven fognak beszélni!

- A professzor úr a születésnapját Budapesten immár nem első ízben köti össze nemzetközi konferenciával. Az idén a liberalizmus válsága volt a téma. Mi a liberalizmus megroppanásának a fő konkrét tanulsága a magyar közösségek számára?

- Az alapvető probléma az, hogy amit ma liberalizmusnak nevezünk, nem akarja elismerni a nemzeti-nyelvi kisebbségek legitimitását. Tűnjenek csak el, mert bajt okoznak és akadályt jelentenek a liberális univerzalizmussal szemben! Létezik az „egységes emberiség”, és minél kevesebb a nyelv, a nyelvi kisebbség vagy kisebbek a „kulturális akadályok”, annál jobb! Ebből a szempontból megközelítve a liberalizmus nagyon komoly problémát jelent nemcsak a kisebbségek, hanem minden kisebb nemzet számára, függetlenül attól, hogy észtekről, litvánokról, szlovákokról vagy a magyarokról van-e szó, mert ezek – minek léteznek egyáltalán? Ezt senki sem fogja persze nyíltan beismerni, de lépten-nyomon jól érzékelhető, hogy nem szimpatizálnak a kisebb államok, illetve a kisebbségek törekvéseivel.

- Mi lehet ennek az ellenszere? Mit tudunk tenni ellene mi?

- Át kell alakítani a mai liberalizmus fő téziseit, hiszen melyek az alapvető emberi jogok? Az ember anyanyelve alapvető emberi jog. Ha ebből indulunk ki, akkor egy csíkszeredai vagy dunaszerdahelyi magyarnak ugyanúgy joga van a saját nyelvét használni, mint egy többséginek. Ha az ember ebből indul ki, akkor immár valami legitim dolgot tud felsorakoztatni a doktriner liberalizmussal szemben. A liberálisok ennek nem örülnek. Erről is szó volt a konferencián. Vagyis a liberalizmus alapvetően az individuumokból, az egyénből indul ki, de nemcsak egyének vannak, hanem mindenütt vannak közösségek is. És a liberalizmus a közösségekkel nem tud igazán mit kezdeni!

A cikk megjelenésének eredeti helyén a Felvidék.ma oldalán - több kép:
http://felvidek.ma/nezopont/publicisztika/58074-a-liberalizmus-a-kisebbsegek-es-schopflin-gyorgy-felvidekisege

Gecse Géza
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó