Lőrincze - Örökség-díj
Magyar Örökség Díjat kapott Lőrincze Lajos életműve. A 100 éve született tudós a XX. század nagy hatású nyelvésze volt.
2015. december 24. 12:37

Ezt részben személyes vonzerejének, kedvesen tanáros stílusának, szép, nyugodt, dunántúlias ízű beszédének köszönheti. Az Édes anyanyelvünk című rádióműsornak 1952-től 1993-ig volt a "hangja", gazdája.

Balázs Géza egyetemi tanárnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

- Lőrincze Lajos példája lehet-e annak, hogy idegen hadsereg elnyomásában sínylődő, diktatúrában küzdő országban is lehetséges a társadalmat gazdagító, előrevivő életművet alkotni?

- A kérdésben érzek némi hatáskeltő halmozást és fokozást, ezért egyszerűbben fogalmaznám meg a választ: valamilyen cselekvésre mindig van lehetőség, s bár a korábbi korszakban könnyen nacionalistának bélyegeztek valakit, azért - persze évtizedtől és helyzettől függően - volt lehetőség a nemzeti kultúrával, honismerettel, és így például az anyanyelvvel való foglalkozásra. Lőrincze Lajos olyan időpontban és helyzetben tudta megszólítani az összmagyarságot, amikor ennek lehetőségei igen korlátozottak voltak.Sokan a határokon túl azt mondták, hogy Lőrincze tanár úr ötperceit úgy hallgatták, mint a prédikációt - pedig biztosan nem a prédikálás szándékával születtek. A szocializmus időszakában a nyelvművelés legjobbjai pozitív, egyesek szerint a rendszerváltozást elősegítő folyamatok ösztönzői voltak. De a legnagyobb erényük az volt, hogy fenntartották a reményt, nem olvadunk fel teljesen a a világ kulturális és nyelvi kohójában.

- Ön, aki Lőrincze Lajoshoz kapcsolódó tanszéket vezet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, mennyire érzi, hogy egy tanáregyéniség belerajzolja magát az intézményi emlékezetbe?

- Lőrincze Lajos az MTA Nyelvtudományi Intézetének volt igazgatóhelyettese, tudományos tanácsadója. De valóban, az ELTE címzetes egyetemi tanári címet adományozott neki, és én most azt a tanszéket, a Mai Magyar Nyelvi Tanszéket vezetem, amely ezt előterjesztette. Ismereteim szerint Lőrincze tanár úr az egyetemen nem tanított, de természetesen mindenki ismerte és becsülte akadémiai és nyilvános szerepléseiből. Az más kérdés, hogy mennyire gyors a felejtés. A mai hallgatók egy része mostani tanárainak sem tudja a nevét, a korábbi tanárokról semmit se tud.A Lőrincze tanár úr 100. születésnapján tartott megemlékezések azonban alkalmat adtak arra, hogy felidézzük egy példamutató, szombattól Magyar Örökség-díjas tudós emlékét: ez jól esik azoknak, akik emlékeznek a hangjára, s talán megérinti azokat, akik nem is ismerték.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Lőrincze Lajos könyvei, ma is élő hívei hogyan segítik elő, hogy a társadalom minél nagyobb része fedezze föl: a nyelv állandó megújulási folyamatában mi bátran nyúlhatunk a magyar kincsesbánya meglévő ékszereihez?

- Bár a nyelvművelést egyesek a rendszerváltozás után igyekeztek partvonalon kívülre helyezni, megállapíthatjuk, hogy a nyelvművelés mint alkalmazott nyelvtudomány él, folyamatosan megújul, igyekszik megfelelni a kor kívánalmainak. Hogy igény van rá, és meg tud újulni, az nagyban köszönhető Lőrincze tanár úr törekvéseinek, stílusának. Most egyszerre feladat a nyelvi hagyomány megismertetése, fenntartása és a száguldva érkező új nyelvi jelenségek megértése, értékelése. Attól csak jobb lehet az ember, ha anyanyelvünk "kincsesbányáját" megismeri, abban búvárkodik és felhasználja.

preshaztarsasag.wix.com/preshaz
MTI Hírfelhasználó