Jászol a betonfal tövében
Betlehem egy arab kisváros. Jeruzsálemtől egy egész világ és öt kilométer választja el, amely a biztonsági fal miatt legalább félórás utazás. Betlehem a béke szimbóluma, amely folyamatos háborúban áll, a Megváltó születési helye pedig nem is lehetne illőbb környezetben, mint ott, a fal tövében.
2015. december 26. 10:07

Mint a Bibliában említik, valóban nem a legkisebb Betlehem Júda nemzetségei közül, hiszen ott született a Megváltó. Ez a XXI. század elején már egyáltalán nem ilyen egyszerű. Kétezer éve még nem voltak palesztinok és izraeliek, nem volt acél-beton fal az ősi város, Jeruzsálem körül, nem voltak különleges biztonsági intézkedések a nem-határon. Nem létezett Beit Dzsalla falu sem, ahogy nem voltak csecsebecseárusok sem Betlehemben. Nem létezett a templom, amelyet több keresztény felekezet tart fenn az egykori istálló helyénél.

De nem volt Gilo zsidótelepe sem, amely a szent falu fölött emelkedik betonházaival, a kerítésen túl, büszkén, fenyegetően. Nem érdemes persze a múltat összevetni a jelennel, se idealizálni az akkori politikai helyzetet. Jézus Krisztus egy elnyomás alatt álló Betlehemben született, a provinciát a rómaiak már akkor is baljóslatúnak tartották, a katonák féltek a helyi lakosságtól, mindennaposak voltak az összecsapások a nép és a rendfenntartók között, az óvatos status quót úgy tartották fenn, hogy bizonyos bírói jogköröket meghagytak a zsidó papságnak. Aztán végül mégis letarolták az egészet, apa és fia, Vespasianus és Titus úgy pusztították el Jeruzsálemet, hogy kő kövön nem maradt. De a föld, Jeruzsálem földje, Izrael földje, Palesztina földje ma is forró.

Betlehemben ma keresztények élnek, ahogy a környező falvakban is. A templom magán hordozza a Közel-Kelet és a megosztott kereszténység minden gondját-baját. A keresztény arabok ugyanis egy kisebbség kisebbsége, amely saját területén persze többséget alkot, de tudják magukról, hogy számuk csökken, s több oldalról is veszélyben vannak. Saját népük alapvetően muszlim, az ő szemükben a keresztény arabok furcsa kisebbség, elismert, a könyv népe, de mégsem az iszlám követői.

Az izrae­lieknek viszont ők egyszerűen arabok, a Palesztin Nemzeti Hatóság területén élő palesztinok, izraeli állampolgárság nélkül. Rossz helyen, hiszen körbenézve minden domb tetején zsidótelepek épülnek. A templom minden keresztény felekezetnek szent, de a szkizma óta nehezen tudnak megállapodni az egyházak, miként is kell megfelelően imádni az Istent, a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik, vagy csak a Fiú által. Ezért aztán a templom valójában két templom, egy bejárattal. Egy kicsi kapuval, ahol mélyen le kell hajtani a fejét az embernek, hogy bejusson. Odabenn viszont kitárul a világ, fájóan emlékeztetve a katolikus misék könyörgésére, miszerint az Úr adja meg a kereszténység teljes egységét.

A Születés temploma három felekezet irányítása alatt áll, a görögkeleti, a római katolikus és az örmény apostoli egyház közösen felügyeli a bonyolult épületegyüttest. A háromszázas évek óta álló templomot többször átépítették, kibővítették, újabb csarnokok nyíltak és pusztultak el. Ahogy a Szentföld területén az összes hasonló szent helyen, itt is érzékeny és nagyon törékeny egymás mellett élés valósult meg állandó torzsalkodásokkal. Az egyházak szertartásai nem egy időben vannak, tiszteletben kell tartaniuk a másik felekezet igényeit, amely nehezen megy a fiatal novíciusoknak. Négy évvel ezelőtt a húsvét előtti nagytakarítás idején tört ki ökölharc a szerzetesek között, amikor állítólag egyikük felmosás közben áttolta rongyát a másik közösség által ellenőrzött területre.

Szó szót követett, a mintegy száz verekedő között végül a palesztin rendőrség kellett, hogy rendet tegyen. Az eset talán furcsának tűnik, pedig nem véletlen. Évszázados, akár évezredes vitákról van szó, hittételekről és befolyásról, a szent sírról vagy Krisztus születésének helyéről. A megszállt területen belül egy autonóm viszály, amelynek szálai Konstantinápolyba, Rómába vezetnek s államok fölötti államok a szereplői. 1099-ben a keresztes hadak elfoglalták Betlehemet, és kiűzték onnan a görögöket, latin papokat hoztak magukkal.

A Jeruzsálemi Királyság első uralkodóját, I. Balduint a szent városban koronázták meg. 1187-ben Szaladin elfoglalta a várost, visszafogadta a görögöket, s kiűzte a latinokat. Ők végül a burgundiai Clemency városába menekültek, s Betlehem püspöke ott is székelt hivatalosan 1223-tól egészen 1789-ig, a francia forradalomig. Az 550 évnyi várakozás is mutatja, az egyház nem siet el semmit, s nem hagyja veszni övéit. Még akkor is, ha most más világot élünk, mint az egyház világi hatalma csúcsának korszakában.

A keresztények úgy lettek kisebbség, hogy körülöttük a világ változott, de ők kitartottak Krisztus mellett. Őket keresztelte meg Jézus a Jordán vizében, ők követték Pál apostolt Damaszkuszba. Látták a templom lerombolását, az arabok beözönlését, az iszlám születését és térhódítását, a keresztes királyságok megalapítását és bukását, az oszmán, brit és izraeli uralmat. De ők nem mentek sehová, ők Jézus eredeti követői. Életük veszélyben van, ezer ellenség leselkedik rájuk, de elmenni most se fognak, épp azért, mert őseik is kitartottak mindig.

Évente egyszer, karácsony éjjelén ők vannak a középpontban, pontosabban a nyugati, keresztény civilizáció rájuk figyel, ha tévét néz. A hírekben ugyanis beszámolnak a Születés templomának miséjéről, amelyre mindig elmegy a Palesztin Nemzeti Hatóság első embere is, függetlenül attól, hogy természetesen a néhai Jasszer Arafat és Mahmúd Abbász is muszlim. A mise természetesen politikai esemény is, egy olyan nemzetközileg is figyelemmel kísért alkalom, amelyet nem Izrael, hanem a palesztin állam szervez meg. Mahmúd Abbász néhány éve karácsonykor rávilágított, a kereszténység kétezer éves történelmében először esik meg, hogy Betlehem és Jeruzsálem között a kapcsolat gyakorlatilag megszakadt, hiszen a Kelet-Jeruzsálemben épülő óriás lakótelepek szinte megfojtják a keresztény arab városkát.

A húszezres Har Homa telep és a negyvenezres Gilo is Betlehem földjén épültek, a nehézkesen fejlesztett ipar és mezőgazdaság is lassan lehetetlenné válik a földek kisajátítása miatt. Itt működik a Cremisan-völgy borászata, vagy a Taybeh sörfőzde, amelynek tulajdonosa Amerikát hagyta ott a palesztin sörért cserébe. Betlehem helyzete politikai szempontból valóban kétségbeejtő, hiszen 37 zsidók által épített telep veszi körbe mintegy 170 ezer telepessel, a munkanélküliség magasabb, mint bármely más palesztin városban, s lassan mindenki elmegy, aki fel tudná lendíteni a várost. Ha valahol, Betlehemben hatalmas szükség volna a kiegyezésre, a megbékélésre. De erre gyakorlatilag semmi esély.

Regényes távolságok

A bibliai történetekből kibontakozó világ néhány esetben csalóka képet mutat, ha a távolságokat nézzük. Betlehemről mint eldugott, kicsiny faluról számol be a Biblia, pedig onnan legfeljebb öt kilométerre van Jeruzsálem. A születés helyét meghatározni szinte lehetetlen, de a hagyomány általánosan elfogadja a betlehemi templom alagsorában kijelölt pontot valódinak. Annál nehezebb elképzelni azonban a Golgota és a szent sír elhelyezkedését. A két pont ugyanis jelenleg egy épületben van, a Szent Sír székesegyházban, Jeruzsálem belvárosában. Akármilyen nagy is az említett bazilika, valószínűtlen, hogy a keresztfa és Arimateai József földjén a sírbolt között mindössze ötven méter volna, s a Koponya-hegy sem lehetett túl magas, ha azt az évek során eltüntette az erózió vagy az emberkéz. Jeruzsálem ma sem nagy város, most is látható a szent város ókori állapotának makettje egy szabadtéri múzeumban, Krisztus idejében kifejezetten kicsi volt. Ahogy a Jordán folyó hömpölygő hullámait is nagyobbnak képzeljük, mint a valóságban, Simon Peresz volt izraeli miniszterelnök egyszer meg is jegyezte, a folyó híre nagyobb, mint valóságos mérete. A Szentföld alapvetően roppantul kicsi, a jelenlegi Izrael épphogy nagyobb a dél-alföldi régiónál, ráadásul annak mintegy 60 százalékán a Negev-sivatag terül el. Ennél is apróbb Ciszjordánia, amely nagyjából Békés megye területével vethető össze, a sokszor hallott városok – Dzsenín, Náblúsz, Hebron, Jerikó – között sehol sincs ötven kilométernél hosszabb távolság. A területet azonban telipettyezik a kisebb-nagyobb izraeli telepek, az azokat védő kerítések és az izraeli katonaság által felállított ellenőrzőpontok miatt az ötven kilométer leküzdése egyáltalán nem könnyű, sokszor egyenesen lehetetlen.

Magyaridok.hu
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Megpróbálják besározni a történelmi megemlékezést
    Sokan megpróbálják elvitatni Magyarország történelmi érdemeit, amit az ország 1989-ben tanúsított – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma este című műsorában. A Századvég jogi szakértője a hétfőn Sopronba látogató Angela Merkel német kancellárt érő nemzetközi bírálatokra reagált.
  • Alaptalan támadás Maróth Miklós ellen
    Szisztematikus, politikai motivációktól sem mentes támadás indult Maróth Miklós ellen, miután elfogadta az egykori akadémiai kutatóhálózatot irányító új testület vezetői posztját. Az ellenzéki sajtóban a professzor CEU-n tanító régi ellenfeleinek vádjait elevenítették fel kritikaként, miközben Maróth Miklós munkáját nemzetközi szakmai körökben is elismerés övezi.
  • Elhúzták a vasfüggönyt a páneurópai pikniken
    A 30 évvel ezelőtti események elemzésére, megértésére nem történt kísérlet Németországban és az Európai Unióban sem – így értékelte a páneurópai piknik óta eltelt időszakot Schmidt Mária történész a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság adásában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint ennek egyik oka, hogy a németek nem tudnak mit kezdeni a német egységgel.
MTI Hírfelhasználó