Bajorországból egy busznyi migránst kap Merkel
Egy bajorországi, landshuti helyi politikus, Peter Dreier csütörtök délelőtt egy busznyi migránst küld Berlinbe, egyenesen Angela Merkel kancellár hivatala elé.
2016. január 14. 12:04

Így tiltakozik Merkel menekültpolitikája ellen. Dreier már ősszel ezzel az akcióval fenyegette Merkelt, most be is tartja a szavát.

A bajorországi Landshut egyik helyi politikusa, Peter Dreier tanácsos csütörtök délelőtt 52 migránst ültet fel egy buszra, hogy az Berlinbe, Angela Merkel kancellári hivatala elé vigye őket – írja a Die Welt. Dreier előzőleg arról beszélt: a menekülteknek elmondta, hova megy a busz, az ellen senki sem tiltakozott és önként szállnak fel a buszra.

Peter Dreier szerint a berlini szövetségi kormány nem érti meg a menekülthelyzet problémáit. Ő úgy látja, telítődött a rendszer, miközben továbbra is érkeznek a migránsok, a kormány pedig nem tesz semmit.

Veszélyben a belső béke

A Welt információi szerint Dreier októberben telefonon arról beszélt Angela Merkelnek: „Ha egymillió menekültet vesz föl Németország, akkor abból arányosan 1800 esik az én körzetemre. Annyit felveszek, minden továbbit továbbküldök Berlinbe a kancellári hivatalhoz”. Dreier most be is váltja fenyegetését. A bajor politikus szerint veszélyben van Németország belső békéje.

A Welt egyébként úgy tudja, Merkel úgy válaszolt ősszel Dreiernek: „Ha ön buszokat küld nekem, én azokat tulajdonképpen Görögországba küldeném vissza. De onnan a menekültek megint önhöz futnak be”.

Die Welt Landrat schickt Merkel Bus voller Flüchtlinge

Mandiner/Die Welt
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
  • A Velencei Bizottság szerint is szembemegy a nemzetközi joggal az ukrán nyelvtörvény
    A Velencei Bizottság friss szakvéleménye ismételten világossá tette, hogy az előző ukrán elnök hivatali idejében elfogadott nyelvtörvény elveszi a nemzeti közösségek már meglévő, szerzett jogait az anyanyelv-használattal kapcsolatban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
  • Stadionstopból kórházstop lett Budapesten
    A fővárosi önkormányzat baloldali többségű vezetése olyan háttéralkukat kötött, amelyekkel Demszky- és a Gyurcsány-korszak emberei tértek vissza Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint. Hangsúlyozta: egyelőre türelmesek a főpolgármesterként még tapasztalatlan Karácsony Gergellyel, ám elvárják, hogy a főváros lássa el a saját feladatait, s jövő év elejére kész Budapest-ví­ziót is várnak Karácsonytól és szövetségeseitől.
  • Bayer Zsolt: Húsz esztendőm hatalom…
    Ha tizenöt éves vagy, te vagy a legalkalmasabb világmegváltónak, de ha huszonkét éves, végzős joghallgató vagy és konzervatív, akkor nem vagy alkalmas ifjúságügyi helyettes államtitkárnak.
MTI Hírfelhasználó