19 milliárdos Bosch-beruházás Hatvanban
A Bosch-csoport 19 milliárd forintos beruházást valósít meg a hatvani gyárában, ezzel 601 új munkahelyet hoz létre, a fejlesztéshez a magyar kormány 4,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2016. február 10. 12:32

Hozzátette: a Bosch cég ezzel a beruházással is a XXII. század felé tesz lépéseket Hatvanban, hiszen a legmodernebb, új generációs elektromos és hibrid autók központi vezérlőit, új típusú hosszú- és középtávolságú radarokat, valamint különböző szenzorokat fognak gyártani, vagyis abszolút high-tech termelés zajlik majd  a városban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról, hogy 2015 a magyar külgazdaságban a csúcsdöntések éve volt, soha a magyar gazdaságtörténetben nem volt olyan magas az export és a külkereskedelmi mérleg többlete, mint múlt évben.

Ez is mutatja, helyes koncepció, hogy az ország külgazdaság-orientált külpolitikát folytat, bebizonyosodott, helyes döntés volt külgazdasági fókuszt adni a magyar külpolitikának - tette hozzá.

A miniszter kitért arra, hogy tavaly rekordot ért el a Bosch és Magyarország együttműködése is, a múlt évben négy új magyarországi beruházást jelentettek be közösen, a kiváló együttműködés hozzájárult ahhoz, hogy a cégcsoport 12 200 embernek ad munkát Magyarországon, ebből 1500-an kutatás-fejlesztési területen dolgoznak. A miniszter jelezte: a mostani beruházáson túl újabb Bosch befektetések bejelentése várható, miután tárgyalásokat kezdtek az újabb magyarországi lehetőségekről.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a Bosch beruházások is segítették, hogy a magyar gazdaságtörténetben az autóipar soha nem állított elő annyi értéket, mint tavaly, hiszen 2015 első tizenegy hónapjának adatai szerint 7302 milliárd termelési értéknél járt az ágazat, míg 2014 egészében a magyar autóipar 6659 milliárd forint termelési értéket produkált.

Szijjártó Péter kiemelte: valószínűleg tavaly minden idők legmagasabb német-magyar kereskedelmi forgalmát sikerült elérni, ami mutatja, hogy a magyar-német gazdasági együttműködés alapjaiban határozza meg a magyar gazdaság, a magyar külgazdaság sikerét.

A magyarországi külföldi befektetésekben a jelenetős szerepe volt a magyar befektetési ügynökségnek, a HIPA-nak, a szervezet tavaly 67 beruházási projektet tárgyalt végig sikeresen, ezzel Közép-Európában a legsikeresebb befektetési ügynökséggé vált - mondta Szijjártó Péter.

Heinz-Peter Behr, Németország budapesti nagykövete rámutatott arra, hogy a Bosch duális képzési centrumot működtet Hatvanban. Kiemelte, a német-magyar kapcsolatok szilárdak, és az Európai Unióban közösen kell válaszolni a globális kihívásokra.

A sajtótájékoztatón Javier González Pareja, a magyarországi Bosch-csoport vezetője elmondta: Magyarország a cégcsoport egyik legfontosabb helyszíne, a múlt évben a 9 leányvállalaton keresztül 12 ezernél több embernek adtak munkát, a hatvani termelő üzem pedig egyik stratégiai bázisuk.

A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára  az egyik legnagyobb külföldi munkaadóvá vált a magyar iparban.

A 2014-es üzleti évben a Magyarországon 9 leányvállalattal rendelkező Bosch csoport teljes forgalma 825 milliárd forint volt.

A Bosch-csoport világszerte 375 ezer munkatársat foglalkoztat, az előzetes adatok szerint több mint 70 milliárd euró árbevételt ért el 2015-ben.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó