Női öngyilkos merénylők robbantottak egy piacon
2016. január 27. 20:14

A merénylőkön kívül 13 civil vesztette életét és további 32-en sebesültek meg - közölték szemtanúk.

Az egyik szemtanú szerint nigériai katonák megállítottak egy fiatal nőt, aki hidzsábot - a haját teljesen elfedő iszlám fejkendőt - viselt. A chiboki piac bejáratánál történt rutinellenőrzés közben a nő működésbe hozta a testére erősített robbanóanyagot. Ezt követően a piac területén további három öngyilkos merénylő hozta működésbe a testére erősített pokolgépet.

Tsambo Hosea Abana chiboki elöljáró szerint a nap folyamán egy másik merényletet is végrehajtottak a város határában, egy katonai ellenőrző pontnál.

A nigériai város lakói a Boko Haram iszlamista szervezetet vádolják a merényletek elkövetésével. A szélsőségesek 2014 eleje óta több száz nőt és lányt hurcoltak el magukkal, egyedül 2014. április 14-én 276 diáklányt Chibok városból. Dacára annak, hogy több tucatnyian ki tudtak szabadulni a dzshadisták markából, a Chibokból elhurcoltak közül 219-nek a sorsa máig ismeretlen.

Chibok egy keresztény enklávé a túlnyomó részben muszlimok lakta Észak-Nigéria területén.

A Boko Haram, amely a saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló államot akar létrehozni, hat éve folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport legalább 17 ezer ember halálát okozta a 175 milliós afrikai országban, s a fegyveres erőszak elharapódzása miatt 2,5 millió nigériai vált földönfutóvá.

A szélsőségesek egyre gyakrabban alkalmaznak női öngyilkos merénylőket, egyesek szerint félő, hogy az iszlamista szervezet a foglyait használja fegyverként.

mti
Címkék:
megmondó
Azért is orvosi eset, mert memóriája kórosan gyönge. Polgárháborús hangulatot ugyanis éppen ő keltett 2006. október 23-án.
  • Hattyú-Doll?
    Alighanem a hattyúdala lesz Thomas Doll edzőnek az Európa Liga selejtező második fordulójának visszavágója Herningben.
  • Újabb izmus az EU-ban: idiotizmus
    Az elmúlt évszázad még a legrokonszenvesebb izmus, a humanizmus fogalmát is beszennyezte, mert ezt a szép eszmét megélhetési humanisták sajátították ki.
  • A 2006-os terrorkormányzás
    Az egészen durva kettős mérce azt mutatja, hogy rejtett érdekcsoport próbálja rombolni Magyarországot.
  • Háború előkészülete zajlik térségünkben
    Úgynevezett „migránsfalvakat” akarnak létrehozni, megsértve adott államok területi integritását. Háborúk kezdődtek ekként évezredek óta.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI