Szerb-magyar csúcs kezdődik Nisben
2016. november 20. 09:16

A dél-szerbiai Nisbe utazik vasárnap délután Orbán Viktor miniszterelnök, ahol kétnapos magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozót tartanak.

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke elmondta: Orbán Viktorral együtt a magyar kormány csaknem minden minisztere részt vesz a megbeszéléseken, amelyek egyrészt az együttes plenáris ülésen, másrészt az érintett magyar és szerb miniszterek kétoldalú találkozóin zajlanak majd.

Orbán Viktor és vendéglátója, Aleksandar Vucic miniszterelnök hétfő reggel megtekintik a Prosek-Bancarevo autópálya-szakaszt, amely egy fontos közlekedési folyosó részét képezi, majd Nisben négyszemközt tárgyal a két kormányfő.

A két ország kormányának együttes plenáris ülése után kerül sor a tárgyalások eredményeként megszülető egyezmények aláírására és a miniszterelnökök közös sajtótájékoztatójára.

Délután Orbán Viktor és Aleksandar Vucic a kormányzati rendezvénnyel párhuzamosan zajló üzleti fórumon, majd az OTP Nisben kialakított regionális központjának megnyitásán szólal fel – ismertette a programtervezetet a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

mti
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Szent István életműve
    Az egyházszervezet kiépítésével végérvényesen eldőlt, hogy Magyarország a latin rítusú egyház gyermeke lesz és nem a bizánci görögé. E tény jelentősége jóval meghaladja a vallásválasztás kérdését.
  • Erősíteni kell a magyar-német gazdasági együttműködést
    A magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítésének szükségességéről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Sopronban, miután tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.
  • Orbán: csak egy Európa van
    Mindig is tudtuk, a kettészakítottság idején is, hogy csak egy Európa van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten hétfőn, Sopronban.
MTI Hírfelhasználó