Panaszkodik a hideg kávé miatt a tömeggyilkos Breivik
2017. január 10. 23:48

Náci karlendítéssel köszöntötte a jelenlévőket a norvég tömeggyilkos Anders Breivik, amikor kedden belépett a bíróság tárgyalótermébe, ezúttal azonban vádlóként. A 77-szeres gyilkos tavaly pert indított a norvég állam ellen azt állítva, hogy sérültek emberi jogai, egy oslói bíróság pedig helyt adott Breivik panaszainak.

A fellebbviteli per kedden kezdődött és a tervezett ütemezés szerint egészen jövő hét szerdáig tart. A bíró, Oeystein Hermansen rögvest bántónak minősítette Breivik náci karlendítését – a férfi nem először lépett így tárgyalóterembe -, és felszólította őt arra, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen megnyilvánulásoktól.

A 37 éves Breivik 2011. július 22-én előbb Oslóban egy autóba rejtett pokolgépet robbantott fel, melynek következtében nyolc ember vesztette életét.

Két órával később rendőregyenruhában a merénylő áthajózott Utoya szigetére, ahol hatvankilenc fiatalt – zömmel tizenéveseket- agyonlőtt egy ifjúsági táborban.

A 2011. július 22-i norvégiai terrortámadások miatt huszonegy éves börtönbüntetését töltő Anders Behring Breivik ügyvédei, Mona Danielsen és Oystein Storrvik társaságában a skieni börtön bírósági tárgyalótermébe érkezik 2017. január 10-én

Az 5 milliós lélekszámú Norvégia lakosságának negyede veszítette el családtagját, barátját, vagy ismerősét Breivik tette miatt. A férfi mindezért a Norvégiában kiszabható legszigorúbb büntetést kapta: 21 év börtönre ítélték, azaz gyilkosságonként mindössze 100 napra. Büntetése ugyanakkor meghosszabbítható, ha úgy ítélik meg, hogy szabadlábra helyezése veszélyes lehet a társadalomra.

Breivik a börtönben három cellát használhat, futópadot, szobabiciklit, számítógépes játékokat kapott, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat. Ő mindezek ellenére embertelen bánásmódra, kínzásra panaszkodik, túl gyakorinak tartja, hogy megmotozzák.

Panaszáradatának tavalyi tárgyalásán azt hangoztatta, hogy “emberségesebb lett volna őt lelőni, mintsem úgy bánni vele, mint egy állattal”. Az “állati bánásmód” kapcsán egyebek közt a mikrohullámú sütőben melegített ételek minőségére utalt. Elviselhetetlennek tartotta azt is, hogy – mint kifogásolta – gyakran hideg a kávéja, és hogy műanyag evőeszközökkel kényszerül étkezni.

Breivik ugyan magánzárkában van, de látogatókat fogadhat, és a külvilággal is tarthat kapcsolatot. Utóbbi alól csak az olyan szélsőségesek a kivételek, akiket Breivik – úgymond – “ártalmas ideológiája cselekvésre ösztönözhetne”.

A tömeggyilkos egyébként még a börtönben sem él teljes elszigeteltségben: tavalyelőtt karácsonykor például részt vehetett egy mézeskalácssütő versenyen.

hirado.hu - MTI
Címkék:
megmondó
Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
  • Demokratikus pontok a Vérszerződésben
    A második, a harmadik és az ötödik pont egyértelműen demokratikus elv, az első és a negyedik inkább a rend fenntartására tett eskü.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI