Magyar beavatkozással sikerült pert nyerni
2017. február 3. 17:37

A magyar kormány beavatkozása mellett megnyerte az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a Minoritiy SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés ügyében indított pert az Európai Unió törvényszékén - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-vel.

Mint felidézték, a FUEN tagjaiból álló polgári bizottság még 2013-ban nyújtotta be kezdeményezését az Európai Bizottsághoz, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmének javítására, valamint az Európai Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére.

A bizottság megtagadta a javaslat nyilvántartásba vételét, mivel álláspontja szerint az nem tartozik azon hatáskörébe, amely alapján az uniós szerződések végrehajtására uniós jogi aktus elfogadására javaslatot terjeszthet elő.

A FUEN az unió törvényszékén támadta meg a bizottság határozatát, amely a pénteken kihirdettet ítéletével megsemmisítette az elutasító határozatot. A közleményben kitértek arra is: Vincze Loránt, a FUEN elnöke már az ügy tavaly decemberi tárgyalását követően optimistán nyilatkozott, mérföldkőnek minősítve a FUEN és az őshonos európai kisebbségek számára az esetleges kedvező döntést. Magyarország a FUEN oldalán, Románia és Szlovákia az Európai Bizottság oldalán avatkozott a perbe, álláspontja a nemzetpolitikai államtitkárság szakmai közreműködésével készült.

Ez az első olyan ítélet, amikor az Európai Bizottság maradt alul a törvényszék előtt az európai kezdeményezéssel kapcsolatos ügyben - mutatott rá az államtitkárság.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó