Betörőket fogtak a józsefvárosi rendőrök
2017. március 20. 09:49

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói betöréses lopások elkövetésével gyanúsítható személyeket fogtak el és vettek őrizetbe - írja a police.hu.  A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 33 éves D. Ferenc rakamazi, a 22 éves H. István dombrádi, a 33 éves R. József tiszanagyfalui, valamint a 38 éves D. Gyula budapesti lakosok megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2017. február 11-e és március 17-e között négy esetben kíséreltek meg, illetve törtek be ferencvárosi és józsefvárosi lakásokba. Betöréseik során készpénzt, aranyékszereket, órát, parfümöt és számítógépet tulajdonítottak el, több mint 600.000 forint értékben – olvasható a police.hu oldalon.

A négy férfit a nyomozók 2017. március 17-én 20 óra 16 perckor Budapesten a IX., Üllői úton bűncselekmény elkövetése közben tetten érték, elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.  Ruházatátvizsgálásuk során a rendőrök az utolsó betörésből származó készpénzt találtak és foglaltak le.  A nyomozók később a gyanúsítottak lakásán házkutatást tartottak, ahol tárgyi bizonyítási eszközöket, valamint a bűncselekmények elkövetéséhez használt két gépjárművet is lefoglaltak.

A józsefvárosi nyomozók a gyanúsítottakat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását.

MTI
Címkék:
megmondó
Burkolt rasszizmus, nyitottság, tolerancia, emberi jogok… Mintha időutazáson lennénk. A korrupcióval teli párt bornírt szólamai köszönnek vissza.
  • Flaszterparaszt és közokirat-hamisító mint kormányfőjelölt
    Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI