Moszkvában bekérették az izraeli nagykövetet
2017. március 20. 12:49

Az orosz külügyminisztérium bekérette az izraeli nagykövetet, hogy magyarázatot kérjen az izraeli légierő és szíriai kormánycsapatok között a múlt héten kitört tűzharcra - közölte hétfőn Mihail Bogdanov, a moszkvai diplomáciai tárca helyettes vezetője.

Bogdanov elmondta, hogy az orosz fél a pénteken megtartott megbeszélésén aggodalmát fejezte ki Gary Koren nagykövetnek.

A szíriai kormányerők parancsnoksága pénteken közölte, hogy izraeli harci gépek megsértették az ország légterét, és Palmüra közelében egy katonai célpontot támadtak. Damaszkusz az incidenst agressziós cselekménynek minősítette, amely megítélése szerint az Iszlám Állam terrorszervezetet támogatta.

Az izraeli gépek az Irán által támogatott, Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának oldalán harcoló libanoni Hezbollah síita milícia egy fegyverszállító konvoját támadták meg. A repülőgépekre a szíriai légvédelem rakétákat lőtt ki.

A The Times of Israel című lap úgy értesült, hogy az izraeli légierő az elmúlt 24 óra folyamán újabb két támadást hajtott végre Szíriában.

Az orosz külügyminiszter-helyettes egyébként hétfőn reményét fejezte ki, hogy a szíriai fegyveres ellenzék képviselői a damaszkuszi kormányéihoz hasonlóan részt vesznek majd a genfi tárgyalások következő fordulóján. Közölte, hogy Staffan de Mistura, az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja a közeli napokban Moszkvában egyeztet majd.

MTI
Címkék:
megmondó
Miért fogadnak demokratikus intézményben tőzsdespekulánst? Erre a kérdésre nem lehet politikailag korrekt – PC – feleletet adni.
  • Olimpiarombolás: mögöttes erők
    A több évszázados hungarofób indulat most is felsistergett.
  • Nyelvi bűnözés
    A sokszínűséget hozza-e el, ha a gyilkost „fiúnak” nevezi, a bűnözőt „”fiatalnak” titulálja egy szerv?
  • A liberalizmus egyik alapelve: a korrupció
    Korruptak voltak Honecker alatt, korruptak voltak Medgyessy alatt, és „megbízhatóak”újabb bő évtized elteltével Brüsszelben az Európai Unió égisze alatt is.
  • Soros után
    „A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI