Akár meg is duplázható a határ menti létszám
2017. március 20. 21:19

A most elkészült határvédelmi bázisok konténerei bővíthetőek, akár meg is duplázható az ott szolgálatot teljesítők létszáma - mondta a Honvéd Vezérkar Főnöke az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

Benkő Tibor felidézte: eddig is fontos szempont volt, hogy a határvédelmi feladatokban résztvevő katonák számára minél komfortosabb elhelyezést biztosítsanak.

Korábban volt, hogy valakinek egy órát kellett utaznia a szolgálati helyére, majd ugyanennyit haza, így ez 12 órás szolgálatnál 13-14 órás igénybevételt jelentett.

Kitért arra is, hogy a nagy hidegben sokat foglalkoztak azzal, hogyan tudják elviselhetőbbé tenni a szolgálatot. Mint megjegyezte: mínusz 15 fokban, hideg szélben állni bármilyen ruházatban embert próbáló feladat.

Ezért a határoknál melegedő sátrakat állítottak fel, termoszban meleg teát biztosítottak a katonáknak, továbbá gépjárműbeszerzések révén gyalogos járőrök helyett gépjárművel is elláthatták a határ menti szolgálatot - fejtette ki a vezérkari főnök.

A déli határ védelmében résztvevő katonák elhelyezésére szolgáló négy határvédelmi bázis elkészült, az utolsó ilyen létesítményt hétfőn adták át Hercegszántón.

Benkő Tibor vezérkari főnök az M1 műsorában elmondta: a konténerek között vannak lakó- és étkezőkonténerek is, továbbá orvosi rendelő és más kiszolgáló helyiségek, mint például mosókonyha, kultúrhelyiség. Az internetelérés is biztosított.

mti
Címkék:
megmondó
Korruptak voltak Honecker alatt, korruptak voltak Medgyessy alatt, és „megbízhatóak”újabb bő évtized elteltével Brüsszelben az Európai Unió égisze alatt is.
  • Soros után
    „A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
  • Resurrexit tertia die
    Protonok, elektronok, neutronok élettelen parányaiból ragyog fel a csodálatos, megfoghatatlan, de azért körülírható és csodálatos érték: a szeretet.
  • Korlátozni a napi hülyeséget
    Állítólag Einstein mondotta egyszer, hogy a világűr és az emberi butaság végtelen – de különösen az utóbbi.
  • Gyűlölet és politika
    A kis párt elnöke utóbb bebújt egy pénzember hóna alá, olyan milliárdos hajlatába, amely figura korábban a nagy párt elnökének bizalmasa, diáktársa volt.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI