165 éve nyílt meg az első magyar bölcsőde
2017. április 21. 11:11

Éppen 165 éve, 1852. április 21-én nyílt meg az első bölcsőde Magyarországon - idézte fel a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Acsainé Végvári Katalin elmondta, azóta természetesen sok változáson ment keresztül a klasszikus bölcsőde, mostanra pedig "kistestvéreket is kapott" a mini, a családi és a munkahelyi bölcsődék bevezetésével.

A bölcsődei rendszerben tavaly elindult változtatásoknak köszönhetően egyre elérhetőbbé válnak ezek az intézmények, hiszen minden olyan településen, ahol legalább 40 három évesnél fiatalabb gyerek van vagy legalább öt család igényli, kötelező valamilyen bölcsődét létrehozni - közölte az elnök.

Acsainé Végvári Katalin kitért arra is, hogy a közelmúltban nőtt a területen dolgozók bére. Magyarországon körülbelül 7200 kisgyermeknevelő van, közülük ezren felsőfokú végzettségűek, őket beemelték a pedagógus életpályába, a középfokú végzettségűek pedig bérpótlék formájában kaptak fizetésemelést - ismertette.

MTI - M1
Címkék:
megmondó
Korruptak voltak Honecker alatt, korruptak voltak Medgyessy alatt, és „megbízhatóak”újabb bő évtized elteltével Brüsszelben az Európai Unió égisze alatt is.
  • Soros után
    „A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
  • Resurrexit tertia die
    Protonok, elektronok, neutronok élettelen parányaiból ragyog fel a csodálatos, megfoghatatlan, de azért körülírható és csodálatos érték: a szeretet.
  • Korlátozni a napi hülyeséget
    Állítólag Einstein mondotta egyszer, hogy a világűr és az emberi butaság végtelen – de különösen az utóbbi.
  • Gyűlölet és politika
    A kis párt elnöke utóbb bebújt egy pénzember hóna alá, olyan milliárdos hajlatába, amely figura korábban a nagy párt elnökének bizalmasa, diáktársa volt.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI