EL - Celta Vigo-MU és Ajax-Lyon az elődöntőben
2017. április 21. 14:30

A Celta Vigo a Manchester Uniteddel, az Ajax Amsterdam pedig az Olympique Lyonnal találkozik a labdarúgó Európa Liga elődöntőjében.

Az európai szövetség nyoni székházában megtartott pénteki sorsoláson kiderült, hogy az első mérkőzéseken a spanyol és a holland együttes játszik hazai pályán május 4-én. A visszavágókat egy héttel később rendezik.

A finálénak Stockholm ad otthont május 24-én.

A Manchester United és a Celta korábban még sohasem találkozott egymással az európai kupákban. Az angol együttes hazája bajnokságban 22 forduló óta nem kapott ki, ennek ellenére is csak az ötödik helyen áll, hátránya négy pont a Bajnokok Ligája-selejtező indulást érő negyedik városi rivális Cityvel szemben. A Celta Vigónak gyakorlatilag az Európa Liga-győzelem az egyetlen esélye, hogy a következő idényben is érdekelt legyen a nemzetközi porondon (ez esetben a BL-ben indulhatna), hiszen csak a tizedik a Primera Divisiónban.

Az Ajax és a Lyon négyszer a Bajnokok Ligájában játszott egymással, két holland-siker mellett két döntetlen született. Az amszterdami gárda a következő idényben jó eséllyel BL-induló lesz, hiszen a második a holland pontvadászatban, a Lyonnak azonban csak a serleg elhódítás érhet tagságot az első számú sorozatban, mivel a negyedik a Ligue 1-ben, hátrányba pedig 19 pont a harmadik Nice-szel szemben.

MTI
Címkék:
megmondó
A bősz demokraták éppen a demokrácia alapértékeit tapossák el, hogy nemzetüket megsemmisíthessék.
  • Uszításról beszél a polgárverő hazugrágrém
    Azért is orvosi eset, mert memóriája kórosan gyönge. Polgárháborús hangulatot ugyanis éppen ő keltett 2006. október 23-án.
  • Hattyú-Doll?
    Alighanem a hattyúdala lesz Thomas Doll edzőnek az Európa Liga selejtező második fordulójának visszavágója Herningben.
  • Újabb izmus az EU-ban: idiotizmus
    Az elmúlt évszázad még a legrokonszenvesebb izmus, a humanizmus fogalmát is beszennyezte, mert ezt a szép eszmét megélhetési humanisták sajátították ki.
  • A 2006-os terrorkormányzás
    Az egészen durva kettős mérce azt mutatja, hogy rejtett érdekcsoport próbálja rombolni Magyarországot.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI