Czerván: Magyarországon minden nap a „föld napja”
2017. április 21. 17:18

Magyarországon minden egyes nap a "föld napja", hiszen a szó egyszerre jelenti az élő bolygót, a szülőföldet, a megélhetés forrását: a termőföldet és az anyaföldet, a hazát - fogalmazott Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken a Föld Napja rendezvényen, Farmoson.

A Vízparti Élet Háza előtti rendezvényen Czerván György elmondta, hogy a tájgazdálkodásban gyökerező magyar termelési hagyományok, a kíméletes földhasználat, a mezőgazdasághoz kötődő ünnepek és népszokások évszázadok óta formálják a tájegységek arculatát, a Kárpát-medence kultúráját.

Az uniós politika középpontjában is a környezetvédelem áll

Arról is beszélt, hogy az Európai Uniós közös agrárpolitikájának középpontjába is a környezet- és természetvédelem került, ezért az unió vezetői úgy döntöttek, hogy a közvetlen támogatások bizonyos százalékát kifejezetten az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra kell fordítani.

V. Németh Zsolt, az FM környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy vízi élőhelyek mutatják meg a legjobban és leggyorsabban a környezet változásait, amire példaként hozta, hogy a hetvenes évekhez képest harmadával csökkent a vizes élőhelyek növényi és állati populációja.

Egyre több jut környezetvédelemre

Az államtitkár szavai szerint Magyarország egyre többet áldoz környezetvédelemre. Kifejtette, hogy az elmúlt uniós költségvetési időszakban 2300 milliárd forint jutott erre a területre, a jelenlegi időszakban 2800 milliárd forint a környezet és természetvédelemre biztosított forrás. Hozzátette, hogy az agrárium zöldítési részét is számba véve az összeg hozzávetőlegesen 3400 milliárd forintra nő.

A Föld Napja rendezvény megnyitása után V. Németh Zsolt és Czerván György Pro Natura díjakat és miniszteri okleveleket adott át. A Magyar Tájdíjat Mátraderecske Községi Önkormányzata vette át a Palócföld ősereje Tájfejlesztési, közösségi mintaprogram az élhető faluért című pályázattal elért eredményéért.

mti
Címkék:
megmondó
Világossá vált, hogy a rasszizmus ellen oly bőszen hisztériázó uniós vezéralakok egy bizonyos rasszizmus fölött szemet hunynak.
  • A demokrácia torzszülöttje
    Maga Medgyessy nevezte puccsistáknak megbuktatóit szinte percekkel leváltása előtt egyes tévéadásban. Ezt még el tudta érni miniszterelnökként.
  • Európa elesett, reconquista harc következik
    Ha valaki nagy nyilvánosság előtt közzéteszi másságát, például azt, hogy ő se nem férfi, se nem nő, azt valóságos hősként ünneplik.
  • Jézus célkeresztben
    Jézus ellen ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint két évezrede, amikor Pilátust belerántották a bűnbe a római gyarmat helyi lakosai.
  • Kétfrontos harc Európa megvédéséért
    Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI