Börtönbüntetés járhat a srebrenicai népirtás tagadásáért
2017. június 15. 12:39

Öttől tíz évig terjedő börtönbüntetés járhat Bosznia-Hercegovinában annak, aki tagadja, hogy népirtás történt Srebrenicában 1995-ben, amennyiben a szarajevói parlament elfogadja a kormány javaslatát - számolt be róla a boszniai sajtó csütörtökön.

A boszniai kormány az ország büntetőtörvénykönyvét módosítaná, mégpedig úgy, hogy büntethetővé válna a boszniai vagy nemzetközi törvényszékek által népirtásnak, háborús vagy emberiesség ellen elkövetett bűncselekménynek nyilvánított események tagadása.

Josip Grubesa igazságügyi miniszter a sajtónak elmondta, az erőszak, valamint a gyűlölet médiában vagy interneten történő terjesztését is büntetik majd, mégpedig legalább egy évig terjedő börtönbüntetéssel.

Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészében, a boszniai Szerb Köztársaságban nem értenek egyet a törvénymódosítással, a szerbek szerint ugyanis nem történt népirtás Srebrenicában.

Noha azok a politikusok, akik a boszniai Szerb Köztársaságból kerültek a boszniai minisztertanácsba, megszavazták a törvénymódosítási javaslatot, a boszniai szerb vezető politikusok elítélték, és a szerbek elleni megbélyegzési kísérletnek nevezték a lépést. A kormányban ülő politikusok a Szövetség a változásokért nevű csoport tagjai, amely a boszniai Szerb Köztársaság kormányának ellenzéki pártjait és civil szervezeteit tömöríti.

Mindazonáltal a törvénymódosítási javaslatot a helyi sajtó szerint nem fogadja el a parlament, az ugyanis bizonyosnak vehető, hogy a parlamentben a szerbek lakta országrész két pártja, a Milorad Dodik boszniai szerb elnök vezette Független Szociáldemokraták Pártja (SNSD), valamint a Szerb Demokrata Párt (SDS) sem szavazza meg, és így nem lesz kellő támogatottsága a törvényhozásban.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a holland békefenntartók szeme láttára mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban lemészároltak. A vérengzést, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített, a II. világháború óta Európában elkövetett legnagyobb tömeggyilkosságnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni.

MTI
Címkék:
megmondó
Jelenleg a civilizációs mentőcsónakok épségben való megőrzése lehet a társadalmi önvédelemnek a stratégiai célja.
  • Az Andorra-szindróma
    A következmények súlyosak: labdarúgásunk várt fölemelkedése újra beláthatatlan távolságba került, fiatalságunk megint elfordul a futballtól.
  • Alois Mock és „Küldjük a Gyulát”
    A határőrök az előző napon visszaépítettek 10 méternyi kerítést. A „vasfüggönyt” ugyanis már korábban lebontották, de a tévéfelvételhez kellett egy díszlet.
  • Külföldről fizetett gyűlöletkeltők
    Felbérelt vörös gárdisták másznak erkélyre, és hőbörögnek, rontanak be szerkesztőségbe, és fenyegetőznek – természetesen népes médiapereputty kíséretében.
  • Maoista vörös gárdisták szerkesztőséget támadnak
    A liberális szélsőség a maoista kulturális forradalomhoz nyúl vissza, annak módszereit veszi át, és igyekszik elterjeszteni Közép-Európában.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI