Ne diszkrimináljuk a vallási szervezeteket az EU-ban
2017. június 28. 18:34

„Az Európai Uniónak el kell ismernie az egyházak, vallási szervezetek szociális tevékenységét” - hangsúlyozta Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő az Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának konferenciáján Brüsszelben. A magyar képviselő által kezdeményezett kedd esti rendezvényen magas rangú uniós tisztségviselők és vallási szervezetek képviselői vitatták meg az egyházak hatékony részvételének lehetőségeit az EU humanitárius és fejlesztési programjaiban.

Az egyházak és vallási szervezetek jelenleg nem tudnak részt venni az EU által kiírt nemzetközi fejlesztési programokban, emlékeztetett Hölvényi György, a rendezvény házigazdája. Mindez súlyos diszkriminációt jelent számukra, miközben ezek a szervezetek olyan szélsőséges helyzetekben is szolgálják a szükséget szenvedőket a világ válságzónáiban, ahol az állami szereplők már képtelenek erre. „A vallási szervezetek képességeit ezért az uniós fejlesztési programokban is hasznosítani kell a megfelelő partnerségek létrehozásával” - tette hozzá a képviselő.

Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős magyar helyettes államtitkár tájékoztatta a résztvevőket a kormányzat és az egyházak közös erőfeszítéseiről, amelyet a közel-keleti keresztények érdekében tesznek. Stefano Manservisi, az Európai Bizottság fejlesztéspolitikáért felelős főigazgatója, valamint Chiara Gariazzo humanitárius ügyekért felelős uniós igazgató méltatták a vallási szervezetek béketeremtő és társadalmi mozgósító szerepét, és bemutatták az Unió semlegességre épülő civil együttműködési gyakorlatát.

„Miközben például a Világbank megbízható partnerként tekint a vallási szervezetekre, az uniós gyakorlat ellehetetleníti bekapcsolódásukat az európai programokba” - emelte ki José Luis Bazán, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) szakértője. „Az egyházak láthatóan inkább terhet, semmint értékes partnert jelentenek az uniós intémények számára” - húzta alá Peter Pavlovic az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) képviseletében.

„Amennyiben az EU a vallási szervezetekre a probléma részeként tekint, akkor azoknak a megoldásban is szerepet kell kapniuk” - hangsúlyozta a protestáns szervezeteket tömörítő Dán Missziós Tanács programvezetője, Filip Pedersen. „A katolikus egyház sajnálatos módon hátrányba kerül a civil szervezetekkel szemben az uniós bürokrácia miatt” - jelentette ki Marcela Szymanski, a Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) pápai jogú segélyszervezet képviselője.

EPP-HungarianPress
Címkék:
  • 1300 egyházi tábor várja nyáron a fiatalokat
    Az idén nyáron 1300 egyházi táborban, zarándoklaton és hosszabb hétvégi kirándulásokon vehetnek részt a fiatalok a kormány 520 millió forintos támogatásának segítségével - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, ahol nyírbátori görögkatolikus táborozókat köszöntött a Rákóczi-várban.
  • Gyurcsányi karokban éri haláltusa a Momentumot
    A poszt-SZDSZ-es szalonok és a balliberális sajtó részéről oly lelkesen fogadott infjoncokból a DK által dominált baloldali politikai térfél csicskái lettek. Túlzás? Aligha.
  • 5G – 5GK
    A nemzetközi összehasonlítások alapján nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország kiválóan teljesít a vezetékes és a vezeték nélküli digitális infrastruktúrák területén is.
MTI Hírfelhasználó