A fél Egyesült Államok kiakadt Trump lányára
2017. július 9. 13:12

Elszabadult egy kisebbfajta pokol, miután Ivanka Trump a G20-csúcson elfoglalta az apja székét.

Kitört egy kis közéleti vihar az Egyesült Államokban Ivanka Trump körül. Bár Donald Trump amerikai elnök 35 éves lánya  a saját bevallása szerint szeretné távol tartani magát a politikától, ebben szombaton látványos kudarcot vallott, a hamburgi G20-csúcs zárónapján ugyanis fogta magát, és lazán leült az apja helyére egy afrikai migrációval foglalkozó megbeszélésen Xi Jinping kínai elnök és Theresa May brit kormányfő közé. miután az amerikai elnök 20 perc után felállt és távozott egy kétoldalú találkozó miatt.

 

Fotó: AP / Ryan Remiorz

Menetrend szerint el is szabadult egy kisebbfajta pokol. Ivanka Trump ugyan hivatalosan az apja tanácsadója – fizetést nem kap a munkájáért, csak van egy irodája a Fehér Házban –, a fő szakterülete viszont a családpolitika és a nők gazdasági szerepvállalásának az erősítése, aminek kevés köze van az afrikai migráció kérdéséhez. A kritikákat is egyrészt emiatt, a világpolitikai ügyekben való tájékozatlansága miatt kapta – ennek kapcsán Anne Applebaum történész csak azt firtatta, mire gondolhatott az amerikai elnök lánya, amikor a New York-i felső tízezer tagjaként leült a világ húsz vezető gazdasági hatalmának a választott képviselői közé –, de bírálták a Trump-féle Fehér Ház nyilvánvaló nepotizmusáért is. Ahogyan Amy Siskind, a The New Agenda nevű nőjogi szervezet vezetője megjegyezte, az, hogy egy elnök lánya elfoglalja az apja helyét a tárgyalóasztalnál, minden nap megtörténik. Egy diktatúrában.

A Bloomberg egy névtelenséget kérő tisztségviselőre hivatkozva azt írja, hogy szombaton minimum két olyan találkozó is volt, amelyen Ivanka Trump elfoglalta az apja helyét, de egyik találkozón sem szólalt meg.

Ezután Ana Navarro politológusnak már csak arra kellett felhívnia a figyelmet, hogy a képet Ivanka Trump vendégszerepléséről a megbeszélésen egy Szvetlana Lukas nevű orosz diplomata tette közzé a Twitteren, aki most a kollégáival együtt valószínűleg kávé mellett, hátradőlve hallgatja a botrányban repkedő beszólásokat. Az orosz diplomata még szombaton törölte is a posztját a Twitterről.  Kurt Eichenwald újságíró, az MSNBC és a New York Times munkatársa utalt is erre a maga lesújtó hangú kommentárjában Szerinte az amerikaiak „idióta történelmi blamázsba” futottak bele, amit pedig a Fehér Ház a diplomáciában művel, az olyan, mint egy rossz regény.

Ivanka Trumpról megkérdezték a G20-csúcs vendéglátóját, Angela Merkelt is, aki nem csinált nagy ügyet a legkisebb királylány feltűnéséből a világpolitika színpadán. Szerinte egy ország küldöttségének a feladata eldönteni, hogy ki képviselje egy tárgyaláson, az elnök lánya pedig tagja az amerikai delegációnak. A német kancellár egyébként annak ellenére nyilatkozott megbocsátóan, hogy nem rajong túlságosan Donald Trumpért. Igaz, a Trump-lány személyesen jelen volt azon a kétoldalú megbeszélésen is, amelyre a német kancellár ült le az amerikai elnökkel.

És hogy az egészhez mit szólt maga Donald Trump? „Nagyon büszke vagyok rá. Ha nem lenne a lányom, sokkal könnyebb lenne neki. Az igazat megvallva ez az egyedüli rossz dolog, ami történik vele” – mondta az amerikai elnök.

168 óra
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • A keresztény szabadság országa
    Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
  • A rokonok megbecsülése a magyarok jövőjének záloga
    A magyarok származástudata, önazonossága, egymás iránti tisztelete és szeretete, rokonaik megbecsülése egyben a jövőjük záloga – mondta az emberi erőforrások minisztere az V. Ősök Napja ünnepélyes megnyitóján mondott beszédében szombaton, a Bács-Kiskun megyei Bugacpusztán.
  • Kedélyjavító intézkedés
    A Páneurópai Piknik gondolata 1989 júniusában merült fel Debrecenben. Mészáros Ferenc költő vetette fel a Páneurópai Mozgalom vezetőjének, Habsburg Ottónak, hogy tartsanak szalonnasütést és sörözést a határvonalon. A pikniket Sopronpuszta mellett, 1989. augusztus 19-én tartották meg.
MTI Hírfelhasználó