Ukrajna egyhamar nem jut el a NATO-csatlakozásig
2017. július 16. 17:35

Csiki Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának (SVKK) kutatója szerint a jelenlegi geopolitikai helyzetben Ukrajna belátható időn belül nem jut el a NATO csatlakozásig.

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn Kijevben találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. Az ukrán elnök az Ukrajna-NATO közös bizottság ülésén úgy fogalmazott, hogy Kijev most nem kéri felvételét az észak-atlanti szövetségbe, hanem „igazi reformprogramot hajt végre”, hogy később megfeleljen a NATO-tagság feltételeinek. Porosenko szerint ugyanis jelenleg az ukrán fegyveres erőknél még komoly reformokat kell végrehajtani ahhoz hogy az ország hadserege NATO-kompatibilissé váljon.

Csiki Tamás az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azt mondta: szigorú politikai kritérium leírva nincs, de kimondatlanul mind Grúzia, mind Ukrajna esetében vannak elvárások. Elemzők arra szoktak rámutatni, hogy Oroszországnak részben célja, részben járulékos haszna volt, hogy mindkét ország területi integritása sérült. Amíg ez nem áll helyre, amíg befagyott, illetve aktív konfliktus zajlik az országokban, addig a NATO nem lesz annyira nyitott az országok csatlakozási szándékára, többek között a Washingtoni Szerződés által nyújtott biztonsági garanciák miatt. A kollektív védelem értelmében ugyanis, ha egy tagállamot agresszió ér, akkor a többi tagállamnak meg kell segítenie – magyarázta.

Ha egy olyan ország csatlakozik a szövetséghez, amely már fegyveres konfliktusban áll, az gyakorlatilag borítékolja, hogy a NATO is egy fegyveres konfliktusba kerüljön – fejtette ki a szakértő, hozzátéve: ezt a NATO politikai értelemben igyekszik elkerülni.

MTI - M1
Címkék:
megmondó
Világossá vált, hogy a rasszizmus ellen oly bőszen hisztériázó uniós vezéralakok egy bizonyos rasszizmus fölött szemet hunynak.
  • A demokrácia torzszülöttje
    Maga Medgyessy nevezte puccsistáknak megbuktatóit szinte percekkel leváltása előtt egyes tévéadásban. Ezt még el tudta érni miniszterelnökként.
  • Európa elesett, reconquista harc következik
    Ha valaki nagy nyilvánosság előtt közzéteszi másságát, például azt, hogy ő se nem férfi, se nem nő, azt valóságos hősként ünneplik.
  • Jézus célkeresztben
    Jézus ellen ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint két évezrede, amikor Pilátust belerántották a bűnbe a római gyarmat helyi lakosai.
  • Kétfrontos harc Európa megvédéséért
    Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI