Polgármestert választottak Pusztaradványon
2017. július 16. 21:09

Rozsnyainé Karaffa Ágnest (független) választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pusztaradvány polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson - tájékoztatta a település jegyzője az MTI-t.

Csoma Andrásné elmondta, hogy a 155 választásra jogosult közül 134 járult az urnák elé,  érvénytelen szavazat nem volt.

Rozsnyainé Karaffa Ágnes 87, a szintén függetlenként induló Horváth Gyula 47 voksot kapott,  Balog István (Magyar Munkáspárt) nem kapott szavazatot.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a Miskolci Törvényszék az előző polgármestert, a független Tomkó Sándort méltatlannak nyilvánította a tisztség betöltésére szándékos bűncselekmény elkövetése miatt. Emiatt megbízatása március 22-én megszűnt.

MTI
Címkék:
megmondó
Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
  • Demokratikus pontok a Vérszerződésben
    A második, a harmadik és az ötödik pont egyértelműen demokratikus elv, az első és a negyedik inkább a rend fenntartására tett eskü.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI