Az Iszlám Államhoz tartozó német nőket vettek őrizetbe
2017. július 17. 21:32

Az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó öt német nőt vettek őrizetbe Moszulban – jelentette a dpa német hírügynökség az iraki terrorellenes erők egyik tisztségviselőjére hivatkozva.

Az illetékes szerint összesen 20 nőt, köztük öt német állampolgárt fogtak el múlt csütörtökön egy bevetés során az iszlamisták egykori fellegvárának számító észak-iraki városban.

A Die Welt című német lap kedden megjelenő lapszáma is megerősíti ezt az értesülést biztonsági forrásokra hivatkozva. Az újság úgy tudja: a németek között lehet egy 16 éves szászországi diáklány is.

A névtelenséget kérő iraki illetékes szerint a nők az Iszlám Állam egyik alagútrendszerében rejtőztek Moszul óvárosában. Fegyverek és öngyilkos merénylethez használható robbanóövek voltak náluk. Úgy tudni, hogy az elfogottak között oroszok, csecsenek, kanadaiak, és törökök is voltak. A tisztségviselő hozzáfűzte: az Iszlám Állam „rendőrségénél” dolgoztak.

MTI
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI