Szomszédai felszólították Horvátországot
2017. augusztus 7. 22:05

Szerbia, Montenegró, Macedónia és Bosznia-Hercegovina kereskedelmi miniszterei hétfőn Szarajevóban megállapodtak, közösen szólítják fel Horvátországot, hogy egy héten belül vonja vissza a huszonkétszeresére növelt behozatali vámról szóló döntését, ellenkező esetben válaszlépéseket fognak foganatosítani.

Zágráb a közelmúltban kibővítette azoknak a mezőgazdasági termékeknek a listáját, amelyeknek növény-egészségügyi ellenőrzésen kell átesniük, mielőtt egy harmadik országból az uniós tagországba jutnának, ami 2200 százalékkal növeli a vám mértékét. Míg korábban 90 kunát (3700 forint) kellett fizetni a Szerbiából, Macedóniából, Montenegróból és Bosznia-Hercegovinából Horvátországba szállított gyümölcs és zöldség után, néhány hete már 2000 kunát (82 000 forint) kell adni.

A nyugat-balkáni politikusok szerint a megemelt vám miatt az országaikból érkező áru megfizethetetlenül drága lesz, így nem fogják vásárolni, de elhangzott az a vélemény is, hogy Zágráb a horvát állampolgároknak is kárt okoz, hiszen ezentúl mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, ha a megszokott zöldséget vagy gyümölcsöt szeretnék megvásárolni.

Horvátország azzal magyarázta a lépését, hogy meg kell védenie a saját termelőit, nem engedheti meg, hogy az olcsó külföldi áru elárassza az országot. A horvát illetékesek úgy gondolkodtak, hogy ha a külföldről érkező gyümölcs és zöldség drágább lesz, az állampolgárok inkább hazai terméket vásárolnak majd.

Tomislav Tolusic horvát mezőgazdasági miniszter ezt az indoklást azzal egészítette ki, Zágráb csak azt szeretné, ha minél jobb minőségű áru érkezne az országba. Hozzátette: az intézkedés nem a szomszédos országok ellen irányul, hiszen az összes nem uniós tagországot érinti.

Rasim Ljajic szerb kereskedelmi miniszter a szarajevói találkozót követő sajtótájékoztatón válaszlépések foganatosítását helyezte kilátásba, amelyek – mint mondta – nemcsak a Horvátországból érkező zöldségekre és gyümölcsökre, hanem a hús- és tejtermékekre is vonatkoznának.

A boszniai tárcavezető azonban kimértebben fogalmazott. Mirko Sarovic leszögezte: Szarajevó nem szeretne kereskedelmi háborút Zágrábbal, ezért a mihamarabbi megoldásban reménykedik. Mindazonáltal megjegyezte, azt tartaná elfogadhatónak, ha a vámok összhangban lennének a mezőgazdasági termékek árával, és az uniós, illetve a környező országokéhoz igazodnának.

A nyugat-balkáni országok kereskedelmi miniszterei mindezek mellett az Európai Bizottság segítségét kérték az ügy gyors rendezése érdekében.

MTI
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI