Új rakétavédelmi rendszert telepítenek a japánok
2017. augusztus 12. 08:44

Japán megkezdte Patriot rakétavédelmi rendszerének telepítését szombaton, miután Észak-Korea a héten rakétatámadással fenyegette meg Guamot - derült ki az NHK japán köztelevízión sugárzott felvételekből.

Az NHK szerint a védelmi minisztérium szombaton megkezdte Patriot Advanced Capability 3 (PAC-3) típusú rakétavédelmi rendszerének telepítését a szigetország nyugati részén található Simane, Hirosima, Kócsi és Ehime prefektúrákban, amelyek fölött – Phenjan fenyegetése szerint – átrepülnének a Guam felé tartó rakéták.

A japán televízióban mutatott felvételeken látható, hogy katonai járművek pirkadat előtt indítóállásokat és a rakétavédelmi rendszer más részeit szállították egy Kócsiban található katonai támaszpontra. A Kyodo japán hírügynökség védelmi minisztériumi tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, hogy a rendszer telepítése szombat délelőtt már be is fejeződhet.

Bár a rakétavédelmi rendszer telepítését hivatalosan nem jelentették be, Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő a héten jelezte: Japán “sohasem fogja eltűrni” az észak-koreai provokációkat, az önvédelmi erők pedig megteszik a szükséges lépéseket.

Egy észak-koreai rakéta 2009-ben már átrepült Japán felett, akkor nem történt incidens. Phenjan azt állította, hogy az eszköznek egy telekommunikációs műholdat kellett volna Föld körüli pályára állítania, de Washington, Szöul és Tokió szerint valójában interkontinentális ballisztikus rakéta sikertelen tesztjéről volt szó.

Észak-Korea az utóbbi időben folytatott kísérletei során számos rakétát lőtt ki Japán irányába, és ezek közül több el is érte a szigetország kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó vizeket.

hirado.hu - MTI
Címkék:
megmondó
A bősz demokraták éppen a demokrácia alapértékeit tapossák el, hogy nemzetüket megsemmisíthessék.
  • Uszításról beszél a polgárverő hazugrágrém
    Azért is orvosi eset, mert memóriája kórosan gyönge. Polgárháborús hangulatot ugyanis éppen ő keltett 2006. október 23-án.
  • Hattyú-Doll?
    Alighanem a hattyúdala lesz Thomas Doll edzőnek az Európa Liga selejtező második fordulójának visszavágója Herningben.
  • Újabb izmus az EU-ban: idiotizmus
    Az elmúlt évszázad még a legrokonszenvesebb izmus, a humanizmus fogalmát is beszennyezte, mert ezt a szép eszmét megélhetési humanisták sajátították ki.
  • A 2006-os terrorkormányzás
    Az egészen durva kettős mérce azt mutatja, hogy rejtett érdekcsoport próbálja rombolni Magyarországot.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI