Új magyar buszok állnak hadrendbe
2017. augusztus 12. 09:51

Kereken 100 új busz átadását kezdte meg Győrben a Kravtex-Kühne Csoport. A magyar gyártmányú, elővárosi és regionális kivitelű Credo buszok a miskolci és szolnoki székhelyű közlekedési központoknál, valamint a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba október elejéig - írja a vállalat közleményében. 

Az új buszok átadását követően 316 db-ra nő azoknak a Credóknak a száma, amelyeket a gyártó a Nemzeti Autóbuszgyártás Cselekvés Program tavaly nyári bejelentése óta értékesített. A cégcsoport mosonmagyaróvári és győri gyáraiban jelenleg már több mint 500-an dolgoznak.

A beszerzést koordináló Volán Buszpark Kft. - amely a regionális közlekedési központok flottakezelője - nyílt közbeszerzési eljáráson választotta ki a Kravtex Kereskedelmi Kft. és a Budapest Lízing Zrt. közös ajánlatát. A 100 db autóbusz átadása 2017. augusztus 10-én megkezdődött, és várhatóan október első napjaiban befejeződik, így már az iskolaszezon elejétől jelentősen frissül a társaságok járműparkja.

A program kapcsán várható piaci bővülésre alapozva egyébként a cégcsoport mosonmagyaróvári és győri telephelyén is jelentős beruházásokat hajt végre. Mosonmagyaróváron újabb megmunkáló központok, plazmavágó, valamint egy új csőlézer beszerzése indult el, míg Győrben hamarosan megkezdődik az összeszerelő üzemcsarnok bővítése és modernizációja. 

Dübörög a buszgyártás - Zsír új magyar buszok állnak hadrendbe

portfolio.hu
Címkék:
megmondó
A bősz demokraták éppen a demokrácia alapértékeit tapossák el, hogy nemzetüket megsemmisíthessék.
  • Uszításról beszél a polgárverő hazugrágrém
    Azért is orvosi eset, mert memóriája kórosan gyönge. Polgárháborús hangulatot ugyanis éppen ő keltett 2006. október 23-án.
  • Hattyú-Doll?
    Alighanem a hattyúdala lesz Thomas Doll edzőnek az Európa Liga selejtező második fordulójának visszavágója Herningben.
  • Újabb izmus az EU-ban: idiotizmus
    Az elmúlt évszázad még a legrokonszenvesebb izmus, a humanizmus fogalmát is beszennyezte, mert ezt a szép eszmét megélhetési humanisták sajátították ki.
  • A 2006-os terrorkormányzás
    Az egészen durva kettős mérce azt mutatja, hogy rejtett érdekcsoport próbálja rombolni Magyarországot.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI